A Bruins 13 perc alatt elbukta a pályaelőnyét

Vágólapra másolva!
2011.05.15. 07:51
null
A kemény küzdelemben sem volt hiány a bostoni meccsen (Fotó: Reuters)
A Tampa Bay Lightning nem húzta az időt: már az első harmadban háromgólos előnyre tett szert, majd 5–2-re győzött a Bruins ellen Bostonban az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) keleti döntőjének első mérkőzésén, így elvette a bostoniak pályaelőnyét.

 

Egy 1:25 perces rövidzárlat. Ennyire volt szüksége a Bruinstól a Lightningnek ahhoz, hogy eldöntse a Keleti főcsoport döntőjének első mérkőzését. A Tampa Bay ugyanis az első harmadban a kevesebb mint másfél perces periódus alatt háromszor is eredményes volt.

Sean Bergenheim nyolcadik, rájátszásban szerzett találatával kezdődött a gólgyártás, amelyet Brett Clark és Teddy Pircell folytatott. Az első két gól között 19 másodperc telt el, ami – az 1:25 perc alatt szerzett három találattal együtt – klubrekord.

„Nem olyan csapat vagyunk, amelyik vár a győzelemre. Olyan csapat vagyunk, amelyik keményen küzd a győzelmekért" – mondta Guy Boucher, a Tampa Bay edzője a siker után.

A Boston Tyler Seguin góljával szépített az első harmadban, de a harmadik játékrészben négygólos hátrányba került, és végül 5–2-re kikapott.

„Adtunk az ellenfélnek pár könnyű gólt, és ez volt az, amiben többek voltak nálunk" – mondta Claude Julien, a Boston edzője.

A két csapat magyar idő szerint kedd éjjel ismét összecsap egymással Bostonban a finálé második meccsén.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Boston Bruins–Tampa Bay Lightning 2–5 (1–3, 0–0, 1–2)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–0, a Tampa Bay javára
Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik