Szédületes hajrá után még él a Rangers reménye

Vágólapra másolva!
2011.04.05. 07:41
null
Michael Sauert (balra), a negyedik Rangers-gól szerzőjét köszöntik társai (Fotó: Reuters)
A Boston Bruins ellen magyar idő szerint kedd hajnalban aratott 5–3-as győzelme révén a New York Rangers életben tartotta reményeit azt illetően, hogy bejut az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) hamarosan kezdődő rájátszásába. Eközben a San Jose Sharks biztossá tette csoportgyőzelmét.

Daniel Paille és Nathan Horton révén a Bruins már az első harmadban kétgólos előnyt szerzett a Madison Square Gardenben, és amikor a második periódus közepén Chris Kelly belőtte első bostoni gólját, szertefoszlani látszottak a Rangers rájátszást illető reményei. Jellemző a vendégek addigi fölényére: az első húsz percben 19–5 volt a kapura lövési mutató a javukra.

A hazaiak szerencséjére Václav „Vinny" Prospalnak egy perc múlva sikerült szépítenie, és mivel a cseh csatár a játékrész hajrájában újfent betalált, maradt némi remény az utolsó játékrészre. Még úgy is, hogy a Rangersnek ezen a napon sem ment az emberelőnyös helyzetek kihasználása (4/0 – a legutóbbi 23 fórból mindössze egy gól).

A harmadik harmad hajrájában aztán előbb Brandon Dubinsky kiegyenlített, majd 51 másodperccel később Michael Sauer a vezetést is megszerezte a hazaiaknak. Derek Stepan üres kapus gólja pedig biztossá tette, hogy a Rangers versenyben maradt a playoffért – pillanatnyilag négy pont az előnye a keleti kilencedik Carolina előtt.

A játéknap másik mérkőzésén biztossá vált, hogy a San Jose Sharks sorozatban negyedszer is az első helyen végez a Csendes-óceáni csoportban. A Los Angeles elleni kiütéses sikerhez hat hazai játékos járult hozzá góllal, köztük Joe Thornton, aki találata és gólpassza révén 999 pontnál jár a karrierjét összesítő egyéni kanadai táblázaton.

A legutóbbi kilenc mérkőzésén nyolc győzelmet elkönyvelő Sharks a Nyugati főcsoport második helyére lépett – megelőzve a már szintén biztos csoportelső Detroitot –, míg a vesztes Kingsnek továbbra is izzadnia kell azért, hogy tagja lehessen a rájátszás mezőnyének.

NHL
ALAPSZAKASZ, 169. JÁTÉKNAP
New York Rangers–Boston Bruins 5–3
San Jose Sharks–Los Angeles Kings 6–1

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
13 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik