Vízilabda ob I: döntetlen az OSC–Ferencváros rangadón

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.03.05. 20:21
null
Vígvári Vendel három gólt szerzett a Ferencvárosban (Fotó: Dömötör Csaba)
Az OSC és a Ferencváros 10–10-es döntetlent játszott egymással a férfi vízilabda ob I 23. fordulójában.

 

Az első félidőben az FTC irányított, az első és a második negyedet 3–2-re megnyerte (a legnagyobb különbség 5–2-nél volt), de a második félidőben az OSC felzárkózott. A hajrában aztán 10–8-ra megint ellépett a Ferencváros, az OSC 24 másodperccel a vége előtt, emberelőnyben Hámori Balázs góljával egyenlített.

A Szolnok négy góllal nyert szombaton vendége, a Miskolc ellen. A címvédő Tisza-partiakkal a nagyszünetig tudták tartani a lépést a tabellán 11. borsodiak.

A tabellán hetedik Szeged 1–0-ra, majd 2–1-re vezetett a Vasas ellen, a folytatásban azonban a negyedik helyen álló fővárosiak fordítottak, és bár a negyedik negyedben 10–6-ról 10–9-re felzárkózott a Szeged, egyenlíteni már nem tudott.

A Honvéd magabiztos, négygólos győzelmet aratott Kaposváron. A tabellán nyolcadik házigazdák 2-1-re még vezettek, két negyed után pedig döntetlenre álltak a csapatok, utána viszont a hatodik helyezett Honvéd ellépett riválisától és biztosan győzött.

Középcsapatok találkozóján a Pécs házigazdaként kapott ki két góllal az Egertől.

Szentesről hozta el mind a három pontot az UVSE. Az alsóházi rangadón váltott vezetéssel jutottak el a felek 8–8-ig, a negyedik negyedben aztán a fővárosiak – elsősorban az összesen hatszor eredményes Bencz Rolf jóvoltából – a maguk javára fordították a mérkőzést. Vereségével a Szentes maradt az utolsó.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ALAPSZAKASZ
23. FORDULÓ

GENESYS OSC ÚJBUDA–FTC-TELEKOM 10–10
(2–3, 2–3, 4–3, 2–1)
Nyéki uszoda, 800 néző. V: Kun Gy., Kovács Cs. T.
OSC: LÉVAI – Manhercz K. 2, Salamon F., CSACSOVSZKY E. 3, HÁRAI 3, Burián 1, Várnai 1. Csere: Bundschuh, Aranyi M., Dala D., Sziládi, Vigvári Vince. Edző: Varga Dániel
FTC: VOGEL SOMA – VIGVÁRI VENDEL 3, Varga Dénes, Jansik Sz. 1, Német T. 1, Vámos 2, DAMONTE 2. Csere: Merkulov 1, Ubovics, Fekete G., Nyíri B., Varga V. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 10/5
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Merkulov (29. p.), Vámos (31. p.), Fekete G. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Dániel: – Nagyon jó meccset játszottunk, és mindkét csapat győztesen jött ki belőle – többet nem merek a Fradi nevében mondani. Kisebb gödörbe kerültünk, és sokat dolgozunk azért, hogy kijöjjünk belőle. Fontos volt nekünk ez a visszajelzés, nagyon örülök az eredménynek, a játéknak és annak, hogy ilyen hangulatú mérkőzést tudtunk játszani a telt házas uszodában.
Varga Zsolt: – Az OSC egy pillanatra sem adta fel a küzdelmet, hiába irányítottuk szinte végig a mérkőzést, a végén higgadtan belőtte a döntetlent érő gólt. Egy támadással előtte eldönthettük volna a meccset, jól is játszottuk ki a helyzetet, de kimaradt. Ha azt nézem, hogy kedden milyen nehézkesen és lassan játszottunk, ez teljesen másik Fradi volt, aminek nagyon örülök.

SZOLNOKI DÓZSA–PANNERGY-MISKOLCI VLC 15–11 (2–2, 5–4, 4–1, 4–4)
Szolnok, 200
néző. V: Csanádi Zs., Juhász T.
SZOLNOK: BÁNYAI – Konarik 1, NAGY ÁDÁM 2, Angyal 1, Gbadamassi 1, JANSIK D. 1, Szeghalmi 2. Csere: KOVÁCS GERGŐ 2, Milakovic 2, Schmölcz 1, Pető A. 1, Teleki, Cseh A. 1. Edző: Zsivko Gocics
MISKOLC: HOFERICA – Biros B. 1, Várkonyi Á. 2, Sélley-Rauscher, SEMAN 2, Vismeg Zs. 1, Krasznai 2. Csere: Tőzsér 1, Nagy N., Széphalmi, BÖRÖCZKY 2, Tanczer, Szabó L. Edző: Vidumanszky László
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 6/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Konarik (28. p.), Vismeg Zs. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Zsivko Gocics: – Két hét kemény minialapozáson vagyunk túl, ezért egy kicsit lassabban játszottunk a mérkőzésen. Kemény ellenfélnek bizonyult a Miskolc, nekünk a legfőbb célunk a győzelem volt, amit sikerült teljesítenünk.
Vidumanszky László: – A védekezésünk jó volt, de ha jobb eredményt akarunk elérni, nem hibázhatunk ennyi ziccert. Az nem történhet meg, hogy lefordulunk, támadunk és kihagyjuk a helyzetet, majd mi kapunk gólt. Ennek ellenére örülünk, hogy szoros meccset játszottunk a szolnoki csapattal.

PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT–TIGRA-ZF-EGER 8–10 (0–1, 2–3, 4–4, 2–2)
Pécs, 100
néző. V: Homonnai D., Várkonyi G.
PÉCS: Józsa – Gál D. 1, Keresztúri 1, Reisz, Csacsovszky A., Csorba 1, KOLOZSI 4. Csere: Kókai Sz., Lihoczky, Gaszt 1, Oltean, Némethy, Almási. Edző: Török Viktor
EGER: KRÉMER – Magyar M. 1, Baksa B., Sári, MURISICS 4, Szalai G., Lőrincz B. Csere: Rádli, KOVÁCS GÁBOR 2, Hajdu B. 1, Sántavy 1, Gólya, Lőrincz Á. 1. Edző: Biros Péter
Gól – emberelőnyből: 17/6, ill. 13/6
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Rádli (22. p.), Sántavy (25. p.), Oltean (30. p.), Szalai G. (32. p.), Lihoczky (32. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Kókai Sz. (19. p.)
MESTERMÉRLEG
Török Viktor: – Ha megnyerjük a hátralévő három mérkőzésünket, még a kezünkben marad a nyolc közé jutás. Az első negyedben jól védekeztünk, de támadásban nem kaptam vissza azt, amit megbeszéltünk. Kettő-négyről még visszajöttünk a meccsbe, de fordítani már nem tudtunk.
Biros Péter: – Nem titkolt szándékunk volt a három pont megszerzése. Jó mérkőzést láthatott a közönség, és boldogan utazhatunk haza.

SZEGEDI VE–A-HÍD VASASPLAKET 9–10 (3–4, 1–2, 2–3, 3–1)
Szeged, 100
néző. V: Kovács S., Ercse
SZEGED: MOLNÁR D. – Bóbis B. 1, Vékony, TÓTH GY. 2, BAJ 2, LAKATOS S. 2, Kardos A. Csere: Horváth Zs., Kürti 1, Hajdu A. 1, Mekkel, Boros, Molnár H. Edző: Kiss Csaba
VASAS: Mizsei – ERDÉLYI 2, BÁTORI 3, Randjelovics 1, MEZEI 2, Drasko Brguljan, Vadovics V. 1. Csere: B. Mitrovics (kapus), Zerinváry, Bedő 1, Sedlmayer, Simon R., Szatmári, Sipos B. Edző: Szlobodan Nikics
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 8/3
Kipontozódott: Simon R. (20. p.), Sedlmayer (25. p.), Horváth Zs. (31. p.), Vékony (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Kiss Csaba: – Kemény, sportszerű mérkőzést játszottunk a válogatottak sorát felvonultató Vasas ellen. Jó kapusteljesítményünknek és védekezésünknek köszönhetően végig tapadtunk ellenfelünkre, mi több, az utolsó percben az egyenlítésért támadtunk. Reménykedem, hogy ezt a teljesítményt meg tudjuk ismételni csütörtökön az Eger ellen.
Szlobodan Nikics: – A Szeged végig jól pólózott, míg mi tompák voltunk, különösen támadásban és emberelőnyben hibáztunk sokat. Háromgólos előnyünknél eldönthettük volna a mérkőzést, ehelyett elkezdtünk kapkodni, pontatlanul játszottunk, amit kihasználtak a hazaiak.

METALCOM-SZENTES–UVSE-HUNGUEST HOTELS 10–13 (2–1, 4–5, 2–2, 2–5)
Szentes, 200
néző. V: Tóth S., ifj. Kenéz
SZENTES: Meixner – Garancsy A., Pellei F., Hegedűs B. 1, TAKÁCS J. 2, MÁTYÓK 2, Chilkó 1. Csere: Kovács K. (kapus), Kókai T. 1, Pellei K., Lajkó, BOZÓ 2, Kürti-Szabó, Somogyi B. 1. Edző: Szilágyi Péter
UVSE: Bisztritsányi – BENCZ 6, Csapó Á., Eppel, Szentesi, KORÉNYI 2, KORBÁCS 3. Csere: Ionescu, Seeler, Ekler Zs. 1, Hegedűs Cs., Barics 1, Vámosi. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 5/14, ill. 4/12
Gól – ötméteresből: –, ill 2/2
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Péter: – Kiélezett mérkőzés volt, és úgy érzem, felvettük a versenyt az UVSE-vel. Három negyeden át többé-kevésbé elégedett voltam a védelmünkkel, de az utolsó negyedben szétestünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy öt gólt kapjunk egy játékrészben hazai pályán.
Vincze Balázs: – Megküzdöttünk ezért a győzelemért, örülök, hogy mentálisan fel tudtunk nőni a feladathoz a hétközi Komjádi-kupa-összecsapás után. Annak még inkább, hogy az akkor pihentetett játékosaim most a vállukon vitték a csapatot.

KAPOSVÁRI VK–BUDAPEST HONVÉD SE 8–12 (2–1, 3–4, 1–3, 2–4)
Kaposvár, 300
néző. V: Füzesi Zs., Tóth I.
KAPOSVÁR: CSOMA – Berta 1, Juhász-Szelei, Petrovszki 2, Langiewicz 1, Vindisch 1, Mijics. Csere: Vörös T., Jajcinovic, Palatinus, Dobos D. 2, Varga B. 1, Horváth Á. Edző: Surányi László
HONVÉD: Decker A. – Kiss B. 1, EKLER 3, Hessels S. 1, Simon H., HOSNYÁNSZKY 2, Manhercz Á. 2. Csere: Fekete B. 1, Decker Á., Hessels B., Fejős 1, Sugár 1, Molnár G. Edző: Szivós Márton
Gól – emberelőnyből: 5/2, ill. 3/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Surányi László: – Úgy készültünk, hogy borítjuk a papírformát, de a Honvéd megmutatta, hogy jó csapat. Egész héten kevesen voltunk edzésen, így a végére elfogytunk, és a hosszabb kispad eldöntötte a három pont sorsát. Sajnos kezd elúszni a legjobb nyolc közé tartó hajó.
Szivós Márton: – A mérkőzés elején nagyon pontatlanok voltunk a kapu előtt, pedig megvoltak a helyzeteink, ötmétereseket is kaptunk. Jó, hogy ez nem vetette vissza a csapatot, hanem magas hőfokon égve mentünk tovább. A második félidőben feljavult a támadójátékunk a harcos, kemény mérkőzésen.

AZ ÁLLÁS
1. FTC-Telekom 22 20 2 296–180 +116 62
2. Szolnoki Dózsa 23 19 1 3 315–178 +137 58
3. OSC Újbuda 23 18 3 2 320–190 +130 57
4. AHID-VasasPlaket 23 17 3 3 256–166 +90 54
5. BVSC-Zugló 22 13 3 6 266–199 +67 42
6. Budapesti Honvéd SE 23 12 3 8 247–217 +30 39
7. Szegedi VE 23 10 13 202–235 –33 30
8. Tigra-ZF-Eger 23 8 15 242–288 –46 24
9. Kaposvári VK 23 7 3 13 232–279 –47 24
10. PVSK-Mecsek Füszért 23 7 2 14 195–260 –65 23
11. PannErgy-Miskolc 23 5 2 16 215–296 –81 17
12. UVSE Hunguest Hotels 23 5 2 16 193–293 –100 17
13. Debreceni VSE 21 3 18 169–255 –86 9
14. Metalcom Szentes 23 2 2 19 191–303 –112 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik