Vízilabda ob I: a Vasas a Szolnok legyőzésével elődöntős

Vágólapra másolva!
2023.04.22. 20:12
A Vasas legyőzte a Szolnokot, így elődöntős a férfi vízilabda ob I-ben. A címvédő Ferencváros, az OSC, a Honvéd és a BVSC is magabiztosan nyert az alapszakasz 26. utolsó fordulójában.
Nagy csatában nyert a Vasas a Szolnok ellen
 A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Koncz Márton)
Nagy csatában nyert a Vasas a Szolnok ellen A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Koncz Márton)

 

Mire elkezdődött a bemelegítés a Vasas és a Szolnok összecsapása előtt, már mindkét csapat tudta, hogy csak az egyikük lehet ott az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság elődöntőjében. A Honvéd ugyanis elvégezte a házi feladatát Szegeden az alapszakasz utolsó fordulójában: megszerezte a három pontot, ezzel bejutott a négy közé. Szivós Mártonnak ráadásul különösebben nem is kellett izgulnia a fővárosiak kispadján, a 3–0-ra megnyert első negyed után simán, 11–6-ra győzött a csapata.

Így a Komjádiban – ahol a 11.30-kor kezdődő matiné-előadáson matematikailag is eldőlt, hogy az OSC elleni papírforma-vereségével kiesik a KSI – a Vasas és a Szolnok egymással küzdött meg az utolsó kiadó elődöntős helyért. A képlet egyszerű volt: amelyik együttes győz, éremért küzdhet a folytatásban, a döntetlen pedig a Vasasnak kedvez.

Feszült tekintetek a kispadon és a lelátón, kemény fizikai csata a vízben. A védekezés mindkét oldalon összeállt, a blokkoknak köszönhetően sok lövés a kapuig sem jutott el, s talán a nagy tét számlájára írható, hogy támadásban a megszokottnál kevesebb váratlan húzást láthattunk.

Az első félidőben a vendégeknél Szeghalmi Zsombor hozott különlegeset, két ütemtelen átlövéssel jelentkezett, a Vasas eközben gyors emberelőnyös játékára épített. A Dózsa vezetőedzőjét, Hangay Zoltánt többször is elragadták az indulatok, Ivan Nagajev lövése után például nem látta bent a labdát, de hát a sportág sajátossága, hogy a gólvonal képzeletbeli, a játékvezető megadta a találatot.

Korántsem játszott hibátlanul a Vasas, az első félidőben mégis lépéselőnyben volt – igaz, csak egyszer, 3–1-nél vezetett kettővel. A Szolnok szervezettebbnek tűnt, mint az OSC vagy a Fradi ellen, a nagyszünetben már egálra álltak a felek, és bár 4–4 után ismét elléptek a fővárosiak, ezúttal sem tudták leszakítani a vendégeket. Sőt, a harmadik negyed derekán többször is a vezetésért támadhatott a Dózsa, ám Braniszlav Mitrovics mindent védett, majd a túloldalon Konarik Ákos harmadszor is megvillant.

Aztán a záró szakasz elején negyedszer is, ám ezúttal sem jutott kettőről háromra a Vasas, vagyis egészen a végjátékig nyílt maradt a mérkőzés. Ahogy fokozódtak az izgalmak, a drukkerek is csavartak egyet a hangerőn: Bátori Bence átlövése után angyalföldi kereplő, Vismeg Zsombor közeli húzását követően szolnoki dob szólt a Komjádiban. Ismét felcsillant az egyenlítés reménye a vendégek előtt, ám Gábor Lőrinc centerakciógólja után Mitrovics sokadik fontos bravúrja lezárta a nyitott kérdéseket – megint kettővel vezetett a Vasas, a Szolnoknak egy perc alatt kellett volna hármat lőnie a négy közé jutáshoz.

Nem sikerült, így a Tisza-partiak az ötödik helyért folytathatják, míg a Vasas 11–9-es győzelmével bejutott az elődöntőbe, amelyben az OSC-vel találkozik. A másik ágon a Honvéd a veretlenül alapszakasz-győztes Ferencvárossal csatázik, az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcokat BL-csapataink 6–0-ról kezdik.

A további mérkőzéseken

A listavezető Ferencváros hat góllal nyert szombaton Egerben, ezzel – egy, az OSC elleni döntetlen mellett – 25 győzelemmel zárta az első etapot. Az FTC, egyben a szombati meccs legeredményesebbje, az olimpiai bajnok Varga Dénes öt gólt lőtt.

Az OSC válogatott játékosa, Angyal Dániel hat góllal járult hozzá a sikerhez, a másik oldalon Szalai Péter Miklós volt a legeredményesebb három találattal.

A Honvéd magabiztosan, öt góllal győzött Szegeden. A hétvégének ötödikként nekivágó fővárosi alakulat helyezését a harmadik Vasas és a negyedik Szolnok esti mérkőzésének végeredménye határozza meg.

A BVSC 13–8-ra nyert vendége, a Pécs ellen, a középmezőnyhöz tartozó vasutascsapat és az alsóházi baranyai alakulat Szőnyi úti összecsapásán a legeredményesebbnek a pécsi Kolozsi Marcell bizonyult, aki egymaga négy gólt lőtt a nyolcból.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
TIGRA-ZF-EGER–FTC-TELEKOM 8–14
(3–2, 2–3, 2–6, 1–3)
Eger, 200 néző. V: Fodor, Füzesi
EGER: Grieszbacher – KRIJESTORAC 3, Baksa B. 1, Gólya, KOVÁCS GÁBOR 1, Lőrincz B., Rádli. Csere: Sári, SPITZ 2, Klár, Biros S., Dóczi 1, Farsang. Edző: Tóth Kálmán
FTC: Vogel Soma – JANSIK SZ. 3, Argiropulosz, VARGA DÉNES 5, UBOVICS 2, NAGY ÁDÁM 2, Vadovics V. Csere: Fekete G. 1, Damonte, Varga B. 1, Lugosi, Haverkampf, Szőke B. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 11/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Gólya (20. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Kálmán: – Az alapszakaszban negyvenhat pontot gyűjtöttünk, amiért nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Az FTC ellen is jó meccset játszottunk, az első félidőben bebizonyítottuk, hogy van értelme a szorgalmas edzésmunkának. A fiatal játékosok sokat fejlődtek ebben az idényben, öröm, hogy megint jó vízilabda van Egerben mindkét nemnél.
Varga Zsolt: – Az első két negyedben domináltak az egriek, öt kettőre is vezettek, megbüntették a támadásainknál elkövetett hibáinkat. A meccs második felében koncentrációban és játékban is előreléptünk, így sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést.

KSI SE–GENESYS OSC ÚJBUDA 10–18 (4–2, 1–4, 3–5, 2–7)
Komjádi uszoda, 70 néző. V: Berki A., Szabó N.
KSI: Danka – SZALAI P. 3, Szépfalvi 1, Irmes M. 1, Petrák, Nagy Ákos 1, Bede 1. Csere: Fejes (kapus), Mihov, Pocsai, Lantos 1, Pető Á., Szabó M., BENEDEK M 2. Edző: Horváth János
OSC: Bisztritsányi – ANGYAL 6, VIGVÁRI VINCE 2, CSACSOVSZKY E. 4, Aranyi M. 1, Dala D., Várnai. Csere: Lévai (kapus), MANHERCZ K. 3, Kondor 1, Tóth M. 1, Bundschuh, Szűcs D. Edző: Varga Dániel
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 8/4
Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 2/2
Kiállítva (végleg, cserével): Dala D. (22. p.)
MESTERMÉRLEG
Horváth János: – A mi sorsunk már hét közben megpecsételődött: kiestünk az élvonalból, illetve ez volt az utolsó mérkőzésünk ebben az összeállításban, ami érzelmileg is nehéz. A harmadik negyedig egészen jól játszottunk, utána a hazaiak erőnlétben és a rutinjukkal felénk kerekedtek.
Varga Dániel: – Fontos mérkőzést nyertünk, és most, hogy lezárult az alapszakasz, kell húznunk egy vonalat – innentől kezdődik az idény azon része, amelyben még igazán szeretnénk nagyot alkotni.

A-HÍD VASASPLAKET–SZOLNOKI DÓZSA 11–9 (3–2, 1–2, 3–2, 4–3)
Komjádi uszoda, 300 néző. V: Tóth I., Rubos
VASAS: B. MITROVICS – Bátori 1, ERDÉLYI 3, Zerinváry, Bedő, Nagajev 1, Sedlmayer. Csere: KONARIK 4, Sélley-Rauscher 1, Gábor L. 1, Randjelovics, Simon R. Edző: Szlobodan Nikics
SZOLNOK: Bányai – Kovács Gergő 2, PÁSZTOR 3, Vismeg Zs. 1, Ágh Gy., Vámosi, Jansik D. Csere: SZEGHALMI 3, Belényesi, Pető A., Schmölcz, Teleki. Edző: Hangay Zoltán
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 10/4
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 3/3
Kipontozódott: Zerinváry (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics:
– Két negyeden át jól védekeztünk, de a folytatásban követtünk el hibákat. Az OSC elleni meccs után két napunk volt a regenerációra, de megoldottuk a feladatot. Büszke vagyok a csapatomra, mert az alapszakasz végén fontos rangadókat nyertünk.
Hangay Zoltán: – Megérdemelten nyert a Vasas, de le a kalappal a játékosaim előtt, mert elhitték, hogy lehet esélyünk a győzelemre. Amikor felzárkóztunk, buta gólokat kaptunk, a végjátékot jobban bírta az ellenfél. Folytatjuk a munkát, mostantól az ötödik hely megszerzésére koncentrálunk.

ZUE.HU SZEGEDI VE–ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD 6–11 (0–3, 2–3, 2–3, 2–2)
Szeged, 200 néző. V: Kollár, Kovács S.
SZEGED: Kovács K. – Bóbis B., LEINWEBER 3, Horváth Zs., Baj, Kürti 1, Lakatos S. 1. Csere: MOLNÁR D. (kapus), Sánta, Pörge, Kardos A., Tóth Gy. 1, Vékony, Horváth V. Edző: Kiss Csaba
HONVÉD: DECKER A. – Kiss B., EKLER ZS. 3, GREGOR 2, Fejős 1, Kevi B. 1, Nyíri B. Csere: Hessels S., Sugár 1, HOSNYÁNSZKY 3, Ekler B., Simon H. Edző: Szívós Márton
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 5/4
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Kiss Csaba: – Hiányoltam az érzelmet a csapatomból. Jelen állapotunkban ennyire voltunk képesek a nagyon erős Honvéd ellen. A rájátszással nekünk új bajnokság kezdődik, mert szeretnénk megszerezni a kilencedik helyet.
Szívós Márton: – Boldog vagyok, hogy kilenc év után ismét elődöntőzünk a bajnokságban, ráadásul a nemzetközi porondon is megmérethetjük magunkat. Játékosaink minden dicséretet megérdemelnek az alapszakaszban nyújtott teljesítményükért.

BVSC-ZUGLÓ–PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT 13–8 (5–2, 4–3, 2–0, 2–3)
Laky uszoda, 70 néző. V: Debreceni N., Petik A.
BVSC: Gyapjas V. – Gál D., MÉSZÁROS M. 2, Szabó B., Csacsovszky A. 1, Gyárfás 1, Csapó M. 1. Csere: Tátrai D., SZILÁDI 2, Nagy M. 1, MÉSZÁROS CS. 2, KOVÁCS P. 3, Batizi. Edző: Kemény Kristóf
PÉCS: Gelencsér M. – KERESZTÚRI 3, Csorba, Gaszt 1, Kókai Sz., KOLOZSI 4, Reisz. Csere: Pellei K., Lajkó, Pónya, Némethy, Vidovenyecz, Szabó G. Edző: Török Viktor
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 9/2
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: –, ill. 2/2
Kipontozódott: Szabó G. (29. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Gaszt (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Kemény Kristóf: – A mérkőzés tétje az volt, hogy egy győzelemmel akár itthon is kezdhetünk az Eger ellen a rájátszásban – ez sikerült. De innentől nem lesz lehetőségünk ilyen kényelmesen vízilabdázni, mert nagyon éles mérkőzés vár ránk.
Török Viktor: – Sok sérültünk, betegünk volt, a helyzetünkhöz képest viszont egészen jó mérkőzést játszottunk, nem olyat, ami már az elején eldől az ellenfél javára. Az ifijátékosoknak igyekeztem lehetőséget adni, nekik még szokni kell az ob I-et.

PANNERGY-MISKOLCI VLC–KAPOSVÁRI VK 10–11 (2–3, 4–1, 2–4, 2–3)
Miskolc, 200 néző. V: Ifj. Kenéz Gy., Tóth S.
MISKOLC: Moravcsik – Oltean 1, KRASZNAI 2, Tanczer, Nagy N. 1, VÁRKONYI 3, Brkics 1. Csere: BÖRÖCZKI 2, Gomes, Molnár G., Stefanidesz, Smitula. Edző: Vidumanszky László
KAPOSVÁR: Csoma – BERTA 2, Kakstedter 1, Petrovszki 2, LANGIEWICZ 2, Juhász-Szelei, Horváth Á. Csere: TAKÁCS J. 2, Vindisch 1, Vörös T., Aranyi A., Szatmári, Pellei F. 1. Edző: Surányi László
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 14/7
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/0
Kipontozódott: Smitula (19. p.), Juhász-Szelei (29. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Kakstedter (10. p.), Berta (14. p.)
MESTERMÉRLEG
Vidumanszky László: – A Kaposvár nagyon kitett magáért. Mi hullámvasúton ültünk, változatos volt a játék, ám a vendégek jobban éltek lehetőségeikkel. Szép dolog, hogy bekerültünk a legjobb nyolc közé, de ezen túl kell lépni, mert vár bennünket a folytatás. Az akarattal nem volt gond, de elég sokat hibáztunk.
Surányi László: – Érdekes mérkőzés volt, mindkét együttes nagy odaadással küzdött. A két fél presztízscsatát produkált, egyik csapat sem vette félvállról a találkozót. Mivel meglehetősen régen nyertünk, ez a győzelem úgy kellett nekünk, mint egy falat kenyér. A miskolciak ezzel együtt remek idényt futnak.

METALCOM-SZENTES–UVSE 10–10 (4–3, 2–3, 3–1, 1–3)
Szentes, 120 néző. V: Kun Gy., Bereczki M.
SZENTES: Kovács B. – Biros B., HEGEDŰS B. 3, Fülöp B., BOZÓ 2, Mátyók 2, Hajdú A. 2. Csere: Pethe, Kürti-Szabó, Chilkó, Vasics 1, Tapasztó, Vismeg B. Edző: Komlósi Péter
UVSE: Korom – Garancsy 1, Korbán, Seeler, Szécsi M., Korbács 2, KORÉNYI 3. Csere: Besenyei, Hegedűs Cs., Ionescu, Bencz 1, TAMÁS K. 3, Barics. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 6/3 ill. 9/3
Gól – ötméteresből: 1/0 ill. –
Kipontozódott: Seeler (26.p.)
MESTERMÉRLEG
Komlósi Péter: – Szerettünk volna győzelemmel búcsúzni közönségünktől, de a jól felkészített UVSE ellen csak egy pontot tudtunk szerezni.
Vincze Balázs: – Örültünk, hogy nem a mi kezünkben volt a Szentes sorsa, talán ezért kezdtük borzasztóan a mérkőzést. Később felzárkóztunk, de meg kellett elégednünk a döntetlennel. Készülünk a helyosztókra.

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. FTC 26 25 1 393–185 +208 76
2. OSC 26 23 1 2 393–218 +175 70
3. Vasas 26 20 6 356–219 +137 60
4. Honvéd 26 19 7 310–210 +100 57
5. Szolnok 26 18 1 7 281–213 +68 55
6. BVSC 26 15 1 10 319–258 +61 46
7. Eger 26 15 1 10 289–288 +1 46
8. Miskolc 26 8 3 15 227–323 –96 27
9. UVSE 26 7 2 17 221–325 –104 23
10. Szeged 26 6 5 15 239–291 –52 23
11. Kaposvár 26 6 5 15 238–335 –97 23
12. Pécs 26 4 2 20 219–355 –136 14
13. Szentes 26 2 2 22 208–322 –114 8
14. KSI 26 1 2 23 210–361 –151 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik