Vízilabda: „Jó hírek jöttek az orvostól” – Varga Dénes zöld lámpát kapott

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 08:20
null
Bár az állóképessége még nem a régi, Varga Dénes visszatért (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
Varga Dénes, a Ferencváros és a magyar vízilabda-válogatott csapatkapitánya stílszerűen, győztes góllal tért vissza a medencébe, még ha az állóképessége egyelőre nem is a régi.

 

Egy hónap kihagyás után visszatért az FTC-Telekom csapatkapitánya, Varga Dénes – és ha már ott volt, el is döntötte a 17. fordulóból elhalasztott, Honvéd elleni bajnoki mérkőzést kedd este a Komjádi uszodában. A vendégek kifejezetten jól játszottak, a hazaiak éppen ellenkezőleg, de aztán 5–5-ös állásnál jött Varga Dénes, aki okos keresztbe mozgás után a jobb felső sarokba lőtt Danyiil Merkulov passzából, így 6–5-re nyert a Ferencváros.

A zöld-fehérek tízese korábban annyit mondott a hiányzás okáról, hogy kifejezetten férfiakat érintő betegséget állapítottak meg nála, amelynek kezelése nem tűrt halasztást. Kilenc nap előkészületet követően átesett a beavatkozáson, majd két hét után elkezdhette az edzéseket – visszatérését követően először az egészségi állapotáról kérdeztük.

„Valóban egy hónapot hagytam ki, csak az az egy hónap nem volt valami fényes      – kezdte Varga Dénes.      – Az állóképességem megközelítőleg sem a régi, de ezen a meccsen nem is ez számított, hanem hogy zöld lámpát kaptam és játszhattam. Jó hírek jöttek az orvostól, nincs szükség utókezelésre, amit nagyon szerettem volna megúszni, úgyhogy innentől a formám élesítésén és az erőnlétem visszaszerzésén van a hangsúly. Csak hát közben jönnek a rangadók, úgyhogy meg kell találni az egyensúlyt a teljesítmény és az edzés között.”

Varga Zsolt vezetőedző a Barceloneta ellen tíz góllal elveszített hazai Bajnokok Ligája-meccs után arról beszélt, hogy nagyon várja vissza Varga Dénest, de nem úgy gondol rá, hogy visszatér, és rögtön minden rendben lesz, mert az a meccs láthatóan nem csak egy játékoson múlt.

„A Barceloneta nagyon jó csapat, és nem tudom, hogy a jelenlétem mit jelentett volna azon a meccsen, mert az ellenfél hozzáállása, játékfelfogása, dinamikája egészen más volt, mint a miénk. Lehet, hogy ugyanúgy nagy zacskót kapunk, ha én is ott vagyok      – mondta a csapatkapitány.      – Úgy alakult az idényünk, hogy rengetegszer volt egy-egy hiányzó fontos posztokon, ezeket a lyukakat tömködni kellett, emiatt meghatározó játékosokra, például Jansik Szilárdra és Vámos Mártonra még nagyobb teher hárult, és fáradtabbak a kelleténél, ez a Honvéd ellen nagyon jól látszott. Amit magamra mondtam korábban, az a csapatra is érvényes: egyensúlyoznunk kell aközött, hogy sok meccsünk van, és meg kell őket nyerni, közben mégis valahogyan legalább fent kellene tartani az erőállapotunkat, ha már fejleszteni ilyenkor nagyon nehéz.”

Varga Dénes visszatérésével mindenesetre egy jelentős lyukat sikerült betömni, a csapatkapitány ugyanis ebben az idényben nemcsak a góljaival emelkedett ki, hanem azzal is, hogy a vízilabda kevésbé látványos részéből is jócskán kivette a részét.

„Látni kell, hogy a csapat úgy változott, hogy talán nincsenek olyan kiemelkedő légiósaink vagy akár szélsőink, mint a korábbi években, és megoszlanak a terhek      – mondta a játékáról Varga Dénes.      – Nem lehet maximálisan a támadásra koncentrálni, ez természetes következménye a csapat átalakulásának. Mindemellett külön kértem Zsoltot, hogy szeretnék teret kapni bekk pozícióban, mert az a jövő, hogy egy vízilabdázó bekként, centerként és minden poszton meg tudja állni a helyét. Másrészt elképzelhetőnek tartom, hogy a jövő magyar válogatottjában – amelynek én még szeretnék a tagja lenni a párizsi olimpián – olyan szerepem lesz, hogy kicsit többet kell védekeznem. Nem akarok előreszaladni, mert nem tudom, hogyan áll fel a csapatunk két év múlva, de ha úgy alakul, felkészült szeretnék lenni.”

Egyelőre azonban elég, ha szombatig tekintünk előre, amikor is a két BL-csapatunk játszik egymás ellen, hiszen OSC–FTC csúcsrangadót rendeznek az ob I-ben.

„Az OSC eggyel gyorsabb csapat, mint a Honvéd, bár belülről nem tudtam lemérni, hogy kedden a Honvéd volt nagyon dinamikus, vagy mi lassultunk be      – mondta Varga Dénes, az igazság egyébként valahol félúton van.      – Szombaton még jobban kell koncentrálnunk védekezésben, hogy ne fussunk az eredmény után, mint az elmúlt két-három meccsen, hanem mi irányítsuk a mérkőzést.”

Ehhez persze az OSC-nek is lesz néhány szava. 

FÉRFI VÍZILABDA OB I
17. FORDULÓ

FTC-TELEKOM–BUDAPESTI HONVÉD SE 6–5 (2–2, 1–2, 1–0, 2–1)
Komjádi uszoda, 300 néző. V: Rubos, Kollár.
FTC: SZAKONYI – Fekete G., VARGA DÉNES 2, Jansik Sz. 1, NÉMET T. 2, Vigvári Vendel, Vámos 1. Csere: Molnár E., Ubovics, Damonte, Nyíri B., Merkulov. Edző: Varga Zsolt
HONVÉD: DECKER A. – Kiss B., Ekler B., Sugár, FEJŐS 2, Hosnyánszky 1, Decker Á. 1. Csere: Simon H. 1, Hessels B., Manhercz Á., Hessels S. Edző: Szivós Márton
Gól – emberelőnyből: 4/2, ill. 6/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Nem mondanám, hogy jól játszottunk, sőt... Ezzel együtt szeretem mindenben a pozitívumot meglátni, mert csak így lehet előrehaladni. Szombaton a BVSC ellen három negyeden át jól vízilabdáztunk, aztán kiengedtünk, kicsit olyan érzésem volt, mintha annak a meccsnek a folytatását látnám, pedig felhívtam erre a figyelmet. Úgy látszik, hogy a saját kárunkon tudunk leginkább tanulni, annak viszont örülök, hogy ilyen rossz játékkal is nyertünk.
Szivós Márton: – Ha amiatt marad hiányérzet egy edzőben a Fradi ellen, hogy nem sikerül a pontszerzés, az nagyon nagy dolog. Az is pozitívum, hogy csalódott játékosokat láttam kijönni a vízből, ami azt jelenti: elhitték, hogy van keresnivalónk, és volt is. Nyilván egy ilyen szintű csapat ellen egy-egy apró hiba is megbosszulhatja önmagát, ami meg is történt. Fantasztikusan küzdő és nagyon jól játszó Honvédot láttam, büszke vagyok a csapatomra.

AZ ÁLLÁS
1. FTC-Telekom 21 20 1 286–170 +116 61
2. OSC Újbuda 22 18 2 2 310–180 +130 56
3. Szolnoki Dózsa 22 18 1 3 300–167 +133 55
4. AHID-VasasPlaket 22 16 3 3 246–157 +89 51
5. BVSC-Zugló 22 13 3 6 266–199 +67 42
6. Budapesti Honvéd SE 22 11 3 8 235–209 +26 36
7. Szegedi VE 22 10 12 193–225 –32 30
8. Kaposvári VK 22 7 3 12 224–267 –43 24
9. PVSK-Mecsek Füszért 22 7 2 13 187–250 –63 23
10. Tigra-ZF-Eger 22 7 15 232–280 –48 21
11. PannErgy-Miskolc 22 5 2 15 204–281 –77 17
12. UVSE Hunguest Hotels 22 4 2 16 180–283 –103 14
13. Debreceni VSE 21 3 18 169–255 –86 9
14. Metalcom Szentes 22 2 2 18 181–290 –109 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik