nemzetisport.hu 2016.04.24 13:45 Frissítve: 2016.04.26 23:20

Női vízi Euroliga: elmaradt a bravúr, ezüstérmes az UVSE

Az UVSE 11–8-ra kikapott a házigazda Sabadelltől a női vízilabda Euroliga döntőjében, így ezüstérmet szerzett. A spanyol csapat 2011 óta negyedszer nyerte meg a sorozatot.

A Sabadell nyerte meg a 2015–2016-os női Euroligát (Fotó: as.com)

 

A magyar csapat az első negyedben Szücs Gabriella két góljának is köszönhetően még 3–2-re vezetett, de utána a spanyol együttes három perc alatt háromszor is betalált, és megfordította a meccset (3–5). A második játékrészből is a Sabadell is jött ki jobban, a nagyszünetben a házigazdák már hárommal vezettek (4–7).

A harmadik negyedben Szücs megszerezte a harmadik gólját, majd Tóth Ildikó is betalált, így az UVSE a minimálisra csökkentette hátrányát (6–7), ám még a záró játékrész előtt visszaállt a háromgólos különbség (6–9).

A záró negyedben a magyar csapat kétszer is feljött két gólra, egyszer emberelőnyben támadhatott, hogy egy találatra csökkentse hátrányát, de nem sikerült góllal befejezni a támadást, innen pedig már nem volt visszaút. A végeredményt az utolsó percben Anna Espar állította be, aki alaposan túljárt az UVSE játékosainak eszén, mielőtt bevette az üres kaput (8–11).

A Sabadell a legutóbbi hat évben négyszer nyerte meg az Euroligát, míg tavaly a döntőben szenvedett vereséget. De a magyar együttes tagjai is emelt fővel jöhettek ki a medencéből. A tavaly negyedik helyen végző UVSE tizenhárom év után az első honi csapat, amely döntőt játszhatott a legrangosabb európai kupában.

NŐI VÍZILABDA EUROLIGA
DÖNTŐ
CN SABADELL (spanyol)
UVSE 11–8 (5–3, 2–1, 2–2, 2–2)
Sabadell. V:
Stampalija (horvát), Colombo (olasz)
SABADELL: L. Ester Pareja 1, Domenech 2, Ortiz, M. GARCÍA 2, A. ESPAR 3, Pena. Cs: FORCA 2, O'Donnell, Córdobes 1, C. Espar, Casado. Edző: Ignasi Vidal
UVSE: GANGL - Antal, Keszthelyi 1, Csabai 1, Tóth I. 1, SZÜCS G. 3, Kisteleki H. 2 Cs: Kuna Sz., Takács V., Kövesdi, Hertzka Orsolya, Kiss E. Edző: Áts Bertalan
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 10/3
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
A 3. helyért: Kinyef Kirisi (orosz)–Olympiakosz Pireusz (görög) 10–9
MESTERMÉRLEG
Áts Bertalan:
– Végig megvolt a sanszunk, feljöttünk mínusz kettőre, csak utána nem sikerült gólt lőnünk. Ha nem Sabadellben van a négyes döntő, másként alakult volna a játékfelfogás – a vízilabda csúnyábbik oldalát láttam a vízben, sok volt a büntetlen meztépés, verekedés, ami inkább a spanyoloknak kedvezett. Nem tudok örülni a második helynek, hiszen nem ezért jöttünk, viszont minden elismerésem a csapaté, amely mindent megtett, hogy nagyobb sikert érjünk el. Az előző szezonhoz képest előreléptünk, ha együtt maradunk, jövőre sikerülhet még fényesebb érmet szerezni.

KORÁBBAN
ELŐDÖNTŐ

UVSE–Olympiakosz Pireusz (görög) 12–11 (2–3, 3–4, 2–3, 5–1)
CN Sabadell (spanyol)
–Kirisi (orosz) 12–11 (2–2, 4–1, 3–4, 3–4)

2021.06.09 21:26:14

Vízilabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nem magyarázat, hanem tény: a járvány szilánkokra zúzta az FTC türelmes munkával felépített pólós sikercsapatát.

2021.06.09 17:24:28

Vízilabda MTI, Cs. M.

A magyar női vízilabda-válogatott játékosa már készen áll az ujjsérülését követően.

2021.06.05 18:33:03

Vízilabda LAKNER GÁBOR (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

Varga Dénesék 16 percen keresztül nem tudtak gólt szerezni, így a nagyszünet után már nem volt esélyük.

2021.06.02 23:32:50

Vízilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Túl optimista vagyok? Miért ne lennék, hiszen a magyar pólóról van szó.

2021.05.22 22:15:40

Vízilabda MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Összefoglalva: jöhet az olimpia!