Férfi vízilabda: „Nem a nagy Fradi vagyunk, amely voltunk!”

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2021.09.15. 09:52
null
Varga Zsolt (Fotó: Szabó Miklós)
Eseménydús holt szezonon van túl a Ferencváros, amely sikerrel vette az első akadályokat a férfi vízilabda ob I-ben. Varga Zsolt céljai hasonlóak az előző években megszokottakhoz, azonban hosszú út elején jár csapatával.

 

Két idegenbeli győzelemmel kezdte a bajnokságot a nyáron hatalmas változáson áteső Ferencváros. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy sikerült integrálni a hat új játékost, a fiatalok és az olimpikonok is kipihenték magukat, egyszóval rendben ment az alapozás. Valójában nem is állhatnánk távolabb az igazságtól.

„Elmondtam a játékosaimnak is: nem lehet semmiféle felkészülésnek nevezni az elmúlt időszakot – mondta Varga Zsolt vezetőedző a Nemzeti Sportnak. – Az olimpikonok három hét pihenést kaptak, és szeptember elsején már elkezdték a munkát, négy juniorjátékosunk pedig múlt hétfőn hajnalban ért haza a világbajnokságról, este pedig már részt vettek az edzésen. Gyakorlatilag nem volt pihenőjük, úgyhogy a későbbiekben kapnak valamennyit, de jelen körülmények között egyszerűen nem volt más lehetőségünk.”

Ahogy az előzményekből sejteni lehetett, hosszú út elején jár az elmúlt négy évben 11 trófeát gyűjtő gárda.

„Még nem lehet csapatról beszélni, egyelőre a tizenöt játékos éppen hogy elkezdett együtt dolgozni. Arra kell hagyatkoznom, hogy tudnak vízilabdázni, emellett nagyon egyszerű taktikával játszunk   – folytatta Varga. – Felhívtam a játékosok figyelmét, hogy most leginkább türelemre, fegyelemre és akaratra van szükség a részükről. Nem az a csapat, nem a nagy Fradi vagyunk, amely voltunk – az a múlt, most újra építkezünk. Minden mérkőzés számít, fontos a Kaposvár vagy a Pécs elleni találkozó is, mivel lépésről lépésre kell haladnunk. Felkészülés, csapat, egység – helyre kell tenni ezeket a szavakat... Egyelőre elindult a munka.”

A közelmúltban ismertté vált a Bajnokok Ligája csoportbeosztása, és rendkívül erős csapatokat osztottak be a legutóbbi idényben ezüstérmes, a következőben is főtáblás Ferencváros mellé; és még a selejtezőből is érkezik két, feltehetőleg ugyancsak erős ellenfél.

„Van egy hónapunk megalapozni a jó szereplésünket a nagyon nehéz Bajnokok Ligája-csoportunkban. Ha a jó oldalát nézem, a nehéz találkozókon tudunk majd fejlődni és csapattá érni. Nyilván benne lesz a nagy pofon lehetősége ezekben a mérkőzésekben, ugyanakkor a szükséges visszajelzéseket is megkapjuk   – mondta Varga. – Mindig lehet és kell is célokat megfogalmazni. Az év végén lesz a Magyar Kupa döntője, amelybe mindenképpen be akarunk jutni. Természetesen szeretnénk visszaszerezni a bajnoki trófeát, valamint bejutni a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjébe. Egyelőre ezektől messze vagyunk, de ezek a célok lebegnek előttünk. Sok munkára, türelemre és szeretetre van szükség, hogy minél gyorsabban fejlődjünk.”

Az FTC trénere a kisebb létszámú magyar bajnokságról, valamint az esélyeikről is kifejtette véleményét:   

„Bármennyire is támogattam korábban a vidéki fellegvárak gondolata miatt a tizenhat csapatos első osztályt, be kellett látnom, nincs elég ob I-es szintű vízilabdázó, felhígult több csapat játékoskerete. A tizenkét induló lenne az optimális, de lehet, hogy a tizennégy is jól fog működni. Az első négy-öt csapatban is volt jócskán átrendeződés, változás, szóval, sok tényezőn múlik, meddig juthatunk.”      

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik