Férfi vízilabda: az olasz Luca Damonte a szurkolókat is meggyőzte

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.01.28. 09:05
null
Luca Damonte a legjobb mérkőzését játszotta zöld-fehérben a grúzok elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen (Fotó: Tumbász Hédi)
Amikor kellett, akkor lépett előre Luca Damonte, az FTC olasz balkezese, így a csapat öt meghatározó játékosa nélkül is magabiztosan nyert a sereghajtó ellen a Bajnokok Ligájában.


– A végeredményt tekintve sima győzelmet arattak a Bajnokok Ligájában, de mennyire volt ez sima a medencében?
– Egyáltalán nem volt könnyű ez a győzelem, hiszen öt meghatározó játékosunk hiányzott, és ugyan a Dinamo az utolsó a csoportunkban, annyira azért nem rossz csapat – mondta a Nemzeti Sportnak az FTC-Telekom olasz balkezese, Luca Damonte, aki öt lövésből ötször talált be a Dinamo Tbiliszi kapujába a 16–10-re megnyert BL-meccsen. – Fontos siker volt, nagyon örültünk, hogy tartalékosan is nyerni tudtunk. A védekezésünk nem volt az igazi, de támadásban nagyon jól játszottunk.

– Gólpasszaival és alázatos játékával eddig is kitűnt, ezúttal azonban azt is megmutatta, hogy a lövőrepertoárja is kellően széles. Tudatosan vállalt magára nagyobb szerepet?

– Mivel tartalékosak voltunk, jóval többet kellett kapura lőnöm, ezért szereztem a szokottnál több gólt. Egyébként én a gólpasszokkal is tökéletesen boldog vagyok, nekem ez az erősségem, és bizonyos helyzetekben inkább a gólpasszt választom, mint hogy én lőjem a gólt. Szeretem kiszolgálni a csapattársaimat, ez az én igazi játékom, de ezúttal a befejezésekben is nagyobb szerepet vállaltam magamra.

– Hallotta a meccs közben, hogy a közönség a nevét skandálta?
– Igen, hallottam, ez volt az első alkalom, hogy engem éltettek, nagyon boldog vagyok, hogy kivívtam a szurkolók elismerését. Köszönöm, hogy ilyen kedvesek voltak velem, igyekszem minél többször úgy játszani, hogy ez megismétlődjön.

– Hogyan bírják a sorozatterhelést ennyi hiányzóval?
– Nem könnyű ennyi mérkőzést játszani sorozatban, és a koronavírus-járvány még nehezebbé teszi ezt
Elmarad a szombati bajnoki
A sok hiányzó miatt az eredetileg szombatra kiírt FTC–Honvéd bajnoki mérkőzést elhalasztották, az új időpontról később döntenek. A fordulóból a Szolnok–Szentes összecsapást már decemberben lejátszották (a Szolnok 20–9-re győzött), így mindössze öt mérkőzést rendeznek a hétvégén az ob I-ben.
az erőltetett menetet. Több meccset is befolyásol mostanában a pandémia, Tbilisziben a grúzok voltak kevesebben, ezúttal pedig mi. Remélem, hogy a következő Bajnokok Ligája-meccsünkön már többen leszünk, de akárhányan is ugrunk medencébe, mindent megteszünk a nyolcas döntőbe jutásért!

– Hogyan érzi magát Magyarországon?
– Kitűnően, a családomnak is tetszik Budapest, a csapattársaimmal jó a kapcsolatom, és az sem hátrány, hogy Varga Zsolt vezetőedző és Madaras Norbert szakosztályelnök is beszél olaszul. Elég nehéz nyelv a magyar...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik