Férfi vízi ob I: kapusparádé után utolsó pillanatos Fradi-siker

Vágólapra másolva!
2021.11.23. 20:18
A férfi vízilabda ob I alapszakaszának kedd esti rangadóján a listavezető Ferencváros rendkívül izgalmas mérkőzésen 7–6-ra nyert a BVSC ellen. Mindkét csapat kapusa egészen kiváló teljesítményt nyújtott, a győztes gólt pedig Varga Dénes két másodperccel a vége előtt szerezte.
Óriási küzdelem jellemezte a mérkőzést (Fotó: Árvai Károly) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Óriási küzdelem jellemezte a mérkőzést (Fotó: Árvai Károly) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

Rendkívül izgalmas mérkőzésen őrizte meg száz százalékos mérlegét a listavezető Ferencváros a BVSC ellen, hiszen a két csapat mindvégig fej fej mellett haladt – jobbára a hazaiak vezetése mellett. Noha az első gólt a zuglóiak szerezték, a hazaiak gyorsan egyenlíteni tudtak, s mivel másfél perc után 1–1 állt az eredményjelzőn, joggal gondolhatták a nézők, hogy gólzáporos találkozót láthatnak majd. Ehhez képest a nagyszünetig mindkét csapat csupán egy-egy újabb gólt szerzett, amiért első sorban a két kapus, a hazai Szakonyi Dániel, valamint a vendégeknél Kardos István felelt – előbbi 71, utóbbi 53 százalékos védési hatékonysággal zárta végül a mérkőzést.

A harmadik harmadot aztán a zöld-fehérek nyerték, s az utolsó nyolc percben sem lehetett panasz az izgalmakra: hol a Ferencváros támadhatott a kétgólos előnyért, hol Kardos kapus védte Varga Dénes ötösét, nagyon úgy festett, hogy a hazaiak elvesztik hibátlan mérlegüket. Főleg, miután mindössze 17 másodperccel a vége előtt Nagy Márton 6–6-ra egyenlített a zuglóiak részéről. Jött azonban Varga, és bizonyította, hogy miért a világ egyik legjobbja – még mindig –: két másodperccel a vége előtt pattintott lövése utat talált a vendégek kapujába, ezzel pedig a Ferencváros legyőzte a BVSC-t, megőrizve százszázalékos mérlegét.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
9. FORDULÓ

FTC-TELEKOM–BVSC-ZUGLÓ 7–6
(1–1, 1–1, 2–1, 3–3)
Komjádi uszoda, 300
néző. V: Kovács Cs. T., Tóth I.
FTC: SZAKONYI – Merkulov 2, Varga Dénes 1, Molnár E., Ubovics, JANSIK SZ. 2, Vámos 1. Csere: Fekete G. 1, Vigvári Vendel, Damonte, Pohl, Nyíri B., Gál S. Edző: Varga Zsolt
BVSC: KARDOS G. – Mészáros M., Pásztor M. 1, NAGY M. 2, Ágh 1, Gyárfás T., Batizi 1. Csere: Lantos, Kovács P., Mészáros Cs. 1, Irmes P. Edző: Kemény Kristóf
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
Kipontozódott: Molnár E. (32. p.), Ágh (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Hál' istennek a győzelem megvan, ez a pozitívum, hogy ezzel a rossz játékkal is nyertünk. Azt hozzá kell tennem, hogy a védekezésünk rendben volt, hiszen csak hat találatot kaptunk, ugyanakkor ki kell emelnem Szakonyi Dani teljesítményét, aki remekelt: kiválóan kezelte, hogy a volt klubja ellen játszottunk. Sok a meccs, nekünk annyival volt nehezebb, hogy az Olympiakosz elleni BL-rangadóból érkeztünk.
Kemény Kristóf: – Nagyon erős sorozatterhelésben vagyunk, ami azt is jelenti, hogy az optimálisnál többet kell vállalniuk a játékosoknak. A kupában az OSC ellen még nem voltunk elég rutinosak, most már igen, ennek volt köszönhető, hogy szinte döntetleneztünk. Férfiasan küzdöttünk, mindig visszaértünk, nem kaptunk lefordulásgólokat, jól védekeztünk hátrányban, és okosan támadtunk: büszke vagyok a fiúkra!

AZ ÁLLÁS
1. FTC-Telekom 9 9 124–68 +56 27
2. AHID-VasasPlaket 8 7 1 94–53 +41 22
3. OSC Újbuda 7 7 115–61 +54 21
4. Szolnoki Dózsa 8 7 1 106–60 +46 21
5. BVSC-Zugló 9 6 3 108–78 +30 18
6. Budapesti Honvéd SE 9 4 1 4 100–97 +3 13
7. Szegedi VE 8 4 4 72–71 +1 12
8. PVSK-Mecsek Füszért 8 3 5 64–84 –20 9
9. Kaposvári VK 9 2 1 6 85–111 –26 7
10. Metalcom Szentes 8 2 1 5 68–105 –37 7
11. Tigra-ZF-Eger 8 2 6 87–113 –26 6
12. Debreceni VSE 7 1 6 43–71 –28 3
13. PannErgy-Miskolc 8 1 7 61–99 –38 3
14. UVSE Hunguest Hotels 8 8 62–118 –56 0
Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
14 órája

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
14 órája

Férfi vízilabda ob I: BVSC veretlensége is az FTC ellen veszett oda; a Vasas 13 góllal győzte le a KSI-t

Vízilabda
2025.11.29. 17:51

Férfi vízilabda ob I: nagy csatában nyert a Semmelweis OSC

Vízilabda
2025.11.28. 20:37

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19

Vízilabda: a Szolnok kapusa, Szabó Gergő a süti miatt lőtt gólt a Vasas ellen

Vízilabda
2025.11.27. 15:58

Férfi vízilabda ob I: bravúros győzelmet aratott a Szolnok, elvette a Vasas veretlenségét

Vízilabda
2025.11.23. 19:51

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52
Ezek is érdekelhetik