Férfi vízi ob I: egyenlített az elődöntőben a címvédő FTC

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.05.13. 21:55
A címvédő Ferencváros 12–12 után ötméteresekkel legyőzte az OSC-t, így vasárnap harmadik mérkőzésen dől el a döntőbe jutás.
Egyenlített a párharcban az FTC (Fotó: Árvai Károly)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Egyenlített a párharcban az FTC (Fotó: Árvai Károly) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

 

Egészen szokatlan látványban volt része annak, aki a Komjádi uszoda környékén járt csütörtök este: bebocsátásra váró szurkolók hosszú sora kígyózott a bejárat előtt. Nem mostanában rendeztek nézők előtt pólómeccset, ám a Ferencváros úgy döntött, megnyitja az uszoda kapuit az OSC elleni elődöntőre – apró, de fontos lépés a normalitás és a járvány előtti élet felé.

Ráadásul a kilátogató mintegy ezer néző kitűnően szórakozhatott, a két csapat ugyanis parádés és rendkívül kiélezett meccset játszott.

Vélemény

Vigvári Vendel, az FTC szélsője:
Tudtuk, hogy ez a meccs még az előzőnél is sokkal nehezebb lesz, hiszen láttuk az OSC mérkőzését az Eurokupa döntőjében. Készültünk rá, hogy akár háromgólos hátrányból is vissza tudnak jönni, ennek ellenére képesek voltak rá, ami mutatja az erejüket. Rég volt ilyen hangulat a Komjádiban, fantasztikus érzés, hogy győzelemmel fejeztük be a napot.

Várnai Kristóf, az OSC bekkje:

– A nagy menetelés miatt kerültünk hátrányba, fásultan kezdtünk, nem tudtunk beleállni a küzdelembe. Ugyanebből az okból jöttünk azonban vissza, úgy tűnik, téthelyzetben egyre többször jönnek rutinból a jó megoldások. Persze a nagy szív is elengedhetetlen hozzá. Az ötmétereseket sokat kell gyakorolni, ez egy külön műfaj, és a Fradi sokkal rutinosabb benne.

Pedig nem úgy indult az FTC és az OSC elődöntős párharcának második, összességében negyedik mérkőzése, hogy különösebb izgalmakba torkollik, hiszen a zöld-fehérek ott folytatták, ahol a múlt héten abbahagyták. Szigorú védekezés, pontos támadásvezetés, ennek eredménye a 3–0-ra megnyert első negyed lett.

Csak hát az OSC többek között a Szolnok elleni Eurokupa-döntő visszavágóján is bebizonyította, hogy nem esik különösebben kétségbe, ha jelentősebb hátrányban kell vízilabdáznia. Most sem tette. A csapat két rutinos játékosa, az előző idényben a fontos meccseken jobbára jegelt Salamon Ferenc és Tóth Márton indította a felzárkózást, persze a Ferencváros is igyekezett mindent megtenni, hogy ne adja ki a kezéből a vezetést. A nagyszünetre kettő megmaradt a zöld-fehérek előnyéből, de a játék képe alapján ettől olyan nem nyugodhatott meg a címvédő.

A harmadik negyedben mindkét csapat beleadott mindent, ebből elképesztő tűzijáték kerekedett. Az OSC hatalmas melóval egyetlen gólra zárkózott fel, miután Hárai Balázs behúzta a Varga Dániel időkérése alatt felvázolt emberelőnyös figurát. Tizenkét másodpercet kellett volna kihúznia a vendégcsapatnak, hogy az utolsó negyedre mínusz eggyel forduljon, de csak tizenegyet sikerült: Zalánki Gergő óriási gólt ragasztott az OSC kapujába.

Az utolsó szakaszban öt perc elteltével viszont egyenlített az újbudai csapat. A zöld-fehérek ekkor még újítani tudtak, hiszen 10–10 után lőttek két gólt, de még innen is volt visszaút. Csacsovszky Erik emberelőnyből lőtt gólt, Burián Gergely pedig lefordult, és az utolsó percben egyenlített. Az FTC még nyerhetett volna, de Lévai Márton védte Janisz Fundulisz fórból leadott lövését, Nikola Jaksics pedig hiába pöckölte a kapuba a kipattanót, a játékvezetők nem adták meg a gólt, mert szerintük víz alá vitte a labdát.

Így aztán maradt a döntetlen, ami önmagában semmit sem ért, hiszen a rájátszásban nincs pontosztozkodás, szétlövésekkel el kell dönteni, ki nyer. Nos, az FTC nyert. Vogel Soma kivédett két próbálkozást, míg a ferencvárosiak közül csak Vámos Márton hibázott, így aztán a negyedik pár első zöld-fehér lövője eldönthette a mérkőzést. El is döntötte, így aztán végül csak Nikola Jakcsicsé lett az utolsó szó. Az OSC az Eurokupa-döntő után ismét ötösökkel veszített.

Az FTC ezzel egyenlített az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcban, 0–6-ról jött vissza 6–6-ra, így aztán vasárnap 14.05-kor a Nyéki uszodában újra összecsapnak a felek. Ott már nem kell számolgatni: aki nyer, az jut a döntőbe, és játszik a Szolnok ellen az aranyéremért.

A másik ágon a BVSC-t legyőző alapszakaszgyőztes Szolnok jutott be a fináléba.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ELŐDÖNTŐ
MÁSODIK MÉRKŐZÉS
FTC-TELEKOM–OSC ÚJBUDA 12–12 (3–0, 3–4, 3–3, 3–5 – ötméteresekkel: 4–2)
FTC: VOGEL SOMA – VARGA DÉNES 2, VIGVÁRI VENDEL 2, Pohl 1, Constantin-Bicari, Fundulisz 1, Vámos 1
Csere: JAKSICS 2, Német T. 1, Jansik Sz. 1, Sedlmayer, Zalánki 1
Edző: Varga Zsolt
OSC: Lévai – MANHERCZ K. 2, Erdélyi 1, Salamon F. 1, HÁRAI 1, BURIÁN 4, Várnai
Csere: Tóth M. 1, Csacsovszky E. 2, Bundschuh, Dala D., Sziládi
Edző: Varga Dániel
Komjádi uszoda, 1000 néző. V: Csanádi, Kovács Cs. T.
Gól – emberelőnyből: 14/6, ill. 14/7
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Dala D. (28. p.), Bundschuh (29. p.), Jansik Sz. (30. p.), Várnai (31. p.), Pohl (31. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Constantin-Bicari (29. p.)
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc állása: 6–6
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Olyan pszichés nyomással játszunk ebben a párharcban, ami miatt nagyon nehéz könnyedén vízilabdázni. Ennek tudom be azt, hogy több hibát követtünk el. A védekezés billent meg egy kicsit, a tizenkét kapott gólt nagyon soknak tartom egy ilyen rangadón.
Varga Dániel: – Nagyon hosszú az idény, már elfogytak a pozitív jelzőim a csapatra. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Nyilván egy ikszes meccsen sok olyan apróság van, ami ha jobban sikerül, mi nyerünk, de azért végig a Fradi vezetett, és mi kapaszkodtunk utána.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik