Férfi vízi ob I: a Vasas legyőzte és ezzel meg is előzte a Szolnokot

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.13. 16:38
null
Fontos meccset nyert meg a Vasas (Fotó: Árvai Károly)
Az A-Híd VasasPlaket 9–5-re legyőzte a Szolnoki Dózsát a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati játéknapján, így feljött a tabella második helyére. Aszolnokiak a negyedik helyre csúsztak vissza, miután az OSC is nyert.  

Rangadót rendeztek szombaton a férfi vízilabda ob I-ben, hiszen a forduló előtt második helyezett Szolnok játszott a harmadik helyezett Vasassal. Utóbbi kifejezetten magabiztosan, jól játszott hazai pályán és már az első negyedet követően 4–1-re vezetett.

A következő három játékrészből csak egyet tudott megnyerni a Szolnok, azt is egy góllal, így 9–5-re kikapott és visszacsúszott a harmadik helyre – sőt, később aztán a negyedikre. A hazaiaknál Erdélyi Balázs jutott el három gólig, míg a túloldalon Konarik Ákos.

Ezt követően a Debrecen egy góllal kapott ki (12–11-re) a Miskolctól, míg a BVSC-Zugló egy góllal verte (11–10-re) a Honvédot. A Szeged 10–7-re legyőzte a PVSK-t. A Szentes és a Kaposvár 7–7-es döntetlent játszott egymással.

A játéknap utolsó mérkőzésén az OSC magabiztosan, 17–9-re legyőzte az Egert, ezzel pedig a tabella harmadik helyén találja magát.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ

FTC-TELEKOM–UVSE-HUNGUEST HOTELS 14–8
(4–2, 1–2, 7–1, 2–3)

Budapest, Népliget, 100 néző. Vezette: Marjay, Zelki
FTC: SZAKONYI – JANSIK SZ. 3, Pohl 2, VIGVÁRI VENDEL 2, Gábor L., Molnár E., Nyíri B. Csere: UBOVICS 4, Fekete G. 1, Damonte, Varga V., Klár, Vámos 2. Edző: Varga Zsolt
UVSE: KOROM D. – Bencz 2, Ekler Zs. 1, Hegedűs Cs., Szentesi, Seeler, Korényi 1. Csere: Eppel, Ionescu, SZÉCSI M. 2, Belényesi 1, Lakics, Lehoczky 1. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 9/3
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt: – Nem voltam igazán elégedett a látottakkal, annak ellenére, hogy éppen nagy munkában vagyunk. Az lenne a lényeg, hogy fáradtan is koncentráltan játsszunk, ez részletekben valósult meg. Azon kell dolgoznunk, hogy ez az egész mérkőzésen működjön. Akkor leszünk újra igazán jó csapat, ha mindenki hozzá tudja tenni a magáét az egészhez.
Vincze Balázs: – A nagycsapatok elleni mérkőzéseken az a legfontosabb, hogy ne vegyék el tőlünk a labdát, ám az első negyedben többször megtörtént. Amikor a Fradi az aktuálisan legerősebb felállásában játszott, nem tudtunk versenyezni vele, de az nagy örömmel töltött el, hogy amikor nem a legjobb sora volt bent, akkor versenyben voltunk.

A-HÍD VASASPLAKET–SZOLNOKI DÓZSA 9–5 (4–1, 2–1, 1–2, 2–1)
Budapest, Komjádi uszoda, 350 néző. Vezette: Kun Gy., Tóth I.
VASAS: B. MITROVICS – Bátori, ERDÉLYI 3, Randjelovics 1, MEZEI 1, Drasko Brguljan 1, Vadovics V. 2. Csere: Sedlmayer, Bedő, Zerinváry 1, Simon R., Szatmári. Edző: Szlobodan Nikics
SZOLNOK: BÁNYAI – KONARIK 3, Nagy Ádám, Milakovic, Gbadamassi, Jansik D., Szeghalmi 1. Csere: Teleki, Angyal, Zovic, Kovács Gergő, Schmölcz 1. Edző: Zsivko Gocics
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Sedlmayer (21. p.)
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics: – Egész héten erre a meccsre készültünk, nagyon örültem, hogy viszontláttam a medencében a munka eredményét. Sikerült kihasználnunk, hogy a Szolnok velünk ellentétben játszott hét közben. Ez a siker csak a kezdet, dolgozunk tovább.
Zsivko Gocics: – A találkozó elején kihasználta az ellenfél a hibáinkat, ellépett három-négy góllal. Amikor esélyünk lett volna a felzárkózásra, nem tudtunk higgadtan játszani. Jól jön az előttünk álló másfél hetes mérkőzés nélküli időszak. Sok sikert kívánok barátomnak, Szlobodan Nikicsnek az edzői pályafutásához!

DEBRECENI VSE-MASTER GOOD–PANNERGY-MISKOLCI VLC 11–12 (6–5, 4–2, 1–5, 0–0)
Debrecen, 200 néző. Vezette: Füzesi, Kollár
DEBRECEN: Kósik – Macsi M., Korbán 1, MACSI P. 3, FÜLÖP B. 3, TÖRÖK B. 2, Somlai. Csere: Smitula 1, Takács K. 1, Pethe, Zsilák, Fedac, Bodoróczki. Edző: Süveges Máté
MISKOLC: Hoferica – Várkonyi Á. 1, BIROS B. 4, Sélley-Rauscher 2, Seman, Vismeg Zs., KRASZNAI 1. Csere: Moravcsik (kapus), Tanczer 1, Vismeg B., Böröczky, TŐZSÉR 2, NAGY N. I. 1, Sisán. Edző: Kis István
Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 11/6
Gól – ötméteresből: 2/1 ill. 1/1
Kipontozódott: Vismeg Zs. (29. p.), Biros B. (30. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Macsi M. (32. p.), Sélley-Rauscher (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Süveges Máté: – Ebben több volt. Nem kezdtünk még ennyire jól egyik mérkőzésünkön sem – ettől úgy tűnik, kellőképpen meg is ijedtünk. Még tanuljuk, hogy miként lehet feltenni a pontot az i-re.
Kis István: – A harmadik és a negyedik negyedben mindent beleadva tudtuk megnyerni a találkozót. Azon viszont el kell gondolkodnunk, hogy mi volt ez a rossz kezdés.

BVSC-ZUGLÓ–BUDAPESTI HONVÉD SE 11–10 (2–3, 3–3, 3–1, 3–3)
Budapest, Laky uszoda, 300 néző. Vezette: Csizmadia, Tóth S.
BVSC: KARDOS G. – Mészáros M. 1, Pásztor M. 1, NAGY M. 5, Ágh, Gyárfás T. 1, Szabó II Bence. Csere: Batizi 1, Mészáros Cs. 1, KOVÁCS P., Lantos, Irmes P., Tátrai 1. Edző: Kemény Kristóf
HONVÉD: FARKAS D. – Ekler B. 1, Kiss B. 1, HOSNYÁNSZKY 3, Fejős, KEVI 4, Decker Á. Csere: Hessels B., Simon H. 1, Gregor, Hessels S., Sugár, Sólyom. Edző: Szivós Márton
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 7/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Szabó II Bence (25. p.), Batizi (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Kemény Kristóf: – Nagyon büszke vagyok a csapatra, amiért három napon belül fel tudott állni az Eurokupa-kiesést követően. Nem kezdtünk jól, de menet közben tudtunk fejlődni, nagyon fontos mérkőzést nyertünk meg egy erős ellenféllel szemben. A végén kijött a csapatunk ereje.
Szivós Márton: – Kifejezetten jó mérkőzés volt, bár a parázs hangulat ezúttal hiányzott. Ha picivel jobban összpontosítunk, alakulhatott volna úgy a mérkőzés, hogy a végén mi örülünk a három pontnak. Csak akkor lehet megnyerni az ilyen meccseket, ha fegyelmezettebbek leszünk.

SZEGEDI VE–PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT 10–7 (2–0, 2–4, 5–1, 1–2)
Szeged, 100 néző. Vezette: Homonnai, Tordai.
SZEGED: Gyapjas B. – KARDOS A. 2, KÜRTI 3, Tóth Gy. 1, BAJ 1, Horváth Zs., LAKATOS 1. Csere: Sánta, Bóbis B. 1, Mekkel 1, Hajdú A., Vékony, Pörge. Edző: Kiss Csaba
PÉCS: Józsa – Gál D., Gaszt, KOLOZSI M. 3, Csacsovszky A. 1, CSORBA 3, Reisz. Csere: Némethy, Oltean, Lihotzky, Almási, Aranyi A. Edző: Török Viktor
Gól – emberelőnyből: 14/5, ill. 8/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/0
Kipontozódott: Horváth Zs. (27. p.), Reisz (28. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Lihotzky (29. p.), Vékony (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Kiss Csaba: – Győzelmünk ellenére nem vagyok elégedett a teljesítményünkkel. Az első félidőben úgy-ahogy összeállt a védekezésünk, támadásban viszont sok rossz döntést hoztunk. A harmadik negyedben sikerült ellépnünk, ekkor megcsillantottuk igazi tudásunkat. Örülök a három pontnak, de csupán annak.
Török Viktor: – Nagyon csalódott vagyok, mert két alapemberünk távollétében is jobbra számítottam. Az első játékrészben ziccerek mellett két büntetőt is elhibáztunk, ennek ellenére a nagyszünetig sikerült felzárkóznunk. A harmadik negyedben átgázolt rajtunk a Szeged, mert hátul elmaradtak a blokkok, elöl pedig pontatlanok voltunk. Jobb teljesítményre lesz szükségünk a jövőben, ha el akarjuk érni a célunkat.

OSC ÚJBUDA–TIGRA-ZF-EGER 17–9 (3–4, 6–1, 3–2, 5–2)
Budapest, Nyéki uszoda, 200 néző. Vezette: Csanádi, ifj. Kenéz Gy.
OSC: DÉVAI – Salamon F. 1, MANHERCZ K. 3, Csacsovszky E. 2, HÁRAI 1, BURIÁN 4, Várnai 1. Csere: VARGA S. (kapus), Dala D. 1, Sziládi 2, ARANYI M. 1, Bundschuh, Berényi, Bera 1. Edző: Varga Dániel
EGER: Krémer – Baksa B. 2, MAGYAR M. 5, Kovács Gábor 1, MURISICS 1, Sántavy, Szalai G. Csere: Sári, Hajdu B., Dóczi, Gólya, Lugosi, Tymcyna. Megbízott edző: Jászberényi Gábor
Gól – emberelőnyből: 15/7, ill. 12/3.
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 3/3.
Kipontozódott: Sári (20. p.), Gólya (21. p.), Várnai (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Dániel: – Az utolsó három és fél negyeddel elégedett vagyok, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy héten belül három jó kapusteljesítményt is láttam a csapatomban. Jól sikerült ez a mérkőzés, külön öröm, hogy Bera Palkó megszerezte az első élvonalbeli gólját.
Jászberényi Gábor: – Voltak hiányzóink, sok fiatallal jöttünk erre a mérkőzésre. Előzetesen azt kértem, hogy legyünk harciasak, és játsszunk egy jó mérkőzést. Ezt sikerült elérnünk, úgyhogy büszke vagyok a csapatra. A harmadik negyed közepére elfogytunk, addigra felőrölt minket az OSC.

METALCOM-SZENTES–KAPOSVÁRI VK 7–7 (1–2, 0–1, 4–2, 2–2)
Szentes, 100 néző. Vezette: Rubos, Kovács S.
SZENTES: MEIXNER – Kókai T., Mátyók 1, Pellei K., Lajkó 1, Bozó 1, PELLEI F. 2. Csere: Vörös V. 1, Chilkó, Garancsy 1, Hegedűs B., Hornyák, Kürti-Szabó. Edző: Pellei Csaba
KAPOSVÁR: CSOMA – Kakstedter, Petrovszki, Langiewicz, DOBOS 2, MIJICS 3, Juhász-Szelei 1. Csere: Berta, Jajcinovic, Vindisch, Horváth Á. 1, Varga B., Palatinus. Edző: Surányi László
Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 7/1
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill 4/2
Kipontozódott: Kókai (23. p.), Petrovszki, Hornyák (mindkettő 30. p.)
Kiállítás (végleg, cserével): Juhász-Szelei (17. p.)
MESTERMÉRLEG
Pellei Csaba: – Mivel itthon mindenképpen győzni szerettünk volna, két pontot vesztettünk, a játék képe alapján mégis igazságos döntetlen született. A mérkőzés elején voltak gondjaink, de fokozatosan jöttünk fel, átvettük a vezetést, végül azonban nem tudtuk kicsikarni a győzelmet a jól játszó Kaposvár ellen.
Surányi László: – Az első két negyedben teljesen rendben volt a játékunk, mindössze egy gólt kaptunk, ám a fordulást követően megzavarodtunk. Ilyen mérkőzésen luxus, hogy két büntetőt és egy kettős fórt sem tudtunk értékesíteni. Bár egyik csapat sem tud teljes szívből örülni a döntetlennek, az egy pontnak így is nagy jelentősége lehet a végelszámolásnál.

Az állás
1. FTC-Telekom 8 8 117– 62 +55 24
2. A-Híd VasasPlaket 8 7 1 94– 53 +41 22
3. OSC Újbuda 7 7 115– 61 +54 21
4. Szolnoki Dózsa 8 7 1 106– 60 +46 21
5. BVSC-Zugló 7 5 2 88– 62 +26 15
6. Budapesti Honvéd SE 9 4 1 4 100– 97 +3 13
7. Szegedi VE 8 4 4 72– 71 +1 12
8. PVSK-Mecsek Füszért 8 3 5 64– 84 –20 9
9. Kaposvári VK 8 2 1 5 76– 97 –21 7
10. Metalcom Szentes 8 2 1 5 68–105 –37 7
11. Tigra-ZF-Eger 8 2 6 87–113 –26 6
12. PannErgy-Miskolc 8 2 6 71– 99 –28 6
13. Debreceni VSE 7 7 43– 81 –38 0
14. UVSE Hunguest Hotels 8 8 62–118 –56 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik