Férfi vízi ob I: a BVSC ismét megtréfálta a Vasast

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.01.30. 16:12
null
A második negyedben már megjöttek a gólok (Fotó: Balogh László)
Nyílttá vált a küzdelem az elődöntős helyekért, miután a vasárnapi rangadón a jobban játszó zuglóiak három góllal nyertek.

 

Még egyáltalán nincs lefutva a verseny az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság elődöntős helyeiért. Alakulhatott volna úgy is a vasárnap kora délutáni BVSC–Vasas rangadó, hogy a folytatásban nincs miről beszélni, de ehhez az kellett volna, hogy a vendégek nyerjenek – ahhoz pedig többek között az szükségeltetett volna, hogy a Vasas ne egyetlen gólt lőjön az egész első félidőben.

A vendégek próbálkoztak becsülettel, de a befejezések finoman szólva sem voltak az igaziak, ráadásul három emberelőnyt, egy kettős fórt és egy ötméterest is elhibáztak, mire Bátori Bence a második negyed közepén végre betalált. Persze ehhez némi köze a BVSC-nek is volt, mert nehéz azzal mit kezdeni, ha például Nagy Márton egy támadáson belül kétszer is blokkol, vagy Kardos Gergely gyakorlatilag végig ihletett formában véd.

Egyébként a hazaiak sem kezdtek valami fényesen, az első negyedben ők sem találtak be, de aztán beindultak, és a nagyszünetben már 4–1-re vezettek. Persze a Vasas jobb csapat annál, hogy két kifejezetten rosszul sikerült negyed után feladja. A piros-kékek összeszorított fogakkal küzdve nagy nehezen visszajöttek a meccsbe, elsősorban a Szava Randjelovics, Vadovics Viktor, Zerinváry Lóránd hármasnak köszönhetően a negyedik negyed elején kiegyenlítettek.

Aztán mire kettőt pislogtunk, 6–6 helyett 9–6 állt az eredményjelzőn.

A nagyot játszó Csapó Miklós vezérletével két perc alatt sorozatban hármat lőtt a BVSC, amely nemhogy megremegett volna a háromgólos különbség elolvadásától, hanem egyenesen felpaprikázódott tőle. Ha a Vasasnak nem lett volna elég baja, a végére center nélkül maradt, mert Mezei Tamásnak belekaptak a szemébe, Bedő Krisztián pedig kipontozódott – ráadásul egy perc múlva Vadovics is kiszállt a medencéből egy víz alatti páros gyakorlat végén.

A zuglóiak a végén rutinosan már az idővel is játszottak, és teljesen megérdemelten nyertek 11–8-ra. Ezzel két pontra felzárkóztak a Vasasra, és a Szolnoktól is csak három pont választja el őket – nem véletlenül nézte meg a helyszínen az összecsapást Zsivko Gocics, a Dózsa vezetőedzője. A BVSC ünnepelt, a Vasas szomorkodott – mi meg amellett, hogy láttunk egy jó meccset, izgalmas alapszakasz-hajrát kaptunk ajándékba.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
17. FORDULÓ
BVSC-Zugló–A-Híd VasasPlaket 11–8 (0–0, 4–1, 2–4, 5–3)

Laky uszoda, 400 néző. V: Kollár, Petik A.
BVSC: KARDOS G. – Szabó II Bence, MÉSZÁROS CS. 2, Pásztor M. 2, Ágh, Gyárfás T., CSAPÓ M. 4. Csere: Batizi, Mészáros M. 1, NAGY M. 2, Kovács P., Irmes P., Tátrai. Edző: Kemény Kristóf
VASAS: B. Mitrovics – Bátori 1, Erdélyi 1, RANDJELOVICS 2, Mezei, Sedlmayer, Vadovics V. 2. Csere: Bedő, Simon R., Drasko Brguljan, ZERINVÁRY 2, Szatmári. Edző: Szlobodan Nikics
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 15/4
Gól – kettős emberelőnyből: 2/2, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Szabó II Bence (25. p.), Bedő (29. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Gyárfás T. (22. p.), Vadovics V. (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Kemény Kristóf: – Kijelenthetem, hogy jobban játszottunk és megérdemeltük a győzelmet. Örülök, hogy megvalósítottuk, amire készültünk, az idény legjobb teljesítményét tettük le az asztalra. Emberhátrányban jobbak voltunk, nem kaptunk akciógólt, és fejben is erősnek bizonyultunk.
Szlobodan Nikics: – Fantasztikusan játszott a BVSC, amit a saját csapatomról sajnos nem mondhatok el, gondjaink akadtak a támadójátékkal, főleg az első két negyedben. Meg kell találnunk, min kell változtatnunk, hogy a folytatásban ennél sokkal jobban vízilabdázzunk.

AZ ÁLLÁS
1. OSC Újbuda 17 14 2 1 236–140 +96 44
2. FTC-Telekom 15 14 1 209–116 +93 43
3. Szolnoki Dózsa 17 13 1 3 238–131 +107 40
4. AHID-VasasPlaket 17 12 3 2 183–123 +60 39
5. BVSC-Zugló 17 12 1 4 209–147 +62 37
6. Budapesti Honvéd SE 16 9 2 5 179–157 +22 29
7. PVSK-Mecsek Füszért 17 6 1 10 148–197 –49 19
8. Tigra-ZF-Eger 17 6 11 189–213 –24 18
9. Szegedi VE 17 6 11 141–182 –41 18
10. Kaposvári VK 17 5 3 9 172–214 –42 18
11. PannErgy-Miskolc 17 4 1 12 154–225 –71 13
12. UVSE Hunguest Hotels 17 3 2 12 141–212 –71 11
13. Metalcom Szentes 17 2 1 14 144–220 –76 7
14. Debreceni VSE 16 2 14 124–190 –66 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik