Férfi vízi Eb: Nem volt még olyan meccsem, amit nullára hoztam volna – Nagy Viktor

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.01.19. 08:32
Hússzal is elég lett volna nyerni, de huszonhat góllal győzte le a magyar férfi vízilabda-válogatott Máltát a budapesti Európa-bajnokság csoportkörében, ráadásul úgy, hogy az ellenfél egyetlenegyszer sem talált a kapunkba. Nagy Viktor nem emlékszik, hogy valaha nullára hozott volna le egy mérkőzést, Zalánki Gergő pedig arról beszélt az NSO Tv-nek, hogy bár valaki felvetette a kispadon, hogy engedjenek nekik egyet lőni, az ötletet azonnal el is vetették. Märcz Tamás szövetségi kapitány reagált Felipe Perrone korábbi kijelentésére, mely szerint nem lesz elég a spanyoloknak a tizenkilenc gólos különbség. 



„Nem emlékszem, hogy lett volna nullára lehozott meccsem
mondtaNagy Viktor. – Nyilván egy kapusnak ez nagy dolog, mert a mezőnyjátékosok ki tudják magukat élni támadásban, a kapus csak a védekezésben. Nagyon jó érzés volt, hogy mindenkinek fontos volt, hogy ne kapjunk gólt, és ezzel tudtak nekem is segíteni.”


„Nem emlékszem, hogy lett volna nullára lehozott meccsem
mondtaNagy Viktor. – Nyilván egy kapusnak ez nagy dolog, mert a mezőnyjátékosok ki tudják magukat élni támadásban, a kapus csak a védekezésben. Nagyon jó érzés volt, hogy mindenkinek fontos volt, hogy ne kapjunk gólt, és ezzel tudtak nekem is segíteni.”

A hét próbálkozásból hétszer a kapuba találó Zalánki Gergő elárulta, valaki felvetette a kispadon, hogy engedjenek Máltának egy gólt, de mindenki egyöntetüen mondta, hogy nem!

Amikor kora délután a spanyolok kijöttek a medencéből a törökök elleni mérkőzés után, Felipe Perrone azt mondta, nem hiszi, hogy elég lesz nekik a tizenkilenc gólos különbség, ugyanis a magyar válogatotté a világ legjobb támadósora.

„Egy pici, óvatos üzenet volt ez, hogy elbízzuk magunkat. Ők azért gondolhatták, hogy nem is olyan egyszerű húsz góllal nyerni –reagált Märcz Tamás. – A lecke nagyon fel volt adva, mi is nézegettük, hogy nem olyan könnyen jön ki a matek. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, ha kapunk négy, öt gólt, hiszen 25-26 gólnál nehéz többet lőni. De profin oldották meg a játékosok, elszántak voltak, az összes labdára kapartak, odaértek védekezésben. Örülünk, sokat ért ez a huszonhat gólos győzelem!

Videónkból az is kiderül, hogy a szövetségi kapitánynak korábban volt-e már nullára lehozott mérkőzése, illetve a játékosok arról is beszélnek, gondolták-e volna, hogy ilyen könnyedén nyernek Málta ellen.

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (BUDAPEST, DUNA ARÉNA)
FÉRFIAK, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
C-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–MÁLTA 26–0 (6–0, 7–0, 8–0, 5–0)
Duna Aréna, 6000
néző. V: Rakovics (szerb), Dutilh-Dumas (holland)
MAGYARORSZÁG: NAGY V. – Erdélyi 2, VARGA DÉNES 6, POHL 3, Hárai, Vámos 2, ZALÁNKI 7. Csere: Angyal 1, Manhercz K. 2, Hosnyánszky 1, Jansik Sz. 1, Mezei 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
MÁLTA: Grixti – Dino Zammit, J. Camilleri, S. Camilleri, Gabarretta, M. Zammit, Cousin. Csere: Borg Cole (kapus), Plumpton, Galea, Abela, Pace, Darren Zammit. Szövetségi kapitány: Karl Izzo
Gól – emberelőnyből: 8/7, ill. 4/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Karl Izzo:
– Lehetetlen helyzetben voltunk, nem nyerhettünk, és szerintem nem sportszerű, hogy a gólkülönbség döntsön a helyezésekről. A magyar csapat nagy nyomás alá helyezett minket, ráadásul a játékvezetők sem segítettek minket, többször kerülhettünk volna mi is emberelőnybe.

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósította: Lakner Gábor, Fazekas Zoltán (szöveg), Török Attila (fotó), Pusztai Viola (videó)

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG3
21
56–167
2. Spanyolország 3
2
1 58–25
7
3. Törökország 3
1 2
25–53 3
4. Málta 3 3
17–62 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik