Férfi vízi BL: színvonalas meccsen fontos győzelmet aratott az FTC

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 20:55
Színvonalas meccsen fontos győzelmet aratott a Barceloneta ellen az FTC-Telekom a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, ám a lényeg csak az utolsó csoportfordulóban dől el.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Pólóeseményeken edződött lelkeknek nem újdonság, de az olaszok ismét megkeverték a paklit.

Az egy dolog, hogy a férfi Bajnokok Ligájában a Pro Recco rég megnyerte az A-csoportot, de a B-ben éppen azon megy a trükközés (és kicsit a vízilabda), hogy e „világválogatottat” miként lehetne elkerülni, lehetőleg a majdani nyolcas döntő fináléjáig. Ezen alaptételből következik, hogy a témában illetékes Barceloneta, Ferencváros és Brescia közül mindegyik számolgathatta a Duna Arénába telepített harmadik buboréktorna utolsó előtti napján, hogy milyen eredményekkel érheti el a kívánt célt – meg úgy egyébként a sport(szerűség) szellemében mikor működhet normálisan, azaz győzelemre törekedve...

A lényeg ugyanis, hogy a negyeddöntőben majd „keresztbe játszanak” a csapatok, méghozzá 1–4., 2–3. leosztásban, tehát a B-csoport másodikja az A harmadikjával játszik, és már az Olympiakosz sem szívderítő ellenfél, de a görögökön túljutva meg a Recco következne. Úgyhogy a Brescia nem filozofált sokat, lefeküdt a Jadran Herceg Novinak, amely szebb napjain valós riválisnak számított, ám nem manapság, amikor mindössze a második győzelmét aratta.

VÉDEKEZÉSSEL AKARTAK NYERNI

Vogel Soma, az FTC kapusa:
„Védekezéssel akartunk nyerni, a Barceloneta ellen kizárólag így lehet, és mivel csak hetet kaptunk, teljesítettük a tervet. Majdnem tökéletesen bekkeltünk, nyolcszor is blokkoltunk, ami káprázatos. Igyekszünk elsőként végezni a csoportban, de a legfontosabb, hogy bizonyítottuk: ha teljes a keretünk, remek teljesítményre vagyunk képesek.”

Na de a fontosabb, hogy ezzel a váratlan(?) eredménnyel fel lett adva a lecke a Barcának és a Fradinak, amelyek mit ad isten, egymással találkoztak este. A nemesebb hozzáállásnak az tűnt, hogy mindkettő rámegy a győzelemre, és másnap az utolsó fordulóban a csoportelsőségre is, meghagyva a többieknek kettőnek a zavarosban halászást. Ennek szellemében jó kis meccs kerekedett a rangadóból, amit szerencsére a mieink nyertek.

Gyakorlatilag azzal kezdődött az akció, hogy a december után a BL-be kedden visszatérő Varga Dénes bevarrt egy fórt, majd Zalánki Gergő bezúdított egy felső léces bombát. Közben persze a Barceloneta is beköszönt, ám viszonylag hamar egy-kétgólos Fradi-előnyre rendezkedett be a meccs, amelyen Varga lőtt egy megúszásgólt is két ellenféllel a nyakán, majd egy olyat, aminél már tülkölt az óra, amikor púpozódott a háló – hőbörgött is a vendégkispad, ám a zsűrihez sétáló sporira jótékony hatással volt a mögöttük ácsorgó LEN-öltönyös Molnár Tamás látványa.

Ugyanakkor a Fradi hátul is remekelt, kiválóan blokkolt például, ami 7–5-nél vált nagyon fontossá, nehogy azt higgyék a katalánok, mégis juthatnak valamire. De azt hitték, a kihagyott emberelőny után akcióból csak feljöttek 7–6-ra, majd 8–7-re is – ám hiába támadtak az egyenlítésért négyszer, az FTC átvészelte a viharokat, nyert. A magyar csapat ezzel kézbe vette az irányítást, mert azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol majd, úgyhogy ha a zöldek nyernek csütörtökön, csoportelsők, mindegy, hogy előtte a Barca és utána a Brescia mit csinál.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. TORNA
B-CSOPORT (BUDAPEST)

FTC-TELEKOM– CNA BARCELONETA (spanyol) 8–7 (2–1, 2–1, 3–2, 1–3)
Duna Aréna, zárt kapuk mögött. V: Peris (horvát), Putnikovics (szerb)
FTC: Vogel Soma – Vígvári Vendel, VARGA DÉNES 3, FUNDULISZ 4, CONSTANTIN-BICARI, Jansik Sz., Zalánki 1. Csere: Sedlmayer, Vámos, Jaksics, Német T. Edző: Varga Zsolt
BARCELONETA: LÓPEZ PINEDO – Famera, MUNARRÍZ 2, Perrone, BODEGAS 3, Larumbe, F. Fernández. Csere: GRANADOS 1, Alekszics 1, De Toro, Mallarach, Bustos. Edző: Jesús Martín
Gól – emberelőnyből: 12/2, ill. 10/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Sedlmayer (21. p.), Granados (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
–Hullámvasutaztunk, szerencsére a vége a tetőn ért minket. A fegyelmezettség és a jó védekezés a győzelmünk kulcsa, fantasztikus, hogy ilyen kevés gólon tartottuk a Barcelonetát, amely persze a harmadik harmadtól minden mindegy alapon, remek kontracsapatként támadott. Tetszik, hogy másodszor is mi nyertünk.
Jesús Martín:
–A Fradi a BL egyik favoritja, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz ellene, és immár másodszor győzött le minket. Támadásban akadtak gondjaink, az emberelőnyös játékunk pocsék volt, és hiába jöttünk fel mínusz háromról, a fórunkon ment el az egyenlítés, és így valószínűleg a csoportgyőzelem is.

További eredmények: Waspo Hannover (német)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 7–6, Jadran Herceg Novi (montenegrói)–AN Brescia (olasz) 7–6

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barceloneta 9 7 2 106– 70 21
2. FTC 9 7 2 98– 62 21
3. Brescia 9 6 3 99– 70 18
4. Hannover 9 3 6 79–104 9
5. Herceg Novi 9 2 7 63– 96 6
6. Dinamo Tbiliszi 9 2 7 63–106 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik