Férfi vízi BL: bukaresti győzelemmel búcsúzott az OSC

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2022.05.10. 20:30
null
Sima győzelemmel búcsúzott az OSC (Fotó: Balogh László)
Az OSC könnyedén, 15–9-re nyert a román Steaua Bucuresti vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek utolsó fordulójában, kedden.

 

Túlzás lenne azt állítani, hogy a bajnoki döntő első mérkőzésén benyelt hatalmas pofonnak a nyoma sem látszott az OSC játékán a Steaua Bucuresti elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen, mindenesetre azt elkönyvelhettük, hogy az újbudai együttes lábon hordta ki az ütést.

Az OSC az első félidőben jól védekezett, Lévai Márton  is remekül védett, és bár támadásban jócskán maradtak ki helyzetek, köztük egy ötméteres is, azért összességében magabiztosan játszott, és három góllal vezetett is a vendégcsapat.

A térfélcsere után elképesztő hullámzás alakult ki, négy-öt jó megmozdulás után jött ugyanannyi rossz, így lett az állás 10–4 után 11–7.

Az OSC a végén nyolc góllal is vezetett a tét nélküli mérkőzésen, de végül ugyanúgy hattal nyert a Steaua ellen, mint hazai medencében. Az újbudaiak ezzel befejezték szereplésüket a BL-ben, miután az előző fordulóban eldőlt, hogy lemaradnak a nyolcas döntőről.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
B-CSOPORT, 14. (UTOLSÓ) FORDULÓ

STEAUA BUCURESTI (román)–GENESYS OSC ÚJBUDA 9–15 (2–3, 1–3, 4–5, 2–4)     
Bukarest. Vezette: Segurana (spanyol), Severo (olasz)     
STEAUA: Tic – Negrean 1, V. Georgescu, Mudrazija 1, Vancsik, Fulea 2, Oanta. Csere: A. Gheorghe 1, M. Gheorghe, Iudean, NEAMTU 4, Goanta. Edző: Aurelian Georgescu
OSC: LÉVAI – Salamon F. 1, MANHERCZ K. 3, CSACSOVSZKY E. 2, Hárai 1, Burián 1, Várnai. Csere: Dévai (kapus), Tóth M. 1, Bundschuh 1, Dala D. 2, Sziládi 1, VIGVÁRI VINCE 2. Edző: Varga Dániel
Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 6/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG     
Aurelian Georgescu: – Nagy hibákat követtünk el védekezésben, és csak időnként tudtuk tartani az ellenfél által diktált iramot. Hasznos tapasztalatokat szereztünk a Bajnokok Ligájában, ebből az egész román vízilabda profitálhat a következő időszakban, nem csak a Steaua.
Varga Dániel: – Két ellentétes félidőt játszottunk, az elsőben elégedett voltam a játékkal, főleg a kapusunkkal. Aztán valami megváltozott, amitől kevésbé koncentráltunk a folytatásban, de összességében rendben volt a mérkőzés. Sajnálom, hogy ez volt az utolsó BL-meccsünk, mert a nyolcas döntőt céloztuk meg, de a következő idényben újra nekivágunk. Most van egy hetünk, hogy felkészüljünk a bajnoki döntő második összecsapására.

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Pro Recco 14 13 1 200–100 39
2. Marseille 14 11 3 170–119 33
3. Jug Dubrovnik 14 10 1 3 174–143 31
4. Hannover 14 6 3 5 150–180 21
5. OSC 14 6 1 7 151–168 19
6. Spandau 14 3 1 10 133–148 10
7. Crvena zvezda 14 2 1 11 133–178 7
8. Steaua Bucuresti 14 1 1 12 111–186 4

A csoport első négy helyezettje a nyolcas döntőben folytatja.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Pro Recco (olasz)–CN Marseille (francia) 11–8
(Pro Recco: Zalánki Gergő 4 gólt lőtt)
Waspo98 Hannover (német)–Jug Dubrovnik (horvát) 14–14
Spandau 04 (német)–Crvena zvezda (szerb) 11–12 (Spandau: Baksa László végig védett)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik