Férfi vízi BL: a Szolnok nyerte a magyar helyosztót

LAKNER GÁBOR (Genova)LAKNER GÁBOR (Genova)
Vágólapra másolva!
2018.06.09. 18:41
null
Nagy Viktor kiválóan védett (Fotó: Vizilabda-szolnok.hu)
Négygólos győzelmet aratott a Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapata a ZF-Eger ellen a férfi Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének 5. helyért rendezett mérkőzésén. A döntőben az Olympiakosz 9–7-re nyert a Pro Recco ellen, ezzel 2002 után másodszor lett Európa legjobb klubcsapata.

 

 

Azt előre tudtuk, hogy a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében a helyosztók előtt nem találkozhat a torna két magyar résztvevője, a Szolnok és az Eger, de abban bíztunk, hogy ha szembe is kerülnek egymással, valamelyik éremért csatáznak majd. Nos, ez nem így történt, a két együttes az 5. helyért szállt medencébe Genovában.

A két csapatnak ez volt az idénybeli kilencedik, egymás elleni tétmérkőzése, de egyben a legkisebb jelentőséggel bíró is. Ennek megfelelő mederben csordogált a találkozó, az Eger – amelyben keretbe került a tizennegyedik játékosként kiutazó Biros Barnabás – ébredt fel először, Angelosz Vlahopulosz emberelőnyből leadott lövése és Bedő Krisztián parádés csavarja után már két góllal is vezetett (2–0). Aztán a Szolnok Kis Gábor révén tizenkét perc után megtörte a gólcsendet, majd Milos Csuk még a térfélcsere előtt egalizált (2–2).

A harmadik negyedben megint Bedő villant, de azt követően a mérkőzésen először átvette a vezetést az egyre jobban belelendülő Szolnok. A találkozó színvonala nem érte el mondjuk a bajnoki elődöntőben látott mérkőzésekét, de tekintettel arra, hogy két, végletekig kifacsart csapat játszott a BL ötödik helyéért, ezen annyira nem is lehetett csodálkozni. A gólok mindenesetre elkezdtek potyogni, és továbbra is a közben két góllal ellépő Szolnok irányított.

A záró negyedben egyszer még felzárkózott egy gólra az Eger (5–6), majd ismét jött a Szolnok, amely ekkor már szinte tetszés szerint szerezte a góljait. A mérkőzésre több motivációt találó Dózsa 10–6-ra győzött, és megszerezte az ötödik helyet.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCAS DÖNTŐ, GENOVA
Az 5. helyért
ZF-Eger–Szolnoki Dózsa 6–10
(1–0, 1–2, 2–4, 2–4)
Genova, 1400 néző. V: Dervieux (francia), Koryzna (lengyel)
EGER: B. MITROVICS – Sz. Rasovics, Kovács Gergő, Vlahopulosz 1, Hárai, Hosnyánszky, Csucskovics. Csere: Csiszár (kapus), Decker Á., BEDŐ 2, Angyal, AVRAMOVICS 2, Biros B. 1. Edző: Dabrowski Norbert
SZOLNOK: NAGY V. – Bátori, YOUNGER 2, Jansik D., Mezei, Gocics 1, ZALÁNKI 2. Csere: M. Alekszics 1, MILOS CSUK 3, Hangay, Kis G. 1, Fülöp B. Edző: Cseh Sándor
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 11/4
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
Dabrowski Norbert: – Motiváltan játszottunk, mindenki láthatta, hogy megpróbáltuk megnyerni ezt a mérkőzést, és meg is tettünk érte mindent. Azzal engedtem a vízbe a játékosokat, hogy az idén nyolcszor játszottunk egymás ellen, négyszer a Szolnok nyert, négyszer mi, döntsük el, ki a jobb. Most ők voltak a jobbak, és el kell ismerni, igazából ez az egész idényben így volt, mert minden sorozatban előttünk végeztek.
Cseh Sándor: – Az ötödik hely nem jó eredmény, de amit három nap alatt, a legjobb játékosunk, Andrija Prlainovics nélkül kiadtunk magunkból, arra ha büszkék nem is lehetünk, de emelt fővel távozhatunk miatta. Nagyon fontos volt, hogy ma ismét megmutassuk: van tartásunk. Több játékosnak ez volt az utolsó meccse a csapatban, még egyszer össze kellett fogni ezt a társaságot, valamilyen szinten szép volt, hogy győzelemmel búcsúztunk egymástól.

Döntő
Olympiakosz–Pro Recco 9–7
(2–1, 2–3, 3–2, 2–1)

A 3. helyért
Barceloneta–Jug Dubrovnik 14–8
(4–1, 2–3, 6–3, 2–1)

A 7. helyért
Spandau Berlin–Brescia 10–14
(4–3, 4–2, 0–5, 2–4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik