Milánó 2026: az időjárás ismét közbeszól, rövid lesz a fáklyaátadó

Vágólapra másolva!
2025.12.03. 11:15
Fotó: Getty Images
A várható viharos időjárás miatt csak egy rövidített ceremónia keretében adják át csütörtökön az olasz szervezőknek a februári milánói és cortinai téli olimpia lángját Athénban.

A játékok egyik jelképét egy hete lobbantották fel a játékok bölcsőjében, a görögországi Olümpiában, de az időjárás akkor is közbeszólt, az eső és a szél miatt fedett helyen kellett megtartani az ünnepséget.

A Görög Olimpiai Bizottság most azt közölte, hogy a csütörtöki átadó eseményt is kénytelenek jelentősen lerövidíteni. A műsor művészi része teljesen elmarad és a tervezettnél jóval kevesebb résztvevője lesz a ceremóniának, amelyen biztonsági okokból így az Athén környéki iskolák csoportjai sem lehetnek ott. Az eredeti elképzelés szerint több ezer gyermek figyelhette volna az első modernkori ötkarikás helyszínen, a teljesen márványból épült athéni Panathinaiko Stadionban a műsort.

A fáklyát csütörtökön 11 órakor adják át az olasz házigazdáknak, akik Rómába szállítják. Olaszországi útja a fővárosból, a történelmi Stadio dei Marmiból indul majd a tervek szerint szombaton. Innen olyan híres helyeket érint, mint Toszkána, Szardínia, Szicília vagy Pompei, mielőtt a karácsonyt Nápolyban, a szilvesztert pedig Bariban tölti. Az olimpiai láng elhalad többek között Rómában a Colosseumnál és a Trevi-kútnál, a velencei Canal Grandénél és az Alpok egyik legmagasabb csúcsánál, a 4554 méteres Punta Gnifettinél is.

Az ötkarikás jelkép január 26-án érkezik Cortina d'Ampezzóba, pontosan 70 évvel az 1956-os cortinai téli olimpia megnyitója után. A váltófutás február 5-én, egy nappal a téli olimpia megnyitója előtt érkezik meg Milánóba.

A lángot hírességek is viszik majd, köztük Francesco Bagnaia kétszeres MotoGP-világbajnok, Flavia Pennetta teniszező, vagy Dario Pivirotto, aki az 1956-os cortinai és a 2006-os torinói olimpián is a váltó tagja volt. A fáklyavivők fehér egyenruhát viselnek, amelynek piros és sárga mintája az olimpiai lángra utal.

A 2026-os téli olimpiát február 6. és 22. között rendezik.

 

Legfrissebb hírek

A NOB szűkítheti a téli olimpia lehetséges rendezőinek listáját

Téli sportok
2026.01.15. 13:32

Nicky Gooch: Fontos az Eb, de az olimpia még inkább

Téli sportok
2026.01.15. 11:20

Nem lesznek orosz síugrók a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.14. 12:25

Milánó-Cortina 2026: az NHL szerint jó volt a hokicsarnok próbája

Téli sportok
2026.01.13. 17:59

Csúnyán kiszúrtak a kétszeres világbajnokkal, nem vehet részt a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.13. 16:40

Milánó 2026: két orosz rövid pályás gyorskorcsolyázó is indulhat

Téli sportok
2026.01.13. 12:54

Milánó 2026: az IIHF elnöke elégedett az új hokis csarnokkal

Téli sportok
2026.01.11. 21:13

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
2026.01.11. 21:08
Ezek is érdekelhetik