Nagy érdeklődés mellett kezdődött meg az utánpótlás-konferencia

Munkatársunktól  utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.12.03. 10:30
null
Szerda délelőtt telt házas közönség előtt megkezdődött a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában az Egy nap az utánpótlásért című konferencia. A fiatalok sportjának aktuális témáit boncolgató rendezvényt az Utanpotlassport.hu szerkesztősége szervezte a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével.

Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége 2011 óta minden évben megrendezte nagy sikerű utánpótlás-nevelési konferenciáját, és ez az idén sincs másképp. Az Egy nap az utánpótlásért című, egész napos szakmai eseményen ezúttal is klasszis előadók beszélnek a korosztályos sportot érintő aktualitásokról, a legfontosabb ügyekről. A konferencia rangját jelzi, hogy annak fővédnöke Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, aki köszöntötte a hallgatóságot, és egyebek mellett arról beszélt, hogy az utánpótlásedzők feladata kettős.

A sportoló gyerekek egy-két százaléka jut el világversenyekre, őket ehhez hozzá kell segíteni, de ugyanolyan fontos, hogy a további kilencvennyolc százalék megmaradjon a sportban.

A résztvevők előadást hallhatnak arról, hogy valós veszély-e napjainkban az utánpótláskorú sportolók fizikai és lelki bántalmazása, egyben – dr. Gál Andreának, a TF docensének jóvoltából – megismerkedhetnek a Testnevelési Egyetem gyermek- és ifjúságvédelmi kutatásának eredményeivel.

Hajnal András Európa-bajnoki ezüstérmes műugró, a Magyar Sport Coachok és Mentáltrénerek Társasága társelnöke, valamint Kovács Erika, a szervezet munkacsoport-vezetője, két úszó, a rövid pályás világbajnoki aranyérmes Sárkány Zalán és az EYOF-győztes Sárkány Zétény édesanyja arról fog beszélni, hogy milyen módon segítheti a mentáltréner vagy a sportcoach az edző és a sportoló kapcsolatát?

Gombola András, a Halásztelki BSE vívószakosztályának vezetője abba avatja be a hallgatóságot, hogy honnan teremthető elő pénz, hogyan építhető fel egy kisvárosban a szó legnemesebb értelmében vett nevelőműhely, míg Molnár Balázstól, a StudyNSport globális toborzó cég ügyvezető igazgatójától megtudhatják az érdeklődők: miképpen segíti hozzá a cég a tehetségeket ahhoz, hogy nívós, a sportéletben is meghatározó amerikai és nyugat-európai egyetemekre, középiskolákba nyerjenek felvételt?

A pódiumbeszélgetések során olyan fontos témák kerülnek szóba, mint a fegyelmezés napjainkban használható eszközei

(Erdei Zsolt vb- és Eb-aranyérmes, olimpiai harmadik, profi világbajnok bokszolóval, a Madárfészek Akadémia szakmai vezetőjével, illetve Laufer Bélával, a férfi tornászválogatott edzőjével); a korán és a későn érő fiatal sportolókkal kapcsolatos problémák kezelése (Tomanóczy Tiborral, a dunaújvárosi röplabda-akadémia szakmai vezetőjével); a tizenéves versenyzők közösségimédia-használatának előnyei és hátulütői (Éles József 179-szeres válogatott kézilabdázóval, az Éles Kézilabda Iskola elnökével, a Veszprémi Kézilabda Kft. ügyvezetőjével és Sulyán Alexával, a MATE-GEAC U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes, országos csúcstartó sprinterével); a sport és a tanulás optimális összehangolása (Petrovics Mátyás vízilabdaedzővel, az FTC női utánpótlás-szakmai igazgatójával, valamint Vajda Zsuzsannával, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójával).

(Kiemelt képünk fotósa: Vasas Attila)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
18 órája

Úszás: Szegeden már a teljes korosztályos hátország vizsgázik

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

Vízilabda: nincs már hibátlan csapat a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2025.12.01. 20:52

CECJM-mérleg: 33 magyar úszóérem, benne 13 arany

Utánpótlássport
2025.12.01. 17:55

Tóth István: Minden gyerek tehetséges valamiben

Utánpótlássport
2025.12.01. 11:17

A jövő sztárjai: Zámbori Hanna, Bagaméri Bence

Utánpótlássport
2025.12.01. 09:02
Ezek is érdekelhetik