Az FTC magabiztosan nyerte meg a női vízilabda MK döntőjét

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2025.12.06. 18:49
null
A Ferencváros lett a kupagyőztes (Fotó: Földi Imre)
Egy pillanatig sem volt kérdéses a győztes kiléte a női Magyar Kupa-döntőben: a védekezésben fegyelmezetten, támadásban hatékonyan pólózó Ferencváros esélyt sem adott a Dunaújvárosnak.

Maradnak-e izgalmak a szombati játéknapra? Már a női vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjének sorsolása után felvetődött a kérdés, ugyanis az elődöntőben összekerült a két legerősebb csapat, a címvédő UVSE és a bajnok FTC. A zöld-fehérek péntek este nagy csatában felőrölték riválisukat, amely a kitartóan küzdő BVSC 14–11-es legyőzésével szerezte meg a bronzérmet.

Időközben már a szárazföldön melegítettek a döntő résztvevői, a másik ágról érkező dunaújvárosiak ütemes tapssal biztatták egymást a vízbe ugrás előtt. Sike József együttese nem akart statisztaszerepet vállalni, de a jóval esélyesebb Ferencváros egyértelműsítette az erőviszonyokat – a második negyed közepére eldőlt a trófea sorsa. Az első percek az ismerkedés jegyében teltek, aztán Neszmély Boglárka lépett elő főszereplővé: ötméterest védett, emberhátrányban is jól zárta a rövidet, és ha kellett, ujjbeggyel tolta a labdát a keresztléc fölé.

A végeredmény
Kupagyőztes: FTC-Telekom (Bonca Vivien, Daróczi Julianna, Noa de Vries, Farkas Tamara, Füle Barbara, Gulyás-Oldal Emma, Gurisatti Gréta, Hertzka Orsolya, Keszthelyi Rita, Kiss Alexandra, Kuna Szonja, Leimeter Dóra, Matajsz Janka, Máté Zsuzsanna, Neszmély Boglárka, Beatriz Ortiz, Eleftheria Plevritu, Szalkai Hanga, Szilágyi Dorottya, Tóth Lelle, Vályi Vanda, edző: Matajsz Márk)
2. Dunaújvárosi FVE
3. UVSE Helia-D
4. BVSC-Manna ABC
NŐI VÍZILABDA MAGYAR KUPA, 2025

A Dunaújváros nehezen jutott egyről a kettőre, a túloldalon viszont hamar beindult az úthenger. Keszthelyi Rita kiemelkedett a vízből, majd a kapufával összedolgozva irgalmatlanul nagy gólt lőtt, nem véletlenül skandálták a nevét a szurkolók. A szintén nyáron érkező Bea Ortiz sem akart lemaradni mögötte, a második negyed csattanójaként mesteri ejtéssel jelentkezett, így a nagyszünetben már 9–3-ra vezetett az FTC. S ha ez nem lett volna elég, a zöld-fehérek kipontozták a rutinos Garda Krisztinát – támadásban és védekezésben is megérezte a hiányát a DFVE.

Amíg az edzők eligazítást tartottak, Kakas Krisztina bemelegítette poszttársát, de Maczkó Lilla sem kötött szövetséget Fortunával: Szilágyi Dorottya életerős lövése a kapufáról a hátára, onnan meg a kapuba pattant. Neszmély újabb büntetőt hárított, a mezőnyből továbbra is rengeteg segítséget kapott, a bekkek sokat tettek azért, hogy ne tudjanak közelebb zárkózni az újvárosiak. Amikor Mahieu Geraldine nyolc perc után megtörte a gólcsendet, már tíz gól volt a különbség, az utolsó negyed pedig adok-kapok játékot hozott, 19–8 lett a vége.

Az izgalmak tehát elmaradtak, de a vidáman daloló ferencvárosi szurkolók értelemszerűen cseppet sem bánták: az FTC női vízilabdacsapata 2022 után másodszor nyerte meg a Magyar Kupát.

Gurisatti Gréta védekezés közben (Fotó: Földi Imre)

NŐI VÍZILABDA MAGYAR KUPA
NÉGYES DÖNTŐ, BUDAPEST, LAKY-USZODA
DÖNTŐ
FTC-TELEKOM–DUNAÚJVÁROSI FVE 19–8 (3–1, 6–2, 4–1, 6–4)
Laky uszoda, 400 néző. V: Ercse, Rubos
FTC: NESZMÉLY – GURISATTI 2, Bonca, KESZTHELYI 4, De Vries, VÁLYI V. 3, Leimeter 2. Csere: Kiss A. (kapus), SZILÁGYI D. 2, ORTIZ 4, Farkas T. 1, Máté Zs., E. Plevritu, Szalkai 1. Edző: Matajsz Márk
DFVE: Kakas – Szabó N. 1, Garda, SÜMEGI 2, MAHIEU 1, Horváth B., Borsi 1. Csere: Maczkó (kapus), Kacimbri 1, Milicsevics 2, Pál R., Jonkl, Karancsi, Mihók M. Edző: Sike József
Emberelőny-kihasználás: 11/7, ill. 12/5
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 2/0
Kipontozódott: Garda (14. p.), Máté Zs. (26. p.) Bonca (28. p.), Milicsevics (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Matajsz Márk: – Nem tudtam, hogy mire számíthatok a fizikailag nagyon kemény elődöntő után, bíztam a játékosaimban, de így is meglepett a csapatom. Kicsit megint beragadtunk az elején, de ahogy áttörtük a gátat, egymás után jöttek a jó megoldások, utána pedig tartottuk a tempót, amelyet diktáltunk.
Sike József: – Hamar elveszítettük Garda Krisztinát, a Ferencváros nagyon jól játszotta a gyilkos szorost, és megérdemelten győzött. Kihagytunk két ötméterest, emberelőnyben is akadozott a játékunk, ezen a napon ennyivel jobb volt a Fradi. A csoda elmaradt, de az ezüstéremnek is tudunk örülni.

KORÁBBAN
A 3. helyért
UVSE HELIA-D–BVSC-MANNA ABC 14–11 (2–1, 6–4, 2–4, 4–2)

Vízilabda
3 órája

Női vízilabda MK: az UVSE szerezte meg a bronzérmet

A tavalyi győztes három góllal győzte le a BVSC-t.


 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda MK: az UVSE szerezte meg a bronzérmet

Vízilabda
3 órája

A Ferencváros és a Dunaújváros jutott be a döntőbe a női vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
23 órája

Már az elődöntőben találkoznak az esélyesek a női vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
Tegnap, 10:55

Női vízilabda ob I: egy félidőn át tartotta a lépést a Ferencvárossal az Eger

Vízilabda
2025.11.22. 21:30

Női vízilabda ob I: az UVSE és a Dunaújváros is rangadót nyert

Vízilabda
2025.11.01. 12:22

Kialakult a női vízilabda Magyar Kupa négyes döntőjének mezőnye

Vízilabda
2025.10.11. 20:56

Női vízilabda MK: előnyben az UVSE, az FTC, a BVSC és az Újváros

Vízilabda
2025.10.10. 22:09

Női vízilabda ob I: a BVSC legyőzte a Dunaújvárost

Vízilabda
2025.10.04. 20:07
Ezek is érdekelhetik