Női kézi-vb: Montenegró parádés kapusteljesítménnyel gázolt át Szerbián, amely így kiesett

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.12.06. 17:35
null
A montenegrói kapus, a 62 százalékos hatékonysággal védő Armelle Attingre lett a meccs embere (Fotó: Imago Images)
Rendkívül fölényes sikert aratott Montenegró a női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében, míg Tunézia az osztrákok legyőzésével szerezte meg első középdöntős pontjait szombaton.

A középdöntő második, dortmundi csoportjában sorra kerülő balkáni rangadó kifejezetten egyoldalúra sikeredett, Montenegró végig vezetve, magabiztos játékkal győzte le a szerbeket, így a maga részéről mindent megtett a továbbjutást érdekében, ellenben déli szomszédunk számára végetért a torna. A montenegróiak sikere ugyan győzelmi kényszerbe hozta a spanyolokat, akik csak a társházigazda, eddig hibátlan Németország legyőzésével juthatnak be a legjobb nyolc közé, de meg kell jegyezni, hogy egy szerb siker esetén tét nélküli lett volna a szóban forgó találkozó. A montenegrói siker egyik „kovácsa” a kapus, Armelle Attingre volt, aki 62 százalékos védési hatékonysággal cipelte a hátán csapatát.

A klubszinten az Alba Fehérvárt is irányító Szuzana Lazovics csapatában Dijana Trivics kilenc gólig jutott, a két mosonmagyaróvári légiós (Katarina Dzsaferovics, Andrijana Tatar) ellenben nem volt eredményes. A másik oldalon az FTC-t erősítő Dragana Cvijics öt, a DVSC-ben légióskodó Jovana Jovovics kettő gólt szerzett, míg Emlija Lazics nem talált be.

Eközben a III. csoportban Ausztria szoros meccsen kapott ki Tunéziától – az afrikai együttes első pontjait szerezte a középdöntőben. Az osztrákok debreceni légiósa, Ines Ivancok hét gólt szerzett a meccsen.

KÉZILABDA
NŐI VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
II. CSOPORT (DORTMUND)
Montenegró–Szerbia 33–17 (13–9)
Ld: Trivics 9, Pletikosics 7, ill. Cvijics 5, Skrovics 3
Később
18.00: Spanyolország–Németország
20.30: Feröer–Izland

1. Németország44135–89+46 8   
2. Montenegró532145–138+7 6   
3. Szerbia5212126–150–24 5   
4. Spanyolország422115–107+8 4   
5. Feröer4112111–124–13 3   
6. Izland44101–125–24 0   


III. CSOPORT (ROTTERDAM)
Ausztria–Tunézia 25–27 (12–14)
Ld: Ivancok 7, Egger 5, ill. Hamruni 8, Ben Abdallah, Jlezi 6
Később
18.00: Argentína–Franciaország
20.30: Lengyelország–Hollandia (Tv: M4 Sport+)

1. Franciaország33114–63+51 6   
2. Hollandia33105–68+37 6   
3. Lengyelország32185–93–8 4   
4. Tunézia41392–136–44 2   
5. Ausztria41391–113–22 2   
6. Argentína3373–87–14 0   


ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS AZ ELNÖK-KUPÁÉRT ('S-HERTOGENBOSCH)
2. FORDULÓ
I. CSOPORT ('S-HERTOGENBOSCH)
Horvátország–Uruguay 34–25 (19–10)
Ld: Milosavljevic 8, Simara 6, ill. Ruegger 5, Lapetina 4
Irán–Paraguay 20–33 (11–17)
Ld: Merih 11, Badvi, Eizadgast, Horzugi 2, ill. Enríquez, Pereira 6, Portillo, Acuna 5

1. Horvátország2272–34+38 4   
2. Paraguay2256–40+16 4   
3. Uruguay2245–57–12 0   
4. Irán2229–71–42 0   


II. CSOPORT ('S-HERTOGENBOSCH)
Egyiptom–Kuba 26–26 (14–12)
Ld: Hadzsadzs 6, Gadallah, Madmud 4, ill. Delgado 11, Iglesias, Chirino 3
18.30: Kína–Kazahsztán

1. Kuba21155–54+1 3   
2. Kína1135–32+3 2   
3. Egyiptom21158–61–3 1   
4. Kazahsztán1128–29–1 0   

 

 

Legfrissebb hírek

Simon Petra délelőtt már jogból vizsgázott, és győzni akarásával négybe repítené a női kéziválogatottat

Kézilabda
1 órája

Ferling Bernadett a női kéziválogatottról: „Minimalizálni kell a hibák számát”

Kézilabda
5 órája

Női kézi-vb: Dánia és Norvégia is negyeddöntős

Kézilabda
20 órája

Szemerey Zsófi: Nagyon mélyről álltunk fel, ez egy megnyert pont

Kézilabda
21 órája

Márton Gréta: Végig azon gondolkodtam, hogy ha jön a labda, akkor muszáj lesz elvállalnom

Kézilabda
22 órája

Golovin Vlagyimir: A csapat megmutatta, hogy mennyire erős mentálisan

Kézilabda
22 órája

A Japán elleni döntetlennel a magyar női kézilabda-válogatott 12 év után ismét vb-negyeddöntős!

Kézilabda
23 órája

Női kézi-vb: nyertek a svédek, továbbra sincs pontja Dél-Koreának a középdöntőben

Kézilabda
23 órája
Ezek is érdekelhetik