Elek Gábor 2028-ig szerződést hosszabbított Esztergomban

2025.12.20. 18:42
null
Elek Gábor hosszabbított (Fotó: Esztergom Handball)
A női kézilabda NB I-ben szereplő MOL Esztergom 2028-ig meghosszabbította Elek Gábor vezetőedző szerződését – számolt be a hírről szombaton a klub közösségi oldala.

Az 55 éves szakember 2007 és 2023 között a Ferencvárost irányította, s a vezetésével másfél évtized alatt két magyar bajnoki címet és három Magyar Kupa-diadalt aratott együttesével, emellett két aranyérmet gyűjtött be a Kupagyőztesek Európa-kupájában, a Bajnokok Ligájában pedig utolsó évében döntőt játszott.

Ezt követően vette át az esztergomi alakulat szakmai irányítását, első idényében a másodosztály második helyezettjeként feljutott az élvonalba a csapattal, ott pedig újoncként bronzéremmel zárt.

Az Esztergom jelenleg a negyedik helyen áll az NB I-ben, és az Európa-liga csoportkörében szerepel.

„Nagyon fiatal csapattal dolgozunk, rengeteg lehetőség van a játékosokban. Az Európa-liga-szereplés számunkra elsősorban tapasztalatszerzést jelent, reális célokkal, felesleges nyomás nélkül szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni ebből az időszakból. Egy ilyen sűrű, megterhelő menetrendben különösen fontos a regeneráció és az, hogy sérülések nélkül tudjunk fejlődni. Hosszú távon az a célunk, hogy rendszeres résztvevői legyünk a nemzetközi mezőnynek” – idézte a klub közleménye Elek Gábort.

 

 

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36

Jesper Jensen: Erősebbek leszünk az új idényben

Kézilabda
2026.08.02. 13:07