Az őszinteség fogságában – elhunyt Wiesner Tamás
A válogatottal 1977-ben Európa-bajnok, 1979-ben világkupagyőztes, teljes felnőttpályafutását a Fradiban töltötte, többek között háromszoros KEK-győztesnek és kétszeres európai Szuperkupa-győztesnek mondhatta magát – később két évtizeden át volt a csapat vezetője, a kilencvenes évek sikereiben (újabb KEK-győzelem, majd végre valahára bajnoki cím) kiemelt szerepet játszott – foglalható össze a pályafutása, de mindez csak szám, adat, jegyzőkönyvi tartalom.
Mert ő volt „a” Wiesner „Tomi”. Történelmi alakja a sportágnak, hiszen az oly' sok klasszist kibocsátó KSI első évfolyamából róla beszéltek először sokat. Mondtak róla jót is rosszat is, függően attól, hogy a környezete hogyan fogadta – az őszinteségét. Ami barátként nagy erény volt, de az álszentségre mindig hajlamos (póló)világban nem feltétlenül. Olyannyira, hogy akadt kapitány, például a nagyhatalmú Rajki Béla, aki ezért vonakodott beválogatni az 1972-es müncheni olimpia előtt, miközben versengtek érte a klubok (csak a Fradi lehetett a nyerő), s megesett, hogy két csavargólja is volt egy-egy rangadón. Néha elveszítette a fejét, nem hátrált meg a közelharctól, de hát – igazi vízilabdázó volt.
Agyi infarktusa után hol könnyebben, hol nehezebben lábadozott, de azt tervezte, hogy ha jobb lesz az idő, kimegy társa, barátja, a 2022-ben elhunyt Csapó Gábor sírjához, hogy beszélgessen vele egy kicsit.
Most már megteheti személyesen odafönn, mi pedig csak suttoghatunk Wiesner „Tomit” gyászolva.
