Férfi vízilabda BL: három évig Máltán lesz a négyes döntő

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.01.18. 15:30
null
Fotó: len.eu
Ettől az évtől 2026-ig Máltán rendezik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) döntése alapján.

 

A LEN csütörtöki közleménye kiemelte, hogy a szigetország pályázata minden követelménynek megfelel és maga mögött tudhatja a kormány támogatását is.

„Máltán nagyon komoly tradíciója van a vízilabdának, ezért teljesen biztosak vagyunk abban, hogy képes olyan magas színvonalú eseményt rendezni, ami a LEN elvárásainak megfelel” – mondta Antonio Silva elnök.

Josip Varvodics alelnök pedig arról beszélt a bejelentés kapcsán, hogy a világ legjobb játékosai közül nyáron sokan csatlakoznak a helyi klubokhoz az akkor zajló bajnokságra.

A BL második csoportköre március 8-án kezdődik, a magyar bajnok FTC-Telekom Budapest a spanyol Barcelonetával, az olasz Bresciával és a Vámos Mártont foglalkoztató görög Olimpiakosszal szerepel azonos négyesben, melyből az első kettő jut a négyes döntőbe.

A máltai eseményt június 6. és 8. között rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az FTC harmadszor is legyőzte a Honvédot

Vízilabda
Tegnap, 17:21

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
2026.09.23. 13:35

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
2026.09.22. 10:52

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: a Telekom-kupa megnyerésével hangolt az idény folytatására az FTC

Vízilabda
2026.09.19. 14:23