Férfi vízi Eb: Varga Zsolt a vereség ellenére is büszke csapatára

2024.01.05. 09:52
Varga Zsolt szövetségi kapitány büszke volt játékosaira a horvátországi férfi vízilabda Európa-bajnokságon a görögökkel szemben 10–8-ra elveszített csoportmérkőzés után.


Varga Zsolt szerint abszolút előremutató volt a csapat játéka (Fotó: MVLSZ/Derencsényi István)
Varga Zsolt szerint abszolút előremutató volt a csapat játéka (Fotó: MVLSZ/Derencsényi István)

A szakember, aki megfiatalított válogatottal utazott el a kontinenstornára, az M4 Sport helyszíni stábjának megköszönte a magyar szurkolók támogatását, azt, hogy sokan voltak és jó hangulatot teremtettek a zágrábi uszodában.

„Ami fontos volt, hogy végig ott tudtunk maradni a görögök nyomában. Ránézésre valami hiányzott, amivel át tudtuk volna lendíteni a mérkőzést, mert a helyzeteink megvoltak, de büszke vagyok arra az erőfeszítésre, a harcra, a blokkokra és védésekre, amit a fiúk beletettek a vízben″ – értékelt a tréner.

Varga szerint „abszolút előremutató″ volt a magyarok játéka, a csapat jó úton jár, és ha továbbra is meccsről meccsre, lépésről lépésre fejlődik, akkor komoly találkozókat is meg tud majd nyerni.

„A grúzok elleni mérkőzés kiemelt fontosságú, nekünk most annak kell lennie a célnak, hogy ellenük tudjunk jó eredményt produkálni, a nagycsapatok ellen pedig úgy megyünk vízbe, hogy taktikailag és emberileg is mindent megteszünk ellenük″ –jelentette ki a szövetségi kapitány a szombati, Grúzia elleni összecsapásra utalva.

A kétgólos Burián Gergely arról beszélt, nem érzett a feszültséget a csapaton, amely „csinált szép dolgokat a medencében″. Meglátása szerint védekezésben sikerült betartani a taktikai utasításokat, abból pedig tanulniuk kell, hogy bár többször sikerült feljönniük egy gólra, az egyenlítés nem jött össze. Véleménye szerint csak százszázalékos teljesítménnyel, csupa szív játékkal, gyors visszazárással van esélye ennek az együttesnek az ilyen, fizikálisan erősebb ellenfelekkel szemben, mint amilyenek a vb-ezüstérmes görögök.

A balkezes játékos szintén kiemelte: a Grúzia elleni összecsapás a kontinenstorna egyik legfontosabbja a magyar csapat számára, arra kell rápihenniük.

A kapus Bányai Márk kijelentette: sikerült megvalósítania a csapatnak a Varga Zsolt szövetségi kapitány által kért küzdőszellemet, és kicsit balszerencsésnek érezte a válogatottat a blokkról bepattanó gólok és az ellenük megítélt ötméteresek miatt.

„Ha sikerül kiküszöbölni a hibákat, akkor nagyon komoly sikereket érhetünk el″ – tette hozzá.

A világbajnok, így már olimpiai kvótás magyarok legközelebb szombaton 17 órától ugranak medencébe az Európa-bajnokság B-csoportjában.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (ZÁGRÁB, DUBROVNIK)
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT
GÖRÖGORSZÁG–MAGYARORSZÁG 10–8 (2–1, 3–2, 2–3, 3–2)

Zágráb. V: Alexandrescu (román), Bourges (francia)
GÖRÖGORSZÁG: ZERDEVASZ – FUNDULISZ 2, Alafrakisz, Derviszisz, KAKARISZ 2, Vlahopulosz 2, Argiropulosz 2. Csere: Jeniduniasz, SZKUMBAKISZ 1, Juvecisz, Papanasztasziu, Nikolaidisz 1. Szövetségi kapitány: Theodorosz Vlahosz
MAGYARORSZÁG: BÁNYAI – Vigvári Vendel, FEKETE G. 3, Pohl, Molnár E., BURIÁN 2, TÁTRAI D. 2. Csere: Hárai, Nagy Ádám 1, Vigvári Vince, Vismeg Zs., Kovács P. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
Emberelőny-kihasználás:
11/4, ill. 8/2
Kettősemberelőny-kihasználás: 1/0, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 1/1
Kipontozódott: Nagy Ádám (31. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Papanasztasziu (20. p.), Hárai (26. p.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország1
1


22–5
+17
3
2. Görögország
11



10–8+23
3. MAGYARORSZÁG
1

1
8–10
–2
0
4. Grúzia
1


1
5–22
–170

 

Legfrissebb hírek

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03

Vigvári Vendel: Szomorúak vagyunk, de igyekszünk a pozitívumokat is figyelembe venni

Vízilabda
2026.07.28. 12:03

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
2026.07.26. 11:25

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
2026.07.25. 12:31

Férfi vízilabda-válogatottunk győzött, elődöntős a világkupán

Vízilabda
2026.07.23. 14:24

Magabiztos sikert értek el férfi pólósaink Japán ellen

Vízilabda
2026.07.15. 15:46

Férfi vízilabda vk-döntő: Varga Zsolt kijelölte a sydneyi keretet

Vízilabda
2026.07.08. 11:45

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
2026.07.05. 12:13