Vízilabda: Varga Dániel a BVSC, Kovács Róbert az OSC edzője lesz

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.12.07. 22:19
null
Kovács Róbert lesz az OSC új vezetőedzője (Fotó: oscwaterpolo.hu)
Kovács Róbert lesz az OSC Újbuda férfi vízilabdacsapatának a vezetőedzője a 2024–2025-ös idénytől – olvasható az oscwaterpolo.hu oldalán.

 

„Csapatunk vezetőedzői pozícióját 2024–2025-ös szezontól Kovács Róbert veszi át. Csapatunk menedzsere a jövőben jelenlegi csapatkapitányunk, Tóth Márton, míg technikai vezetőnk Decker Ádám lesz. Varga Dánielnek köszönjük kemény és áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk neki!

A jövőben is erős csapatunk lesz, melyben szeretnénk lehetőséget adni saját nevelésű játékosainknak is! Stábunk gerince már megvan, a jövő évi csapat kialakítását pedig megkezdtük!”
– olvasható az OSC közleményében.

A 40 éves Varga Dániel aztán a vlv.hu szaklapnak nyilatkozva elárulta, hogy a BVSC-nél folytatja a pályafutását, de részleteket nem közölt a szerződéséről, melyet pénteken ír alá.

A BVSC a harmadik, az OSC a negyedik helyen zárta a vízilabda ob I szerdán zárult alapszakaszát.

Legfrissebb hírek

A Szolnok kikapott hazai környezetben a Barcelonától, a BVSC győzött Montenegróban a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2025.11.13. 19:18

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
2025.11.13. 14:49

Férfi vízilabda KK: nyert és továbbjutott a Honvéd

Vízilabda
2025.11.09. 11:05

Ötméteresekkel nyert otthon a Szeged a Szolnok ellen a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.11.02. 18:43

Férfi vízi ob I: simán nyert Kaposváron a BVSC és Szentesen a Vasas

Vízilabda
2025.11.01. 18:16

Férfi vízilabda ob I: könnyed egri siker a KSI ellen

Vízilabda
2025.10.31. 19:37

Második meccsét is megnyerte a Szolnok a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2025.10.30. 19:38

Férfi vízi BL: jól kezdett az FTC, és győzött a Brescia ellen idegenben

Vízilabda
2025.10.29. 21:50
Ezek is érdekelhetik