Férfi vízilabda Ek: csak Zuglóig kell utaznia a címvédő Vasasnak

Vágólapra másolva!
2023.09.11. 19:03
null
A címvédő Vasas a BVSC-vel is megmérkőzik a férfi vízilabda Eurokupa-selejtezőben (Fotó: Facebook/ Vasas Vízilabda)
Az öt érintett magyar csapatból a címvédő Vasas a BVSC-vel, a Honvéd pedig az OSC-vel került azonos selejtezőcsoportba a férfi vízilabda Eurokupa hétfői sorsolásán.

 

A rendező BVSC-re és a Vasasra az egymás elleni találkozón kívül a német Ludwigsburg és a spanyol Mataró vár.

A Szolnok a C-csoportban a francia Tourcoing otthonában próbálja meg kivívni a továbbjutást a házigazdák és az olasz Trieste, illetve és a francia Pays d'Aix ellen, míg az E-csoportba szintén két magyar együttes került: az OSC és a Honvéd – a spanyol Echeyde és a német Hannover társaságában – a Panioniosznál vendégeskedik.

A 36 együttest négy öt- és négy négycsapatos csoportba sorsolták, mindegyikből a két legjobb jut a következő, már főtáblás csoportkörbe. A tornákat jövő csütörtöktől vasárnapig rendezik.

A Vasas, a BVSC és a Szolnok a legutóbbi magyar bajnoki szezon végeredménye alapján szerepelhet a második számú európai kupasorozatban, míg az OSC és a Honvéd a múlt heti, Bajnokok Ligája-selejtezős búcsúja után került át ide.

A magyar érdekeltségű csoportok:
B csoport: A-HÍD VASASPLAKET, BVSC-ZUGLÓ, Schwimmverein Ludwigsburg 08 (német), CN Mataró (spanyol)
C csoport: SZOLNOKI DÓZSA PRAKTIKER, EN Tourcoing (francia), Pallanuoto Trieste (olasz), Pays d'Aix Natation (francia)
E csoport: OSC BUDAPEST, Panioniosz GSS (görög), ENDO PLUS SERVICE HONVÉD, CN Echeyde (spanyol), White Sharks Hannover e.V. (német)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik