Férfi vízi: „Lehetne kevesebb is…” – Nyéki Balázs a hat kapott gólról

Vágólapra másolva!
2023.09.05. 07:52
null
Nyéki Balázs első trófeáját nyerte vezetőedzőként a Ferencvárossal (Fotó: Balogh László)
A Vasas ellen 11–6-ra megnyert Magyar Kupa-döntő után Nyéki Balázst éltette a ferencvárosi tábor, a szakember első trófeáját hódította el az FTC vezetőedzőjeként.

 

„NYÉ-KI BALÁZS, NYÉ-KI BALÁZS!” – skandálta a ferencvárosi tábor a szakember nevét, aki vasárnap este első trófeáját nyerte meg vezetőedzőként a zöld-fehérekkel. Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata az elődöntőben 9–6-ra győzött a Honvéd ellen, majd a döntőben 11–6-ra múlta felül a Vasast, sorozatban hatodik kupasikerével pedig beállította az Újpest 1930-as évekbeli rekordját.

„Fantasztikus érzés volt hallani a szurkolói rigmusokat a döntő után – mondta mosolyogva Nyéki Balázs, aki a nyáron Varga Zsolttól vette át a Ferencváros irányítását. – Persze akkor is nagyon boldog lennék, ha nem skandálták volna a nevemet, mert jól játszottunk a négyes döntőben, és megnyertük a kupát. A Honvéd és a Vasas ellen sem volt könnyű dolgunk, de nagyon akartak bizonyítani a srácok. A döntő második negyedében volt egy kisebb hullámvölgyünk, amit talán én okoztam, mert elkezdtem reklamálni a játékvezetőknél. Az elmúlt években megtanultam, hogy ilyenkor először nekem kell megnyugodni, úgyhogy mély levegőt vettem, a higgadtság pedig a srácokra is átragadt. A türelmes játéknak meglett az eredménye, a harmadik negyedet négy-nullára nyertük meg.”

A margitszigeti kupahétvége megmutatta, hogy a nyáron igazolt két világklasszis, az olasz Edoardo Di Somma és a szerb Dusan Mandics gyorsan beilleszkedett, mind a ketten húzóemberei voltak a Ferencvárosnak. A zöld-fehérek itthon néhány lépéssel riválisaik előtt járnak, de Nyéki Balázs szerint korántsem tekintik magától értetődőnek, hogy dominanciájuk folytatódik – a sikerekért továbbra is sokat kell tenni.

„Lenyűgöző a játékosaim hozzáállása, amit az edzéseken is bizonyítanak, nem véletlenül olimpiai és világbajnokok. Ahogy korábban is mondtam, szinte az egész nyarukat feladták, hogy különösebb pihenő nélkül felkészüljenek a kupa négyes döntőjére – utalt a Nemzeti Sportnak adott idény előtti interjújára a szakember, aki az elődöntőben és a döntőben kapott hat-hat gólról is beszélt. – Maximalista vagyok, lehetne kevesebb is… A negyeddöntő első mérkőzésén tizenhatot kaptunk a BVSC-től, ami mélypont volt, de már a másnapi visszavágón láttam, hogy amikor működik és betartjuk a taktikát, nagyon jól védekezünk. A négyes döntőre minden összeállt, a kiváló kapusteljesítményhez jó blokkok társultak.”

Nyéki hozzátette, hogy csak a válogatott játékosok kapnak egy hét pihenőt, a fiatalok már kedden folytatják a munkát. Mint mondta, huszonévesen jól bírják a terhelést – bírniuk is kell, elvégre a jövő héten már kezdődik a bajnokság, szeptember végén pedig a Bajnokok Ligájában is megkezdi menetelését a csapat.

 

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
Tegnap, 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
Tegnap, 9:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

„Tátrai Dávid egyszer csak annyit kérdezett: »Érzitek, ahogy fáradnak?!«”

Vízilabda
2026.01.24. 13:06
Ezek is érdekelhetik