Homokba írt remények – Patai Gergely jegyzete

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2023.07.15. 22:49

Nyakig beásták a homokba női vízilabda-válogatottunk játékosait Japánban. Nem kell megijedni, csupán a beppui onszenben (vagyis a meleg vizű hőforrások központjában) próbálta ki a lazító homokfürdőt a csapat – elmosolyodtam, amikor a szövetség közösségi oldalát pörgetve megláttam az erről készült képet.

Elmosolyodtam, mert a lányok is mosolyogtak a fotón. Jó volt látni, hogy az év legfontosabb eseménye, a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt, hosszú hetek, de inkább hónapok fokozott terhelése után is szakított időt a kikapcsolódásra, feltöltődésre Bíró Attila szövetségi kapitány, akinek minden ötletére nyitottak a játékosok. Így volt ez a csíksomlyói búcsúval, a homokfürdővel, a majomrezervátummal – no meg az újításokkal, amelyeket a felkészülésbe csempészett.

Alig egy évvel Párizs előtt minden a kvóták körül forog, Fukuokában mindkét nemben két-két csapat teheti biztossá olimpiai részvételét. Férfiválogatottunk a tavalyi Eb-n, női együttesünk a vb-n szerzett ezüsttel tette magasra a lécet, amelyet bizonyára szeretne átvinni a világbajnokságon – ha sikerül, csapataink kiharcolják a kvalifikációt. És ha nem? Akkor sem történik az égvilágon semmi, elvégre jövőre másfél hónapon belül Európa- és világbajnokságot is rendeznek (ezt most nem kommentálnám), mindkettőn lehet kvótát szerezni.

Persze, tudom jól, hogy a közvélemény minden világversenyen a legfényesebb érmet reméli pólósainktól, de higgyék el, a sportolók elvárásai magukkal szemben mindig nagyobbak, mint a szurkolókéi – akkor is, ha nem mondják ki kerek perec a várakozásukat. Ezért kivételesen eltekintek attól, hogy hangzatos kijelentésekkel a döntőbe várjam a csapatainkat, kvótában, éremben, netán világbajnoki címben bízzak.

Egyetlen elvárásom van: használják ki az adódó lehetőségeket. Így tett a női válogatott, amikor az amerikaiakkal közös edzőtábor helyszínétől, Oitától húszperces autóútra felfedezte Bepput, a homokfürdőt és a majomrezervátumot. Ez történt akkor is, amikor akkreditációs kártyák hiányában nem engedték be a lányokat az uszodába: bekapcsolták a zenét, és elkezdték a bemelegítést a betonon. Abban biztos vagyok, hogy mindkét csapatunk felkészülten vág neki a világbajnokságnak, és bár gyanítom, a riválisok is így vannak ezzel, a kiélezett mérkőzéseken az erőnlét és a taktikai fegyelem mellett a mentális frissesség is számít.

Hogy mi kell hozzá? Talán egy kellemes homokfürdő...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
14 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.10.02. 23:56

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
2025.10.01. 23:43

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 06:55

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19
Ezek is érdekelhetik