Férfi vízilabda-vk: a görögökkel játssza a negyeddöntőt a magyar válogatott

2023.03.15. 20:20
null
A görögökkel játssza a negyeddöntőt a magyar válogatott (Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)
A magyar férfi vízilabda-válogatott a görög csapattal játssza a negyeddöntőt a világliga Los Angeles-i fináléjában.

A magyarok a zágrábi selejtezőben három győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen zártak, így a csoportgyőztes olaszok és az amerikaiak mellett bejutottak a végjátékba.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a magyar szövetség honlapján úgy értékelt, hogy a tornán a fiatalok tesztelése volt a legfontosabb.

„Tudnunk kell megengedni, hogy hibázzanak, pofonokat kapjanak, mert csak így tanulnak és fejlődnek” – jelentette ki a szakvezető, aki örömmel látta, hogy mindenki jól reagált az amerikaiak elleni hatgólos vereség másnapján, a horvátokkal vívott ki-ki mérkőzésen.

A szövetségi kapitány úgy értékelt, egyelőre nehezen tud egyértelmű választ adni, hogy azoknál a posztoknál, ahol „keresgélés zajlik”, mennyit lépett előre, ugyanakkor számára jelenleg ennél sokkal lényegesebb, hogy „a fiatalok együtt játszva fejlődjenek, illetve újra és újra téthelyzetbe kerülve megtanulják kezelni a stresszhelyzeteket”.

„Mindenekfelett áll, hogy épüljenek a játékosok, hogy legyen meg a türelem és a hit. Ha az első komolyabb hiba után elkaszálsz valakit, és a következő alkalommal nem adod meg az esélyt, sohasem fogod megtudni, mire képes igazán egy fiatal” – fogalmazott a szakember.

Kedd este az is eldőlt, hogy a magyar csapat a végjátékban a negyeddöntőt a B-csoport másodikjával, az olimpiai ezüstérmes görög együttessel vívja majd június végén.

A nyolcas szuperdöntőben biztosan ott lesz még a spanyol és a szerb válogatott, illetve a divízió II-ből két továbbjutó. Ez utóbbi selejtezőjét május első hetében rendezik Berlinben.

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
Tegnap, 13:10

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
Tegnap, 10:09

Férfi vízilabda-vk: Zalánki Gergő is a bő keretben

Vízilabda
2026.06.05. 15:43

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
2026.05.22. 20:00

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.19. 20:32

Új elnököt választott az Egri Vízilabda Klub, Szécsi Zoltán távozik

Vízilabda
2026.05.15. 18:23

Gyász: elhunyt Haufe Tamás KEK-győztes vízilabdázó

Vízilabda
2026.05.12. 13:43
Ezek is érdekelhetik