LEN: Drávucz Rita a női vízilabda-bizottság tagja lett

2023.02.05. 18:58
null
Drávucz Rita bekerült a LEN női vízilabda bizottságába (Fotó: waterpolo.hu)
A magyar női vízilabda-válogatott kétszeres olimpiai negyedik, világ- és Európa-bajnok egykori klasszisát, Drávucz Ritát beválasztották a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) frissen megalakult női vízilabda-szakbizottságába – számolt be róla a LEN hírlevele alapján a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ).

„Még korábban Molnár Tamás vetette fel, mi volna, ha szerepet vállalnék ebben a bizottságban, ám ezt követően sok ideig nem kaptam hírt erről, nem tudtam mennyi szabadidőbe telik majd a társadalmi feladat ellátása, mik a tervek” – mondta a waterpolo.hu-nak Drávucz Rita.

„Végtelenül megtisztelő, hogy rám gondoltak, hogy azt érzik, tudok bármit is tenni a sportágért. Ugyanakkor még pontosítani szükséges, milyen feladatokkal is jár ez a pozíció. Merthogy amibe belefogok, azt szeretem jól csinálni, azt komolyan is veszem. És fontos kiemelni, hogy ezt a feladatot el kell helyeznem a puzzle-ben, merthogy sok szabad perccel momentán nem rendelkezem” – tette hozzá a korábbi vízilabdázó, aki a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatóságán is dolgozott, s a szervezet Nők a Sportban Bizottságának is tagja lett, amelyet az ő javaslatára Esélyegyenlőségi Bizottságnak neveztek át.

Drávucz Rita egyébként a II. kerület sportjáért dolgozik, s tagja a Fogyatékosok Országos Diák- Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) is.

A korábbi klasszis szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást. Kislánya, Flóra egy ritka genetikai rendellenességgel (Charcot-Marie-Tooth betegség) született, ami miatt az izomzata nem tudott felépülni, de a korábbi vízilabdázó mindent megtesz, hogy segítsen kislányának és sorstársainak.

„Flóra leendő műtétje anyagi fedezetének előteremtése a jelenlegi legfontosabb anyai feladatom, ennek a beavatkozásnak mindennel kapcsolatos szervezésével foglalkozom. Emellett – bár nehezen tudok bármi jóra nemet mondani – jól be kell osztanom a maradék kevés időmet, és sajnos a sportra jut a legkevesebb” – fejtette ki Drávucz Rita, aki elismerte, az elmúlt időszakban kissé eltávolodott az uszodáktól.

„Tíz éve hagytam abba a profi pályafutásomat, és bár 2017-ben volt egy pár évig tartó visszatérésem a sikeresen zárult Masters Világbajnokságot követően, elérkezett a pont, amikor éreztem, hogy ennyi elég volt, valósággal sokkolta egy-egy bajnoki hétvége sorozatterhelése a testemet minimális alatti edzésszámmal, nem beszélve a hideg vízről, ami nem hiányzik, ugyanakkor az úszás és a játék továbbra is fejben ellazít. A törpeuszkár segítőkutyával, Sámsonnal való közös séták és futások jól esnek. A vízilabdát persze szeretem, hogy ne szeretném, tartom a kapcsolatot a régi játszótársakkal, amikor tehetem, megnézem a tévében a meccseket, és természetesen figyelemmel követem a válogatottak szereplését. Kimondottan örülök, hogy Bíró Attila hosszú időre kapta meg a bizalmat, és ennek látszik is az eredménye” – hangsúlyozta Drávucz, aki elmondta, információt gyűjt a vízilabda jelenlegi állapotáról és lehetőségeiről, s a jó gyakorlatokat megvizsgálni.

Legfrissebb hírek

Továbbra is veretlen a Debrecen a férfi vízilabda ob I alsóházában

Vízilabda
8 órája

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
8 órája

Női vízilabda Eurokupa: értékes döntetlent játszott a BVSC Barcelonában

Vízilabda
11 órája

Hosszú kihagyás várhat Keszthelyi Ritára

Vízilabda
2026.04.10. 15:53

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
2026.04.09. 12:09

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, bejutott a női vízilabda ob I döntőjébe

Vízilabda
2026.04.08. 20:31

Megmaradt a BVSC döntős álma a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.04.07. 20:13

Kezdődik a harc a fináléért a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2026.04.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik