Blokk és blokk – Malonyai Péter jegyzete

A világbajnokság 7. helyéből vagyok kénytelen kiindulni most, amikor a budapesti vb-n győztes spanyolokat legyőzve döntőbe jutott a pólóválogatott a spliti Európa-bajnokságon. Akkor szinte reménytelennek láttam a helyzetet, a sportág ősrégi híveként egyszerűen siralmasnak. Most sem vagyok hajlandó hozsannázni, de örülni igen, tiszta szívből.

A margitszigeti ezrek előtt magyar játékosok labdázgattak, most viszont a magyar csapat (ismétlem: CSAPAT) pólózott egy fantasztikus, a sportágba vetett hitet is visszaadó meccsen. Mert ugyebár a játék hullámzott, az első félidőben kijött, hogy miben jók a spanyolok, ám aztán az is, hogy mi miben vagyunk, miben lehetünk jók. A Szigeten blokk alatt játszott a csapat, nem csupán az akaratát (a minimumot) bénította meg az itthoni lehetőség, hanem a tudását, a képességeit is. Most pedig a meccs során blokkolt a csapat, tizenkettőt, ez világraszóló produkció, enyhén szólva is.

És itt adok igazat Märcz Tamásnak, aki már az itthoni tornán is az ifjakra, az ifjabbakra szavazott volna, csak hát rászóltak „felülről” – ne kísérletezgessen itt, eredmény kell, és punktum. Az eredményt láttuk, utána pedig csak Märcz kapitánynak kellett mennie, a mellük verdesésére olyannyira vágyó „fölül” lévők maradtak.

És harcba szólították Varga Zsoltot, aki aztán a második lépcsős pólósokkal olyannyira maradandót alkotott, hogy az elődöntőben meg persze az agyonvert szerbek ellen is látott játékosokra vagyok továbbra is kíváncsi. Az Európa-bajnokságot nem nyertük meg (még…), de a kapitánynak sikerült olyan játékosokat harcba küldenie, akik miatt nagyon lehet drukkolni a magyar csapatnak. Nagy Ádám lövéseit (technika, helyezés) tanítani lehet a pólóakadémián, Német Toni centergólja is a klasszikus időket idézte, Vogel Soma védései is koncentrált, tudatos sportolóra vallanak, Molnár Erik nevét pedig tessék megjegyezni és idézgetni, ha a bátorságról, a mindent elsöprő harci szellemről van szó.
Nem árt tudni, hogy nem azért nyertünk, mert a spanyolok gyengén pólóztak. Sőt. Vezettek 3–1-re, a harmadik negyedben nem tudtunk gólt lőni nekik, ám ahogy telt-múlt az idő, a mieinknek sikerült felőrölni őket, őket, akik fórban és hátrányban is rengeteg mozgásra építve igyekeznek egyről a kettőre jutni.

Ismétlem, nem nyertük meg az Európa-bajnokságot, de – megnyerhetjük. Ám – nézzék el nekem – az eredménynél fontosabb, hogy a csapat helyrezökkentette az időt.

Visszahelyezte a hungarikumok polcára a magyar pólót.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja.