NS-klub: Szerettek az újságírók, mert mindig volt néhány frappáns mondatom – Csapó Gábor

A fenti gondolat a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi alelnökétől, Gallov Rezsőtől származik, aki 1973-ban lapunk helyszíni tudósítójaként számolt be a vizes sportok első világbajnokságáról, Belgrádból. A magyar vízilabda-válogatott pedig gondoskodott róla, hogy legyen miről beszámolnia, hiszen minden idők egyik legerősebb szovjet csapatát is legyőzve szerzett aranyérmet, többek között az akkor mindössze 22 éves Csapó remeklésének köszönhetően.

„Pedig sokáig úgy tűnt, be sem kerülök az utazó keretbe  – tekintett vissza Csapó Gábor, aki a világbajnoki cím után később olimpiai aranyat és Európa-bajnokságot is nyert a válogatottal. – Egy évvel korábban életem formájában játszottam, Rajki Béla bácsi mégsem vitt ki a müncheni olimpiára, amit nem éreztem igazságosnak. Két hónappal az Eb előtt aztán megkeresett Rusorán Péter, aki akkoriban a B-válogatottat irányította, hogy egy felkészülési tornára csatlakozzak hozzájuk. Nem mondom, hogy derogált, de volt bennem némi sértettség, végül azonban igent mondtam, és milyen jól tettem! Legyőztük a ­jugoszlávok első csapatát, a mérkőzést vezető Josef Dirnweber felesége pedig megjegyezte az A-válogatottat irányító Gyarmati Dezsőnek, hogy »az a szőke srác« nagyon jól játszott. Dezső bácsi adott a hölgy véleményére, behívott a vb-keretbe, s talán sikerült meghálálnom a bizalmát.”

Olyannyira sikerült, hogy a magyar válogatott egyik vezére volt a tornán, így nem meglepő, hogy a Népsport is ódákat zengett a fiatal, vagány Csapóról, no meg a szovjeteknek lőtt csodagóljáról.

„Jól ment a játék, három gólt szereztem, és öt négyre nyertünk, ami akkor meglepetésnek számított      – folytatta Csapó. – Az egyik találatom különösen emlékezetesre sikerült, Sárosi Laci a szovjet védő mögé dobta a labdát, én meg átnyúltam a hóna alatt, és felpöcköltem. Mivel ő luftot ütött, már csak a kapussal álltam szemben, akit szintén sikerült átemelnem, márpedig a vízilabda nem foci, itt ritkán fordul elő, hogy két játékost is kicselezzen az ember. S hogy mennyire voltam vagány játékos? Nem én voltam a legtechnikásabb vagy éppen a leggyorsabb pólós, de a labdaérzékemet már a gimnáziumban is irigyelték, mondhatni, anyanyelvi szinten beszéltem a vízilabdát.”

Elsőként a már említett Gallov Rezső illette dicsérő jelzőkkel Csapó „Dudit”, majd a világbajnoki és az olimpiai ­aranyérem után már az egész ország megismerte a nevét. Márpedig a népszerűséget nem könnyű kezelni.

„Nem is mindig jártam két lábbal a földön  – ismerte be nevetve a világklasszis vízilabdázó. – A belgrádi világbajnokság után négyezren fogadtak minket az állomáson, és az újságírók is szerettek, mert mindig volt néhány frappáns mondatom. Amíg élt, édesapám mindig eltette a rólam szóló cikkeket, de én nem szerettem visszaolvasni a nyilatkozataimat, pedig már ötven éve rendszeresen megveszem a Nemzeti Sportot. Annak idején előfordult, hogy éjfél után több százan álltunk az EMKE-aluljáróban, azt várva, hogy kinyisson az újságárus, s mivel a muzsikusok még akkor jártak haza a bárokból az esti műszak után, szinte lépni sem lehetett. Manapság más időket élünk, de bízom benne, hogy a napilapoknak mindig lesz létjogosultságuk.”