NS-klub: Faragó Tamás jobban szerette, ha a háta mögött dicsérték

„A találkozóra már nem emlékszem tisztán, de a rajz előttem van, akkoriban gyakran készültek hasonlók  – árulta el a Nemzet Sportolója. – Büszkeséggel töltött el, hogy a Népsport tudósítója dicsérő jelzőkkel illetett, felemelő érzés volt ilyen fiatalon olimpián szerepelni, bár a túszdráma beárnyékolta a játékokat. Az akkor szerzett ezüstérmünket manapság már előre aláírnánk, mégsem voltunk maradéktalanul elégedettek. A szövetségi kapitányunk, Rajki Béla bácsi egyenesen kudarcként tekintett a második helyre, talán ez is kellett ahhoz, hogy Montrealban, már Gyarmati Dezső irányításával felérjünk a csúcsra.”

Ahogyan jöttek a sikerek, lapunk is egyre nagyobb terjedelemben foglalkozott a válogatottal, Faragó Tamás pedig fiatal tehetségből valódi vezérré nőtte ki magát, ugyanakkor a róla szóló írásokról már kevés emléket őriz.

„Akkoriban szinte csak a Népsportból lehetett tájékozódni az eseményekről, így nagy presztízse volt, a szurkolók közül sokan az utolsó betűig kiolvasták a lapot – folytatta Faragó Tamás.– Magam is gyakran vettem kézbe az újságot, mert a vízilabdán kívül más sportágak is érdekeltek, tiszteltem és olykor irigyeltem az emberfeletti teljesítményt. Az évek előrehaladtával egyre többször írt rólam a Népsport, de ezekre már nem nagyon emlékszem, jobban szerettem, ha a hátam mögött dicsértek. Azért nem tagadom, mindig különleges érzés volt a saját nevemmel és portrémmal találkozni az újságban, mindenkinek kell a külső visszajelzés, hogy elismerik a teljesítményét. Ahogyan József Attila írta a Kész a leltár című versében, »Ha féltem is, a helyemet megálltam – születtem, elvegyültem és kiváltam«, vagyis jó szívvel tekintek vissza a pályafutásomra, minden szempontból pozitív az összkép.”