Férfi vízilabda Eurokupa: a Vasas nem indul

2020.11.16. 16:32
null
A Vasas úgy döntött, nem indul az Eurokupában (Fotó: Micheller Szilvia)
Az A-Híd VasasPlaket férfi vízilabdacsapata úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt nem vállalja az Eurokupa-szereplést.

 

Méhes Jenő szakosztály-igazgató a vlv.hu szaklapnak elmondta, elsősorban a járványhelyzet európai súlyosbodása miatt hozták meg döntésüket.

„Nem tudjuk, milyen csapatunk lesz akkor, amikor az Eurokupában játszani kell. Nem tudjuk, hova kellene utazni, de azt igen, hogy egész Európában egyre súlyosabb a helyzet, rendkívüli nehézséget okoz az utazás” – fogalmazott a sportvezető. Hozzátette, a körülmények miatt a részvétel túlzottan nagy anyagi teherrel is járna.

„A döntésről tájékoztattuk az európai és a magyar szövetséget” – mondta Méhes Jenő.

A magyar szövetségtől Gáll Péter főtitkár a vlv-nek azt nyilatkozta, az európai szervezet kedd délig, a sorsolás időpontjáig elfogadja, ha az MVLSZ a Vasas helyett más csapatot nevez.

Az Eurokupában két magyar együttes, a BL-selejtezőből odakerült Szolnok és OSC indulása biztos, a vlv-nek hétfőn a BVSC is megerősítette részvételi szándékát.

A csoportkört december 4-6-án rendezik, az egyenes kieséses szakasz februárban rajtol, a finálét április végén, május elején játsszák.

Legfrissebb hírek

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
9 órája

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
12 órája

Batizi Benedek: Sikerként élhetjük meg a bronzot is

Vízilabda
2026.06.05. 08:07

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
2026.05.22. 20:00

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.19. 20:32

Új elnököt választott az Egri Vízilabda Klub, Szécsi Zoltán távozik

Vízilabda
2026.05.15. 18:23

Drámai csatában ismét kikapott a BVSC, a Honvéd lesz az FTC ellenfele a férfi vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2026.05.13. 19:08
Ezek is érdekelhetik