Vízilabda: az Eb-győztes Manhercz marad az OSC-nél

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.05.01. 14:23
null
Manhercz Krisztián marad az OSC-nél (Fotó: Koncz György)
Manhercz Krisztián Európa-bajnok vízilabdázó a közösségi oldalán tudatta, hogy a következő idényben is az OSC játékosa lesz.

A fővárosi klubnál azt követően vált kérdésessé a játékosok sorsa, hogy a csapat névadó szponzora, az A-Híd Zrt. bejelentette a stábtagoknak és a játékosoknak, hogy a kialakult gazdasági helyzetre való tekintettel nem tudja tovább támogatni a klubot, ezzel a legnagyobb szponzor esett ki az együttes mögül.

Ezt követően a vezetőséggyakorlatilag szélnek eresztette a gárdát,mondván, az alakulat így nem tudja teljesíteni a vállalt kötelezettségeit. Csütörtökön bizonyossá vált, hogy állva marad az OSC, melynek Varga Dániel lett az edzője, pénteken pedig a 23 éves Manhercz Krisztián a Facebook-oldalán bejelentette, amit a Nemzeti Sportnak korábban már megerősített: marad az együttesnél.

„Hivatalossá vált, hogy az OSC játékosa leszek. Volt ajánlatom Szolnokról is, nagyon jó elképzelést tártak elém, nagyon tisztességesen kezelték a helyzetet, amiért hálás vagyok, deaz OSC-ben formálódó szakmai stáb,a magyarok ésa Varga Dániel vezettecsapat jó elképzelés számomra is, úgyhogy jövőre ott folytatom.”

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

Manhercz Krisztián: Látható a fejlődésünk, de csalódottság van bennünk

Vízilabda
2026.01.26. 16:16

Manhercz Krisztián: Nem hátul buktuk el ezt a meccset, hanem elöl

Vízilabda
2026.01.25. 23:20

Manhercz Krisztián és Nagy Ákos is bekerült a vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
2026.01.25. 22:22

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58
Ezek is érdekelhetik