Férfi vízi: úgy tűnik, a magyar játékosok maradnak az OSC-ben, Varga Dániel lesz az edző

D. Á.D. Á.
2020.04.30. 12:43
null
Mégis talpon maradhat az OSC (Fotó: Dömötör Csaba)
Amikor Apáthy Endre, az A-Híd Zrt. tulajdonosa bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg névszponzori szerződését az OSC vízilabdázóival, szárnyra kapott a hír, hogy a jövőben a Vasas vízilabda-szakosztályát támogatja az építőipari vállalkozás. Többek között oly módon, hogy az OSC állítólag szélnek eresztett játékosai, Vad Lajos edző vezetésével, ezentúl az angyalföldiek együttesét erősítenék. Az OSC magyar vízilabdázói azonban mégis maradnak eddigi egyesületükben – írja a magyarnemzet.hu.



„Valóban megyek a Vasasba, de egyelőre úgy tűnik, hogy egyedül”
– mondta a Magyar Nemzetnek Vad Lajos. – „Úgy tudom, mindenki vagy majdnem mindenki marad a Kondorosi úton, még Burián Gergő is, pedig ő már elígérkezett a Vasashoz. Aztán mégis marad.”

A válogatott Erdélyi Balázs is marad az OSC-ben.

„Meg tudom erősíteni, maradok az OSC játékosa. Hogy a többiekkel mi lesz, arról nem vagyok hivatott nyilatkozni, de nem tudok arról, hogy mennének a Vasasba” – mondta a jobbkezes átlövő.

Persze lesznek távozók is, például a francia bajnok Marseille együtteséhez szerződik Andrija Prlainovics, a szerbek olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázója.

A Magyar Nemzet szerint Manhercz Krisztián sem a Vasasnál fog kikötni, egyelőre kérdéses a jövője – igaz, a Szolnokkal tárgyal, bár Kovács István szakmai igazgató elárulta, nem követnek el mindent annak érdekében, hogy szerződtessék.

„A honi vízilabdás közeg összezárt, és a maguk módján segítették a klubok a főszponzor nélkül maradt OSC-t” – mondta Kovács István.

„Nem véletlen, hogy a Fradi például elengedte edzőnek Varga Dánielt a Nyéki Imre Uszodába. És úgy tudom, a kezdeti hírekkel ellentétben az újbudai önkormányzat is beszállt egy bizonyos összeggel” – tette hozzá a szakember.

Varga Dániel a vlv.hu oldalán elárulta, nem egy szezonban, hanem években kell gondolkoznia a szakmai stábnak.

„Köszönöm a gratulációt. Valóban, az OSC vezetőedzője leszek a következő szezonban. A klub vezetői egy olyan koncepcióval kerestek meg, amely szakmai szempontból nagyon tetszik. Fontos számomra, hogy nem egy esztendőben, hanem években gondolkodik mindenki, tehát most egy építkezés veszi majd kezdetét. Az is kiemelendő, hogy magyar játékosokból áll majd a csapat és végül: garanciát látok arra, hogy az a szakmaiság, amit képviselek, megvalósítható, elnyerte a klub vezetőinek tetszését” – mondta a szakember.

Úgy néz ki, hogy az OSC magyar játékosokkal ugyan, de talpon marad, míg a délszláv légió távozik. Apáthy Endre, az A-Híd Zrt. tulajdonosa ugyanakkor reméli, a Vasasból is nagy csapat lesz.

Eközben a válogatott tegnap délelőtt elkezdte az edzéseket a Császár-Komjádi Uszodában, de az FTC-Telekom játékosai nélkül, akik már jó ideje a Népligetben gyakorolnak.

 

Legfrissebb hírek

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

Férfi vízilabda MK: FTC–Kaposvár és Vasas–BVSC az elődöntőben

Vízilabda
2026.09.07. 14:52

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
2026.09.05. 10:39