Női vízi ob I: UVSE is bejutott a bajnoki döntőbe

2019.04.17. 21:52
A Dunaújváros után az UVSE biztosította a helyét a női vízilabda ob I fináléjában: a címvédő fővárosiak az elődöntő második, szerdai mérkőzésén is magabiztosan nyertek a Ferencváros ellen. A döntő az egyik fél harmadik győzelméig tart majd.

Ráijesztett a hazai medencében különösebb vesztenivaló nélkül játszó FTC-Telekom az UVSE-Hunguest Hotels együttesére a bajnoki elődöntő második mérkőzésén. Az első két gólt a zöld-fehérek szerezték, ráadásul kapusuk, Kasó Orsolya ötméterest védett.

Aztán a LEN-kupa-ezüstérmes vendégek magukhoz tértek, és még az első negyedben fordítottak. A Ferencváros azonban tartotta velük a lépést – hogy mégis kétgólos előnnyel vonulhattak nagyszünetre a vendégek, az olimpiai bajnok amerikai klasszis, Jamie Neushul két villanásának volt köszönhető. Különösen a második fájhatott a hazaiaknak, hiszen mindössze két másodperc volt hátra a második negyedből.

Az Fradi a folytatásban is teljes erőbedobásra késztette az első mérkőzésen magabiztosan, 17–8-ra jobbnak bizonyuló UVSE-t, ami mindenképpen dicséretes. Ugyan a vendégcsapat irányított, de Béres Gergely együttese végig tapadt ellenfelére. Szűk három perccel a vége előtt ismét egyetlen gólra zárkózott fel az FTC, ám a vendégektől sorrendben jött egy emberelőnyös gól, egy blokk és egy akciógól – a Faragó Kamilla által jegyzett találattal el is dőlt a meccs.

Az UVSE 11–8-as győzelmével 2–0-ra nyerte meg a párharcot, és az április 26-án kezdődő fináléban a Dunaújvárossal csatázhat az aranyéremért. A harmadik helyért az FTC és a BVSC csap össze.

NŐI OB I
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

FTC-TELEKOM–UVSE-HUNGUEST HOTELS 8–11 (3–3, 1–3, 3–3, 1–2)
Népliget, 100
néző. V: Debreczeni N., Tóth I.
FTC: KASÓ – Muzsnay 1, Tóth-Csabai, Takács V., BUJKA 1, Kövesdi 1, Gémes 1. Csere: MIHAILOVIC 3, Gerendás M. 1, Pőcze, Illés H., Huszti D. Edző: Béres Gergely
UVSE: GANGL – Sevenich, SZŰCS G. 1, Kiss E., Parkes 2, Keszthelyi 1, FARAGÓ K. 2. Csere: NEUSHUL 3, Baksa V., Mucsy, Paul, Rybanska 2, Peresztegi Nagy. Edző: Benczur Márton
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 8/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Kiss E. (16. p.), Tóth-Csabai (26. p.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–0 az UVSE javára
MESTERMÉRLEG
Béres Gergely: – Úgy gondolom, méltó ellenfelei voltunk az UVSE-nek, amely magas szinten játssza a vízilabdát. Az eredményt leszámítva abszolút elégedett vagyok, a lányok bebizonyították, hogy többre képesek, mint amit az első mérkőzésen nyújtottak.
Benczur Márton: – Olyan mérkőzés volt, amire számítottunk. Az első negyedben még látszott, hogy bennünk van a hétvégi, oroszországi utazás. Ekkor sokat hibáztunk, és ezt a Fradi ki is használta, de később már kontrolláltuk a meccset. Nagyon büszke vagyok a lányokra, és rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen csapatom van.

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: a DVSE Szentesen, az UVSE Miskolcon győzött

Vízilabda
2026.03.14. 18:39

Sehol sem borult a papírforma a női pólóbajnokságban, hibátlan maradt a Fradi

Vízilabda
2026.03.11. 19:29

Vízilabda: az UVSE és az FTC ifi leánycsapata is megszórta magát

Utánpótlássport
2026.03.09. 13:05

Az UVSE a BVSC-t, az FTC a Dunaújvárost győzte le a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.03.07. 21:32

Női vízilabda ob I: 17 góllal győzött az UVSE

Vízilabda
2026.03.04. 22:04

Női vízi ob I: idegenben nyert a KSI és a Szentes

Vízilabda
2026.02.28. 22:41

Női vízilabda ob I: egygólos UVSE-siker az Eger ellen

Vízilabda
2026.02.27. 23:20

Matajsz Márk: Jó egységet alkotnak a lányok, élmény velük dolgozni

Vízilabda
2026.02.27. 16:48
Ezek is érdekelhetik