Vízilabda: Nem igaz, hogy nincs meg az akarat a magyar focistákban – Varga Zs.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.07. 11:26
Amelyik sorozatban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata tavaly elindult, ott nyert: az Európa-kupa és az európai Szuperkupa mellett az összes hazai trófeát elhódította Varga Zsolt irányításával. Így nem meglepő, hogy a játékosként olimpiai bajnok Vargát a Vízilabdaedzők Világszövetsége a 2018-as év legjobb edzőjének választotta meg. A szakemberrel beszélgetett az NSO Tv stábja edzősködésről, gyerekei születéséről és a magyar focihoz fűződő viszonyáról is. Még többet tudhat meg Vargáról a Nemzeti Sport pénteki számában!

Az FTC-Telekom trénere, Varga Zsolt szerint az edzői szerep egy minta a játékosoknak.

„A viselkedésünkkel, a megjelenésünkkel adunk egy keretet, egy mintát, egy nevelést. A játékosok hallgatnak ránk, nekünk kell meghatároznunk az irányokat, hogy mit csinálunk, hogy csináljuk, hogyan reagálunk bizonyos helyzetekben. Ez mindenképpen egyfajta nevelésként hat a környezetünkre. Ezért is fontos egy edzőnél, hogyan él, hogyan nyilvánul meg a külvilágnak.”

Szerinte az edzők legnagyobb felelőssége a kiválasztásban rejlik.

„Ha pozitív gondolkodású társaságról van szó, az alapvetően is jó eredményt fog hozni. Ha belekerülnek olyan játékosok, akik negatívabban gondolkodnak, visszafelé húzzák a társaságot. Én dolgoztam, sőt játszottam is ilyenekkel.”

Mesélt arról is: miben különbözik Varga Zsolt az uszodán kívül.

„Jelen pillanatban nincs sok különbség. Otthon is rendet kell tartani, kereteket kell adni, meghatározott rend és szabályok szerint élünk. Ha valaki késik, akkor fizet otthon is.”

Azt is megtudtuk: a magyar labdarúgásban is képben van.

„A Fradin keresztül figyelemmel követem és mindig nagyon drukkolok. Nagyon sokszor vitáztam az elmúlt években a magyar futballról, és én mindig úgy gondolom, hogy az akarat az biztosan megvan. Miért ne akarnának? Miért menne ki úgy valaki a pályára, hogy nem akar? Én sportolóként azt is látom, hogy óriási nyomás alatt kell játszani bármilyen magyar csapatnak. Szóval én drukkolok és nagy élményként éltem meg az Eb-szereplésünket is. Volt fradista is, ugye a Gera Zoli, fantasztikusan játszott. Nagyon jó élmény volt az is, hogy tudtam neki írni, hogy gratulálok.”

Legfrissebb hírek

Vízilabda: a Ferencváros vezeti a férfiak európai ranglistáját

Vízilabda
2025.08.11. 09:20

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
2025.07.29. 22:32

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat a vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.27. 10:17

Varga Zsolt: Ha ezen az úton maradunk, messzire juthatunk

Vizes vb 2025
2025.07.26. 10:11
Ezek is érdekelhetik