Férfi vízi BL: sima győzelemmel kezdte a selejtezőt az FTC

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.09.28. 20:08
Kiütéses győzelemmel kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligája franciaországi selejtezőtornáján az FTC csapata, amely a pénteki első fordulóban tíz góllal bizonyult jobbnak a horvát Jadran Splitnél.

Az első negyedben még egyenlő ellenfele volt a magyar bajnoknak a horvát gárda, sőt, kétszer is a zöld-fehérek egyenlítettek (2–2), ám a második játékrészben olyannyira beindult a Fradi, hogy, szinte percenként szórták a gólokat: a második nyolc percet 7–1-re nyerte meg az FTC-Telekom.

Noha, a mérkőzés megnyeréséhez már ekkor sem fért kétség, biztos, ami biztos, Varga Zsolt vezetőedző csapata 5–2-re, majd 3–2-re nyerte meg az utolsó két játékrészt.

A nap másik meccsén a francia házigazda, a Pays d’Aix a magyarokhoz hasonlóan 17–7-re győzött, az ő ellenfelük a holland AZC Alphen volt.

A csoportból az első két helyezett jut tovább a selejtező harmadik fordulójába, ahonnan oda-visszavágós párharcok után négy csapat kerül a főtáblára, amelynek már biztos résztvevője a Szolnoki Dózsa és a ZF Eger.

FÉRFI VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, F-CSOPORT

FTC-Telekom Waterpolo–Jadran Split (horvát) 17–7 (2–2, 7–1, 5–2, 3–2)
A magyar csapat gólszerzői: Jaksics 4, Kállay 3, Sedlmayer, Vámos, Varga D., Mitrovics 2-2, Nikics, Younger 1-1
Pays d’Aix (francia)–AZC Alphen (holland) 17–7

SZOMBATI PROGRAM
17.00:
FTC-Telekom Waterpolo–AZC Alphen (holland)
19.00: Pays d’Aix (francia)–Jadran Split (horvát)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik