Vízilabda: nyártól Benedek Tibor lesz az UVSE edzője

2018.03.07. 09:53
A következő szezonban Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lesz az UVSE férficsapatának vezetőedzője.

Benedek egy éve dolgozik az újpestieknél, ősszel beugró edzőként az ifjúsági csapatot irányította az eltiltott Dávid Zoltán helyett a BVSC elleni rangadón.beugró edzőként az ifjúsági csapatot irányította az eltiltott Dávid Zoltán helyett a BVSC elleni rangadón.

„Szeretném megköszönni Németh Zsolt eddigi munkáját, türelmét és megértését, hogy egy ilyen kész helyzet elé állítottam. A válogatott másodedzőjét, gondolom, több klub is szeretné edzői között látni. Amennyiben egy másik ob 1-es csapat hívja, természetesen megértem ha eligazol, az Egyesület továbbra is számít rá az utánpótlásban, ahol sok-sok évig sikeresen dolgozott korábban” – mondta Benedek.

A játékosként háromszoros olimpiai bajnok jelenleg az UVSE szakmai igazgatójaként tevékenykedik, a klub női csapata tavaly megnyerte a LEN-kupát.

„A felnőtt férfi csapat megerősítése kizárólag gazdasági kérdés, ebben az egyesület nem akar és nem is tud versenyezni, ezért azt tűztük ki célul, hogy az utánpótlás-nevelést helyezzük még inkább előtérbe, még azon az áron is, hogy esetleg a csapat akár egy-egy szezonra kieshet az első osztályból is” – mondta.

A klub jelenleg az ob I alsóházának utolsó előtti helyén áll.

Legfrissebb hírek

Németh Zsolt: A sikerélményem az, amikor a gyerek az edzést választja

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:55

Összekerült a Vasas és az UVSE a selejtezőben a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
2026.08.04. 12:50

Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

Vízilabda
2026.07.02. 12:10

Megszavazta a képviselő testület, Benedek Tiborról a Margit-szigeten neveznek el sétányt

Vízilabda
2026.06.27. 02:29

Vízilabda: az UVSE megvédte címét az ifjúsági leánybajnokságban

Utánpótlássport
2026.06.07. 20:54

Férfi vízi ob I: a Kaposvár és az UVSE győzelmével ért véget az alsóházi idény

Vízilabda
2026.06.05. 20:24

Férfi vízilabda ob I: újra legyőzte a Szolnokot, a BVSC lett a bronzérmes

Vízilabda
2026.05.30. 17:22

Az UVSE lett a bronzérmes a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.27. 21:27