Férfi vízilabda: Benedek Tibor irányítja az Újpestet – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.19. 10:36
null
Benedek Tibor hazatért Újpestre (Fotó: uvse.hu)
A korábbi sajtóhíreknek megfelelően Benedek Tibor lett az UVSE férfi vízilabdacsapatának szakmai igazgatója. A magyar válogatott eddigi szövetségi kapitánya január 1-től szakmai igazgatóként veszi át a lilák irányítását.

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy az Újpesttel BEK-et és Szuperkupát is nyerő, sokszoros bajnok visszatér. Jelenléte, szakmai irányítása garancia arra, hogy az UVSE még inkább meghatározó vízilabdaklubbá váljék, és az egyesületünkben nevelkedő generációk számára így még több motivációt és perspektívát biztosíthassunk” – olvasható a klub honlapján kiadott közleményben.

Benedek Tibor október végén jelentette be, hogy három év után távozik a nemzeti csapat kispadjáról. A szakember akkor a vlv.hu-nak elárulta, hogy noha ez egyelőre nem hivatalos, „van egy kézfogáson alapuló” megállapodása az UVSE-vel.

„Az egész klub szakmai irányítása az én feladatom lesz, s olyan irányvonalat szeretnék meghatározni, amely alapja lehet a későbbi válogatott sikereknek is” – mondta a 44 éves Benedek, aki hozzátette: emellett szeretne a szövetség új elnökségének is tagja lenni.

A férfi nemzeti csapatot 2013-től irányító Benedek Tibor legnagyobb sikere a válogatottal a 2013-as világbajnoki aranyérem. 2014-ben második lett csapatával az Európa-bajnokságon, 2016-ban Eb-bronzérmet szerzett, a riói nyári olimpián pedig az 5. helyen végzett. 2013-ban az év magyar szövetségi kapitányának is megválasztották.

 

Legfrissebb hírek

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
10 órája

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20
Ezek is érdekelhetik