Női vízilabda: Athénban szerepel a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.10. 10:24
Két nap alatt négy mérkőzést játszik Athénban a hétvégi Thetisz-kupán a januári, szerbiai Európa-bajnokságon aranyérmes magyar női vízilabda-válogatott.

„Afféle mini Európa-bajnokság lesz ez, hiszen a belgrádi első hatból négy ott lesz a görög fővárosban – nyilatkozta Bíró Attila szövetségi kapitány a sportági szövetség honlapján. Kétségtelen, minden bizonnyal élesebbek lesznek a közelgő olimpiai kvalifikációs tornára hangoló ellenfelek, ennek ellenére azt várom a csapatomtól, hogy pariban legyen velük.”

A szakvezető leszögezte, hogy nem felkészülési partnernek utazik Athénba együttese.

„Mi vagyunk az Európa-bajnokok, visszaállítottuk a presztízsünket, ez pedig kötelességgel jár, azaz fontos az eredmény! Más kérdés, megteremtettük a lehetőségét a kísérletezésnek, ezzel pedig élni is kívánunk” – tette hozzá.

A hagyományos Thetisz-kupán pénteken az olaszokkal és az oroszokkal, szombaton a franciákkal és a házigazda görögökkel játszik a magyar válogatott, amely a tornán résztvevők közül csak a francia csapattal szemben mehet biztosra. Bíró Attila 16 játékosnak ad lehetőséget a görög fővárosban, ahol minden mérkőzésen más-más összetételű csapatot küld majd vízbe.

A magyar válogatott programja a Thetisz-kupán:

Péntek
8.45: Magyarország-Olaszország
18.45: Magyarország-Oroszország 18.45

Szombat

8.45: Franciaország-Magyarország
20.00: Görögország-Magyarország

Az athéni keret
Kapusok: Bolonyai Flóra (Szentes), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE), Menczinger Kata, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya (mindhárom Dunaújváros), Illés Anna, Takács Orsolya (mindkettõ BVSC), Bujka Barbara (Szentes), Czigány Dóra (Eger)

 

Legfrissebb hírek

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
3 órája

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05

Az elődöntőbe jutás a cél Hollandia ellen a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.31. 10:32

A legutóbb bronzérmes Görögország fölényes sikerrel rajtolt a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.26. 21:42

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45
Ezek is érdekelhetik