Női vízi ob I: még nincs bajnok! - szépített a Dunaújváros

2014.05.03. 21:09
Hazai medencében nyert, s ezzel két vereség után szépített a Dunaújváros a Szentes ellen a női vízilabda ob I három győzelemig tartó döntőjében.
Az odahaza egy hete büntetőpárbajban elveszített első, majd a szentesi, kétgólos vereséget hozó második találkozó után szombaton győzelmi kényszerben játszott a Dunaújváros, amely több botlást már nem engedhetett meg magának. Ennek szellemében kezdett is Mihók Attila együttese, amely 2–0-ra, majd 3–1-re elhúzott. A második játékrészben azonban előbb beérte a vendéglátókat, majd át is vette a vezetést Tóth László alakulata a holland légiós Catharina Hendrica van der Sloot révén, aki ötméteresből talált be (3–4). A nagyszünet után percekig nem történt semmi érdemi a vízben, mígnem másfél perccel a negyed zárása előtt egyenlített a hazai együttes, öt másodperccel az utolsó pihenő előtt pedig az olimpiai negyedik, Európa-bajnoki bronzérmes Csabai Dóra bombagóllal juttatta ismét vezetéshez csapatát (5–4). A befejező játékrészben a vendéglátók vb-bronzzal is rendelkező válogatott játékosa, a Csabaihoz hasonlóan duplázó Menczinger Kata akciógóljával lett 6–4, és innentől már nem volt kétséges, hogy negyedik mérkőzés is lesz a párharcban. A felek legközelebb szerdán találkoznak Szentesen.NŐI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA–VALDOR-SZENTES 8–5 (3–2, 0–2, 2–0, 3–1)
DUNAÚJVÁROS: KASÓ – Szilágyi D., CSABAI 3, Garda, Gurisatti, MENCZINGER K. 2, Miskolczi 1. Csere: ZIEGLER 2, Polák, Horváth B. Edző: Mihók Attila
SZENTES: Terefu – Gémes 1, VAN DER SLOOT 2, Rácz, Hevesi 1, Kövér-Kiss 1, Győri. Csere: Kádár, Farkas, Etiebet, Tóth Cs. Edző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 10/1, ill. 6/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Kövér-Kiss (30. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Szentes javára
MESTERMÉRLEG
Mihók Attila:
– A jó védekezésünkre építkezve végre elkezdtünk gólokat lőni, emberelőnyből és lefordulásból is betaláltunk. Ez hiányzott Szentesen, ahol nagyon nehéz mérkőzés vár ránk szerdán, de nulla kettő után most nem tarthatunk előrébb… A reményt egy pillanatra sem adtuk fel, győzni megyünk Szentesre!
Tóth László: – Kicsit megtorpantunk. Megakadtunk a lövésekkel, az akciók befejezésével. Kevesebb lehetőségünk is volt, kevesebb emberelőnyt kaptunk, de hiányoztak az akciógólok. Kettő egy az állás a javunkra, ez ilyen, egyszer nyersz, egyszer nem. Ezen a mérkőzésen bizonyos szituációkban nem hoztunk jó döntéseket, ezért tudott elhúzni a Dunaújváros, onnan meg már nehéz volt felállni.
Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: 23 gólt lőtt a Szeged az OSC-nek

Vízilabda
2026.04.25. 22:32

Női vízilabda ob I: szegedi siker a Győr ellen

Vízilabda
2026.04.18. 22:55

Dobi Dorina: A Fradit is képesek vagyunk megszorongatni vagy akár le is győzni

Vízilabda
2026.04.16. 10:04

Női póló ob I: idegenben nyert és döntőbe jutott a BVSC

Vízilabda
2026.04.15. 20:41

Továbbra is veretlen a Debrecen a férfi vízilabda ob I alsóházában

Vízilabda
2026.04.11. 22:35

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, bejutott a női vízilabda ob I döntőjébe

Vízilabda
2026.04.08. 20:31

Megmaradt a BVSC döntős álma a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.04.07. 20:13

Vízilabda: az FTC előnyt szerzett az Eger ellen a női ob I elődöntőjében

Vízilabda
2026.04.04. 20:50
Ezek is érdekelhetik