Férfi vízi ob I: továbbra is veretlen a Honvéd

2013.10.12. 00:50
Benedek Tibor és Merész András, vagyis a férfi és a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya jól szórakozhatott, mert remek mérkőzés kerekedett a veretlen Racionet-Honvéd és a szezonban már több meglepetést szerző KSI összecsapásából.

A mérkőzés elején a vendégek kétszer is megszerezték a vezetést, de a hazaiak a félidő végére három gyors góllal fordítottak, majd a három-három gólig jutó Boros Tamás és Illés Sándor vezetésével egyre magabiztosabb előnyt kovácsolt a Honvéd.

Időnként ugyan sikerült felzárkóznia a KSI-nek, amelyben Kovács Gergő büntetőt is hibázott, de a végére a fiatalok elfáradtak, és alig két és fél perccel a mérkőzés vége előtt már hat gól is volt a különbség – végül 12–7 lett a vége.

„Nagyon örülök a három pontnak – mondta az egyre jobb formába lendülő és három gólig jutó Boros Tamás –, úgy érzem, hogy ma mindenki nagy szívvel küzdött és tette hozzá a meccshez a maga jó teljesítményét. Örülök a három gólomnak is, és köszönöm a KSI-nek, ahol négy évig nevelkedtem, nélküle ma nem tartanék itt. Egy jól játszó ellenfelet sikerült megvernünk."

FÉRFI VÍZILABDA OB I
RACIONET-HONVÉD–KSI 12–7
(2–2, 3–1, 4–2, 3–2)
HONVÉD: GERGELY – BOROS 3, Steinmetz B. 1, FÜLÖP B. 1, Kovács P., ILLÉS S. 3, KISS G. 2. Csere: Demeter, Mátyás Z. 1, Csacsovszky E., Kiss B., SIMON R. 1, Tóth Bendegúz. Edző: Vad Lajos
KSI: KARDOS G., Miklós 1, Hangody Gy., Fejős, Vereczkey, HANGODY L. 1, Kovács Gergő 1. Csere: Szedmák, KALANOVICS 2, Marnitz M., Márkus, SOMLAI 1, Hulman 1. Edző: Horváth János

Kőér u., 200 néző. V: Horváth Cs., Fekete B.
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 9/2
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
Kipontozódott: Simon R. (27. p.)
Kiállítva (cserével végleg): Mátyás Z. (13. p.)

MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Gratulálok a KSI-nek.
Horváth János: – Megtisztelő volt hét olimpiai bajnoki cím ellen játszani. Az elején ügyesen játszott a csapat, később azonban kiütközött a két együttes közti különbség.

Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: a Kaposvár és az UVSE győzelmével ért véget az alsóházi idény

Vízilabda
2026.06.05. 20:24

Batizi Benedek: Sikerként élhetjük meg a bronzot is

Vízilabda
2026.06.05. 08:07

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Története során huszonnyolcadszor bajnok az FTC a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.31. 20:09

Férfi vízilabda ob I: újra legyőzte a Szolnokot, a BVSC lett a bronzérmes

Vízilabda
2026.05.30. 17:22

Férfi vízilabda ob I: megszerzi-e a bronzérmet a BVSC?

Vízilabda
2026.05.30. 10:29

Nyolc FTC-gól az első negyedben, a zöld-fehérek másodszor is legyőzték a Honvédot a vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2026.05.27. 20:03

Férfi vízilabda ob I: ismét előnyben a Vasas az 5. helyért zajló párharcban

Vízilabda
2026.05.24. 16:19
Ezek is érdekelhetik