Férfi vízi: légiósok nélkül találkozik újra a válogatott keret

Vágólapra másolva!
2013.10.15. 12:10
A nyáron Barcelonában világbajnoki címet szerzett magyar férfi vízilabda-válogatott a vb utáni első edzőtáborozását tartja a jövő héten, előtte azonban most vasárnap nyilvános mérkőzést játszik a juniorválogatottal.

A sportági szövetség honlapjának híre szerint Benedek Tibor szövetségi kapitány a korosztályos nemzeti csapat elleni meccsen, amelyet a Kondorosi úti uszodában rendeznek meg 17 órától, nem számíthat a friss vb-aranyérmesek közül a három légiósra, a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbertre, illetve az egyszeres ötkarikás győztes Varga fivérekre, Dánielre és Dénesre. A katalán fővárosban diadalmaskodó együttes további tíz játékosa azonban a szakvezető rendelkezésére áll. Hozzájuk csatlakozik a világbajnokság előtti felkészülésben részt vett bő keret két tagja, Salamon Ferenc és Tóth Márton.

A vasárnapi találkozón fellépők névsora: Decker Attila, Nagy Viktor – kapusok, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Salamon Ferenc, Szivós Márton, Tóth Márton, Vámos Márton – mezőnyjátékosok.

„Ez tizenkét fő, még gondolkodom azon, legyen-e tizenharmadik is” – kommentált a kapitány a www.waterpolo.hu beszámolója szerint.

A juniorok elleni mérkőzést követően a Benedek-legénység – további pólósokkal bővülve – útra kel Martfűre, ahol másfél napos összetartáson vesz részt. A mini-edzőtáborozáson nem lesznek ott a szolnoki játékosok (Decker A., Hosnyánszky, Vámos), nekik ugyanis kedden Szentesen van jelenésük, ekkor pótolják az elmúlt hétvégi, nagyváradi BL-selejtező miatt elhalasztott bajnoki összecsapásukat.

Legfrissebb hírek

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
19 órája

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20
Ezek is érdekelhetik