Férfi vízi: RacioNet-Honvédként folytatják Kiss Gergelyék

MTI MTIMTI MTI
2013.06.27. 15:41
Új névadó szponzorra talált, és RacioNet-Honvédként folytatja szereplését a férfi vízilabda ob I legutóbbi idényének hatodik helyezettje.

A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az informatikai cég egy plusz egy évre szóló együttműködési megállapodást kötött a kispesti csapattal, amelynek új – fiatal – szerzeményeit, így a bővebb válogatott keretben már megfordult Fülöp Bencét is bemutatták az eseményen. A legfőbb erősítésnek azonban az számít - amint arra Vad Lajos vezetőedző is kitért -, hogy a Honvéd pólós állományában tudhatja változatlanul a klasszis játékosok alkotta triót: a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergelyt, továbbá az egyformán kétszeres ötkarikás aranyérmes Steinmetz Barnabást és a kapus Gergely Istvánt egyaránt.

Strommer Pál, a Racionet Zrt. vezérigazgatója elmondta, tavaly kezdődött a kapcsolat, s örömmel mondtak igent az idei felkérésre, hogy névadóként segítsék tovább az élvonalbeli vízilabda-együttest.

Fodor Lajos szakosztályvezető azt hangsúlyozta, hogy egy új csapat új szponzorral, de a régi szellemiséggel folytatja ob I-es szereplését. Hozzáfűzte, hogy a legutóbbi évadban hatodik gárda előző névadója, a Groupama biztosító „valamilyen formában ezután is támogatja a csapatot."

Vad Lajos szerint a fiatal és idősebb játékosokból összeálló együttes jobban teljesíthet az új szezonban, mint legutóbb, s kis szerencsével az első négybe is bekerülhet.

Steinmetz Barnabás hasonló derűlátással beszélt, és azt mondta, a RacioNet-Honvéd szerinte is előrébb fog végezni a hatodik helynél, bár ehhez a szerencse mellett nagyon sok munkára is szükség lesz.

 

Legfrissebb hírek

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
2026.09.22. 10:52

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Férfi vízilabda: Horvátországból Isztambulba igazolt Német Toni

Vízilabda
2026.08.20. 15:05