Férfi vízilabda: hivatalos, hogy Benedek lesz a Camogli edzője

2012.06.01. 08:51
Amiről már vasárnap írtunk, mostanra hivatalossá vált: a visszavonulását a múlt héten bejelentő Benedek Tibor az olasz első osztályú vízilabda-bajnokságban szereplő Camogli edzője lesz, bár az utánpótlásban végül nem vállal konkrét szerepet.

„Abban, hogy első osztályú csapathoz kerültem, sokat számított, hogy a válogatottnál dolgozom. Ez nagy feladat: számomra fontos lépcsőfok, Kemény Dénes szövetségi kapitánynak pedig jó segítség vagyok" – mondta Benedek a Nemzeti Sportnak, hozzátéve, egyelőre még képlékeny, milyen kerettel dolgozhat ősztől, hiszen sok függ attól, hány légiós (s közülük hány Európai Unión belüli) játszhat az olasz bajnokságban, illetve lesz-e Szuperliga.

„Vannak pletykák, például hogy érkezik Guillermo Molina és Felipe Perrone a Reccóból, de ebből semmi sem igaz; már annak is örülnék, ha Szlobodan Nikicset meg tudnánk tartani. Neki szerződése van a Reccóval, onnan kapja a fizetését, ezenkívül viszont felnőttszinten nincs kapcsolat a Recco és a Camogli között – tudtuk meg Benedektől, aki a bajnokság ismeretében már gondolkozott azon, milyen típusú játékosokra lenne szüksége. – Olaszországban gyakori az M-zónás védekezés, ezért szerettem volna Tóth Mártont átigazolni, ő jól játszik második centert, beleillett volna a képbe. Viszont a magyarokkal az a baj, hogy a jobb játékosok otthon júniusra már elszerződnek, ahogy Marci is. Ha egy-két héten belül kiderülne, mi a helyzet, akkor sem biztos, hogy azokat tudnám igazolni, akiket szeretnék."

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, BENEDEK TIBOR MIT GONDOL ARRÓL A PLETYKÁRÓL, MISZERINT A LONDONI OLIMPIA UTÁN SZÖVETSÉGI KAPITÁNYKÉNT DOLGOZHAT, KERESSE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: három győzelemmel csoportgyőztesként jutott négyes döntőbe a Honvéd

Vízilabda
7 órája

Vigvári Vince továbbra is Barcelonában vízilabdázik

Vízilabda
2026.03.18. 17:19

Nyéki Balázs: Össze kell szednünk magunkat!

Vízilabda
2026.03.06. 12:30

Férfi vízi BL: a Pro Recco ezúttal jobb volt a Ferencvárosnál

Vízilabda
2026.03.04. 22:25

Férfi vízi ob I: nagy csatában győzött a Szolnok a Vasas ellen

Vízilabda
2026.03.04. 19:56

„A hét mesterlövész” – magyar válogatott játékosaival hosszabbított az FTC férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.03.02. 21:20

Öttel kikapott a Szolnok az odavágón a férfi vízi Eurokupa nyolcaddöntőjében

Vízilabda
2026.02.25. 19:41

Férfi vízilabda: simán megnyerte második meccsét a Honvéd a Konferenciakupában

Vízilabda
2026.02.20. 21:56
Ezek is érdekelhetik