A Partizan otthonában kikapott, így a második helyen végzett a Vasas

Vágólapra másolva!
2009.02.28. 21:32
A férfi vízilabda Euroliga D-csoportjának 5. fordulójában a Vasas 9–7-es vereséget szenvedett a Partizan Beograd otthonában. Az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül a szerbek megnyerték a csoportot, míg az angyalföldiek a második helyen végeztek.
Tóth Márton sem tudta győzelemhez segíteni csapatát
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Tóth Márton sem tudta győzelemhez segíteni csapatát
Tóth Márton sem tudta győzelemhez segíteni csapatát
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Tóth Márton sem tudta győzelemhez segíteni csapatát

Mindössze a csoportelsőség volt a tét a Partizan Beograd–Vasas Euroliga-mérkőzésen, ahol a magyar csapat a világ egyik legjobbjával találkozott. Végül a mérkőzést a szerb együttes nyerte meg 9–7-re.

AZ EGER MOST SEM BÍRT A MARSEILLE-JEL

Akárcsak idegenben, hazai medencében is 9–9-es döntetlent játszott az Eger a Marseille-jel a D-csoport másik mérkőzésén. Az már az 5. forduló előtt eldőlt, hogy egyik csapatnak sincs esélye bejutni a legjobb nyolc közé.
A telt ház előtt megrendezett rangadón a Vasas hozta el a labdát, az első gólt azonban a hazaiak szerezték. Egészen pontosan: Prlainovics.

Ezután azonban a magyar bajnok percei következtek. A közepes iramú első negyedben a Vasas fordított: mindkét találatnál Varga Dániel adott forintos labdát, előbb testvérének, Dénesnek, majd Vörösnek.

A második negyedben fordított elosztásban születtek a gólok, így a nagyszünetre 3–3-as eredménnyel vonulhattak a csapatok.

A harmadik szakasz remek támadójátékot hozott. Mindkét csapat látványos megoldásokkal szolgálta ki a közönséget. Érezhető volt, hogy azért komoly tétje nincs a találkozónak.

A játékvezetők azért némileg megfújták a hazai pályát, de ez nem volt különösebben szembe tűnő. Bármilyen furcsa is: ennyi benne van a vízilabdában.

Sajnos a negyedik játékrész elején (amelynek egygólos hátrányban ment neki a Vasas) állva maradt az angyalföldi csapat.

Filipovics emberelőnyös találatánál három góllal, 9–6-ra vezettek a szerbek a negyed közepén, gyakorlatilag eldöntve ezzel a mérkőzést.

A hajrában már nem sikerült egyenlíteni, s már az élvezetes jelenetek is elmaradtak a. A két csapat tartott egymástól, s túl sok új taktikai elemet nem akart megmutatni repertoárjából az ellenfélnek.

A Partizan az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyerte a csoportot. A Vasas második.

FÉRFI VÍZILABDA EUROLIGA

D-CSOPORT, 5. FORDULÓ
RAIFFEISEN PARTIZAN BEOGRAD (szerb)–TEVA-VASAS PLAKET 9–7 (1–2, 2–1, 4–3, 2–1)
Belgrád. V: E. J. Fernández (spanyol), Sztavropulosz (görög)
PARTIZAN: Szoro – PRLAJNOVICS 2, Alekszics, VUJASZINOVICS 3, Pijetlovics 1, Gocsics, FILIPOVICS 3. Cs: Bailey, Vaszovics, Mirkovics, radjen, Sz. Mitrovics Edző: Dejan Udovicsics
VASAS: Nagy V. – VARGA DÉNES 3, Varga Dániel 1, Hosnyánszky, Kis G., Kovács R., Steinmetz B. Cs: Takács B., Kállay, Katonás, Vörös V. 1, TÓTH M. 2. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 4/1
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Alekszics (29. perc)

MESTERMÉRLEG
Földi László: – Kemény meccs volt, amely inkább vízi birkózásra hasonlított, mintsem vízilabdára. Fegyelmezetten játszottunk, de nem tudtunk kibontakozni, amikor pedig lehetőségeink adódtak, már fáradtak voltunk. A játékvezetői felfogás hagyott némi kívánni valót maga után. Ezzel a játékkal bárkit meg tudunk verni. Szeretnénk a hibáink számát még tovább csökkenteni és a jövőben is inkább magunkkal foglalkozunk, nem a játékvezetéssel.

D-CSOPROT, 5. FORDULÓ
ZF-EGER–CN MARSEILLE (francia) 9–9 (4–1, 1–3, 0–2, 4–3)
Eger, 2000 néző. V.: Sztavridisz (görög), Simion (román)
EGER: Szécsi – Erdélyi, Hegedűs 1, Decker, Hárai 1, Biros 2, Kiss Cs. 2 Cs.: Binder, BÁRÁNY 2, Feltham, Nyéki, Feltham 1, Sántavy. Edző: Gerendás György
MARSEILLE: GARSAU – Vernoux, Jablonski, TROMLER 1, BODEGAS 3, AUDON 3, Favry. Cs.: Tomasevic, Crousillat 1, Basic 1, Camarasa, Vandermeulen. Edző: Petar Kovacevic
Gól – emberelőnyből: 8/1, ill. 6/4
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. -
Kiállítás (végleg cserével): Hárai (31. perc)

MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Nagyon vártuk az első Euroliga győzelmet, de úgy néz ki, még várni kell rá...
Petar Kovacevic: – Elégedett vagyok az eredménnyel. Nem szerettünk volna nagy különbséggel kikapni, mint Belgrádban és a Komjádiban, ezért támadó felfogásban és harcosan játszottunk. Az Egernek erősebb a kerete, de sikerült jól védekezni és helyzeteket kidolgozni.


AZ ÁLLÁS

1. Partizan 5 4 1 57–35 13
2. VASAS 5 3 2 49–36 9
3. EGER 5 3 2 41–45 3
4. Marseille 5 2 3 35–66 2


TOVÁBBI EREDMÉNYEK

A-CSOPORT
Jug Dubrovnik (horvát)–Sturm Csehov (orosz) 16–5 (4–2, 5–0, 6–1, 1–2)
Szpartak Volgográd (orosz)–Pro Recco (olasz) 7–12 (0–2, 1–3, 3–3, 3–4)
Az állás: 1. Jug 10 pont, 2. Recco 9, 3. Volgográd 6, 4. Csehov 4

B-CSOPORT
Jadran Herceg Novi (montenegrói)–Budvanszka Rivijera (montenegrói) 13–8 (3–1, 1–2, 5–2, 4–3)
Mladost Zagreb (horvát)–CNA Barceloneta (spanyol) 10–9 (3–2, 2–4, 2–1, 3–2)
Az állás: 1. Herceg Novi 10, 2. Mladost 8 3. Budvanszka 6, 4. Barceloneta 4

C-CSOPORT
Olympiakosz Pireusz (görög)–Sibenik (horvát) 11–6 (3–0, 3–3, 2–3, 3–0)
Primorac Kotor (montenegrói)–Leonessa Brescia (olasz) 15–7 (4–1, 3–2, 5–2, 3–2)
Az állás: 1. Olympiakosz 10, Kotor 9, 3. Sibenik 7, 4. Brescia 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik