Vízilabda: Honvéd-Újváros női döntő lesz vasárnap délelőtt

Vágólapra másolva!
2008.11.29. 20:09
A Dunaújváros 13–3-ra verte az Eger csapatát a női vízilabda Magyar Kupa elődöntőjében, így vasárnap Honvéd–Újváros döntő lesz.
Mintha csak a nap első meccsét játszották volna újra a másodikon, ugyanúgy eldőltnek lehetett nyilvánítani a csatát a kezdő negyed után. A Dunaújváros 5–1-gyel rohanta le ellenfelét, és bár a következő etapot ikszre hozta az Eger, esélye sem volt. Még úgy sem, hogy a nagyszünetben a hivatalos jegyzőkönyv átfésüléséig négy, nem pedig három lőtt góllal állt, amit aztán jogosan helyesbített a zsűri. Ráadásul a harmadik negyedben kapott még hármat a házigazda, sőt a végén az Újváros a közte tízért támadgatott. Sikerrel, mert tizenkét másodperccel a vége előtt Berta Blanka ötméterese mégiscsak áttáncolt a gólvonalon.

MAGYAR KUPA

ELŐDÖNTŐ
DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-ELCO–ZF-EGER 13–3 (5–1, 2–2, 3–0, 3–0)
Eger, 100 néző. V: Marjay, Székely B.
DUNAÚJVÁROS: Sós ‒ Poszkoli 2, Primász 3, Zsámbok, BRÁVIK 2, BENKŐ N. 3, Szűcs G. Cs: Kasó (kapus), BERTA 3, Kovács D., Ács T., Tóth M., Pavuk, Paplexisz. Edző: Mihók Attila
EGER: Serfőző ‒ Kling 2, Antal D., Jancsó 1, Pócsi, Bene, Ziaková. Cs: Szeredi, Jenes, Fekete K., Balla. Edző: Kelemen Attila
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 4/3, ill. 1/0

MESTERMÉRLEG
Mihók Attila: – Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, kivéve a második negyedet, amikor elszórakoztuk a helyzeteinket, ami meg is látszik a játékrész eredményén. Remélem, vasárnap is leszünk ilyen jók.
Kelemen Attila: – Úgy érzem, nincs ekkora különbség a két csapat között. Ha meghatározó embereink nagyobb önbizalommal és pontosabban lőnek, szoros meccset is tudunk majd játszani az Újvárossal. Fiatal a csapatunk, de miénk a jövő.

KORÁBBAN
Domino-Honvéd–Hungerit-MetalCom-Szentes10–8 (4–0, 4–3, 0–3, 2–2)

Legfrissebb hírek

Már 30 ezer jegy gazdára talált a kupadöntőre

Labdarúgó NB I
13 órája

Négy óra alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a Magyar Kupa-döntőre

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 17:19

Hétfőn indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa döntőjére

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 13:55

Döntött az MLSZ, megvan, mikor lesz a Magyar Kupa döntője

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 14:35

Alekszandar Pesics repíti újabban a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 11:47

Robbie Keane elárulta, mivel lepte meg az FTC-t az MTK

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 06:31

Lőw Zsolt: Nem voltam felkészülve a vezetőedzői felkérésre, de élvezem a szerepkört; Ismét a Fradi lesz a Paks ellenfele a kupadöntőben

E-újság
2025.04.23. 23:54

Sorminta kupával – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 23:45
Ezek is érdekelhetik