Vizes vb: címvédés 5 km-en; Rohács 15., Balogh 24. lett

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.06.27. 13:25
null
Rohács Réka (zöld sapkában) 15. lett (Fotó: Árvai Károly)
Nagy csatát hozott a nyílt vízi úszók 5 kilométeres távjának női versenye a budapesti vizes világbajnokságon: a szoros hajrá után végül a brazil Ana Marcela Cunha örülhetett, aki így megvédte a címét. A mieink közül Rohács Réka a 15., míg Balogh Vivien a 24. helyen végzett.

 

A férfiak 5 kilométeres versenye után a nőit rendezték meg a Lupa-tavon, Betlehem Dávid hetedik és Rasovszky Kristóf kilencedik helye után a váltóval ezüstérmet szerző Rohács Réka, valamint az első felnőtt-világbajnokságán szereplő Balogh Vivien is ott volt az 56 fős mezőnyben.

A rajt után az ausztrálok 24 éves úszója, Moesha Johnson állt az élre, de nem tudott elszakadni a többiektől, az első kilométeren eléggé együtt haladt a mezőny. Rohácsnak jól sikerült a rajt, fél kilométer után a 14. helyen haladt, tőle bő két másodperccel lemaradva Balogh a 23. pozícióban úszott, de az első kilométer végére odaért honfitársa mellé.

A mieink lemaradása az első kilométer után lett számottevő, Balogh és Rohács is a középmezőnyben ragadt, és onnan nem is tudtak előrébb kerülni. Több izgalmat tartogatott az élmezőny csatája, Sharon van Rouwendaal fél távnál vette át az első helyet Johnsontól, aki eddig tudta tartani a jó tempóját, de a holland sem bírta sokáig.

A hajrában alaposan összezsúfolódott a mezőny az élbolyban, az olasz Giulia Gabrielleschi rövid vezetése után a brazil Ana Marcela Cunha úszott az élre, és nagy csatában megvédte a világbajnoki címét. Rohács a 15. lett, míg Balogh – célfotóval – a 24. lett.

Élő hírfolyamunkat itt érheti el!

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS (Lupa-tó)
NŐI 5 KM
1. Ana Marcela Cunha (Brazília) 57:52.90

2. Aurelie Muller (Franciaország) 57:53.80
3. Giulia Gabrielleschi (Olaszország) 57:54.90
...
15. ROHÁCS RÉKA 1:01:51.50
...
24. BALOGH VIVIEN 1:00:59.20

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik